Marasztaló kampány és hitelvesztés

A 2004. december 5-i magyarországi népszavazáson a választásra jogosultak 37,35 százaléka vett részt. A referendum két kérdésről szólt: meg legyen-e tiltva az egészségügyi intézmények ingó- és ingatlanvagyonának magánosítása, és kaphassanak-e kérelmükre egyszerűsített eljárással magyar állampolgárságot a határon túli magyarok. Az alábbiakban csak a második, az állampolgárságról szóló szavazást elemezzük. A kérdésre igennel válaszolók aránya 52 százalék, a nemmel válaszolóké 48 százalék volt. A népszavazás ebben a kérdésben eredménytelen volt, mert az igenek száma nem érte el a választásra jogosultak számának 25 százalékát.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye akkor kezdődött – fejti ki a Budapest Analyses elemzőközpont értékelése –, amikor 2003-ban az MSZP–SZDSZ-kormány elutasította több határon túli magyar szervezet autonómiatörekvéseit, és – noha 2001-ben megszavazta – kormányra kerülése után veszni hagyta az előző kormány által hozott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló úgynevezett kedvezménytörvény fontos elemeit is. E folyamatban arra sem volt tekintettel, hogy mind az autonómia, mind a kedvezménytörvény célja a határon túli magyarok támogatása és szülőföldjükön marasztalása volt. Az MSZP–SZDSZ-kormány fenti, közömbösségről és inkompetenciáról tanúskodó politikáját látva kezdeményezték a határon túli magyarok társadalmi és politikai szervezetei, köztük a Magyarok Világszövetsége a kettős állampolgárságot.
A fenti fejlemény előre látható volt, ám a szocialista–szabad demokrata kormány mégsem számolt vele. Alábecsülte ugyanis a határon túliak magyarországi érdekérvényesítő képességét, és azt a mély, bár a hétköznapok során kevéssé manifesztált szolidaritást, amely a határokon túli magyarok sorsát Magyarországon kíséri, és ami elég volt a népszavazás kezdeményezéséhez.
Az ellenzéki igen elsősorban érzelmi és identitásbeli evidenciaként jelent meg a szavazópolgárok előtt, a nem pedig mint egy gazdasági és szociális fenyegetés elhárítása. A szociális ellátórendszer összeomlásával fenyegető, a nem szavazatot, illetve a távolmaradást ajánló kormányzati érvelés – a benne foglalt hamis feltételezések és túlzó számok miatt – a kampány kétharmadánál kipukkadni látszott.
A végeredmény értelmezésétől függetlenül a kettős állampolgárság ügye kapcsán a kormány valóságismeretből roszszul vizsgázott. Ennek mélyebb oka az a hajdan volt diktatúra mechanizmusaiban gyökerező felfogás, miszerint a kormány legfőbb feladata a nép hangulatának, szándékainak és véleményének megismerése, másrészt ugyanezek befolyásolása. Fontos tanulság tehát, hogy a kormány nem azonos egy közvélemény-kutató és egy marketingcég együttesével.
Háttérbe szorult és a kormánypárti politikusok számára kényelmetlenséget okozva csak ritkán hangzott el a valódi ok, amiért a jelenlegi kormánypártok a racionálisan szinte megmagyarázhatatlan nem mellett érveltek, nevezetesen az a félelem, hogy az új állampolgárok közül azok, akik szavazásra jogosultak lennének (mert bejelentett magyarországi lakhellyel rendelkeznek), elsősorban a Fidesz szavazótáborát gyarapíthatják.
A magyar nemzetpolitika utóbbi néhány éves sorsa megmutatta, hogy nemzetpolitikát csak a kormányváltásokon átnyúló folytonosság fenntartásával lehetne jól csinálni. A nemzetpolitika folytonosságához persze az kell, hogy mindkét félnek legyen erről elképzelése. Márpedig nemzetpolitikai koncepció az MSZP és az SZDSZ berkeiben mindeddig nem létezett. A mostani, elvi és gyakorlati készületlenségből fakadó hibák remélhetőleg elgondolkodtatják a pártok vezetőit.
Az áttelepülés lehetőségével valószínűleg elsősorban a kárpátaljai és a szerbiai magyarság élt volna, tehát azok, akiknek a gazdasági vagy etnikai helyzete a legrosszabb, és a szülőhazája belátható időn belül nem kerül be az Európai Unióba. A Kárpátalja magyarsága 170 ezerre tehető, amiből legfeljebb 40-50 ezer mobil, míg a szerbiai magyar kisebbség lélekszáma 220 ezer, amiből azonban kisebb hányad, tehát legfeljebb ugyancsak 40-50 ezer ember három éven belüli áttelepülése lett volna várható. Ez 3-4 év alatt összesen 90 ezer fő, ami Magyarország éves népességcsökkenésének éppen háromszorosa.
Az igen szavazatok többsége – a népszavazás eredménytelensége ellenére – újabb jelentős lépés a kormányzás visszavételéhez vezető úton. A Fidesz gyorsan magához tért az általa eredetileg tartózkodással figyelt népszavazási kezdeményezés realitása okozta kezdeti tanácstalanságból, megalkotta álláspontját, taktikáját és küzdő csapatát, majd végső soron a kampányt. Ennek ellenére a Fidesznek le kell vonnia a tanulságot, amely szerint – akárcsak a 2002-es parlamenti választások első és második fordulójában – aktív szavazói megint „nem voltak elegen”. A Fidesz végig a nemzeti reintegráció mellett érvelt, ami sokak számára óhatatlanul megidézte a hajdani Nagy-Magyarország emlékét. Maga a Fidesz-kampány következetesen igyekezett elkerülni a nosztalgiázást, de a kampányhoz csatlakozó kisebb szervezetek kórusát hallgatva sokak érzése lehetett az, hogy már egy kicsit túl sok a jóból. Voltak kevéssé sikerült röplapok, és az igen túlhangsúlyozása, a mellette szóló sokféle érv – ellentétben a kormány egyszerű retorikájával – a végén már inkább otthon marasztalta, semmint meggyőzte az ingadozó választót.
A csekély részvétel másik oka minden bizonnyal a politika nagymértékű és általános hitelvesztése. Már a 2002-es parlamenti választások előtt történtek (sorra valótlannak bizonyuló szocialista párti vádak, a szocialista miniszterelnök-jelölt titkosszolgálati múltjának elhallgatása) felvetették, amit a mostani, szociális fenyegetettséggel való, valószínűtlen adatokon alapuló kormánypárti érvelés csak aláhúzott: Magyarországon bizonyos politikai erők napi gyakorlatává vált a valótlanságok állítása. Ez súlyos probléma, mert alapjaiban fenyegeti a demokrácia működését és kiábrándítja a politikából a szavazók jelentős részét.
Viszonylag kis hangsúly esett arra az érvre, hogy a kettős állampolgárságot kérelemre megadó törvény a határon túli magyarok egyéni szabadságát növelné. Ennek tükrében a szabad demokraták nem választása érdekes ellentétben állt fennen hirdetett liberalizmusukkal. A határon túli magyarok hathatós támogatásának ügye a népszavazás eredménytelensége miatt felkerült a valószínűleg csak a kormányváltás után megoldható kérdések listájára. Ez a sikertelenség azonban most nem várt, újólagos lehetőséget ad arra, hogy Magyarország a problémát a kedvezménytörvény eredeti szellemében és módszereivel oldja meg. Az igen szavazatok többsége – az általuk remélt elsöprő siker elmaradása ellenére is – bátorítóan hathat a határon túli magyarokra, és körükben vélhetően tovább növeli a Fidesz népszerűségét.
Magyarország alapvetően képviseleti demokrácia, ahol a népszavazás kivételes intézménynek számít. A minapi népszavazás is ezt bizonyította. Az alacsony részvétel arra utal, hogy az emberek a politikát szakmunkának tekintik, amelyet csak végső soron kívánnak ellenőrizni, s ennek a munkának a presztízse – a fejlett és hagyományos demokráciákban tapasztalható megítéléstől eltérően – aggasztóan csekély.