Szilveszterre kizárólag magyar turisták foglalták le a Székelyudvarhely központjában lévő háromcsillagos Küküllő Szállodát. Mostanában gyakrabban csöng a telefon, az előre bejelentkezett vendégek érdeklődnek, hogy esik-e bajuk, ha magyar rendszámú autójukkal Erdélybe merészkednek. Az aggodalom nem alaptalan, a megdöbbent és csalódott erdélyiek némelyike konkrét jelét is adta bánatának: az egyik udvarhelyi kávézóban például kiírták, hogy magyar állampolgárt nem szolgálnak ki, Gyergyószentmiklóson pedig a körmeneten részt vevő szomorú hívek levetették az egyik plébániáról a piros-fehér-zöld lobogót.
László János, a Küküllő Szállodát birtokló részvénytársaság vezérigazgatója nem győzi csitítani a nyugtalankodókat.
– A csalódottság okozta harag már elmúlt – mondja –, a turizmusban különben sincs politika, arról nem is beszélve, hogy aki ellátogat hozzánk, az szereti Erdélyt és a Székelyföldet, és mi is mindent megteszünk, hogy még jobban megszeresse. Aki nálunk akar szilveszterezni, azzal éjfélkor elénekeljük majd a magyar és a székely himnuszt is.
Az üzletember szerint eddig sokat kellett dolgozni azon, hogy a Romániáról kialakult, időközben elavult képet (rossz utak, hosszú várakozás a határon, autófeltörések, magyar turistákat érő inzultusok) lerombolják, ezért nagy kár, hogy most a tartózkodás lett úrrá az emberekben. Bízik abban, hogy a korábbi jó tapasztalatok erősebbnek bizonyulnak a félelemnél.
A szocreál stílusban épített hotelt magyar tőkével alakították át korszerű, háromcsillagos szállodává. Az igazgató szerint vendégeik hetven százaléka magyar állampolgár, és évente tíz százalékkal bővül a forgalom. Általában családok, baráti körök jönnek.
László János „főállásban” az Impar Kft. tulajdonosa. Az egyszemélyes vállalkozásként indult üzlet magyar kenőanyagokat árult kis tételben, s ez annyira bevált, hogy pár év alatt heti tíz vagonnal tudtak eladni belőle: az Impar látta el Románia felét és Moldovát kenőanyaggal. Nem túlzás azt állítani, hogy általuk tudta megvetni a lábát a Mol Romániában – meséli. Akkoriban a román termékek még rossz minőségűek voltak, így a magyar áru nagyon keresett volt. A ma már háromszáz alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás vezetőjét azóta több tucat magyarországi üzletember kereste meg, hogy vállalja el az ő termékeiknek romániai vezérképviseletét, vagy segítsen kiépíteni az országos hálózatot. Évente több milliárd forint értékben adnak el Romániában magyar autóápolási cikkeket, festéket, gumiabroncsot, kandallót és tűzhelyeket… Arra is volt példa, hogy az anyaországi vállalkozás a sikeres erdélyi indulás után levált az udvarhelyi cégről, és most konkurensként harcolnak a vásárlókért.
– Azért keresnek meg előbb minket, ahelyett hogy egyből Bukarestbe mennének, mert azonos a nyelvünk és a kultúránk, ugyanakkor mi ismerjük a romániai viszonyokat a jogszabályoktól a piac sajátosságain át a balkáni trükkökig – mondja az üzletember. – Annak ellenére, hogy az itteni átlagfizetés harmada a magyarországinak, azért huszonkétmillió ember vásárlóereje nem elhanyagolható, arról nem is beszélve, hogy Erdély nem egy esetben ugródeszka a moldovai, sőt az ukrán piacok felé.
Erdélyben jelentős a faluturizmus is. Nyáron a főutakon minden második autón magyar rendszámot látni. Akad már olyan falu (például a Székelyudvarhelytől nem messze lévő Tibód), ahol a lakosok zöme kiadja a házát a főként Magyarországról, szervezett csoportokban érkező vendégeknek, így ez lett a fő jövedelemforrásuk. Itt elsősorban az érintetlen tájat és a messze földön híres székely vendégszeretetet „adják el” a turistáknak, ezért őket nagyon érzékenyen érintené, ha elmaradnának az anyaországi vendégek.
A sóbányájáról híres Parajdon más a helyzet, mert ide általában muszájból jönnek az emberek. A bánya egyik volt tárnája ugyanis az asztmás és az allergiás betegek számára hoz enyhülést. A tíznapos kúra lényege, hogy naponta három-négy órát kell a föld mélyén tölteni a pára- és csíramentes, sós levegőben. A falu jelentős része abból él, hogy a betegeknek a kúra ideje alatt valahol lakniuk és enniük kell, ezért az elmúlt években sorra épültek a panziók vagy alakultak át a családi házak tisztaszobái külön fürdőszobás, kiadható szállásokká.
– A föld alatt szoborparkot, templomot rejtő sóbánya nagy turistalátványosság, nyáron naponta a falu lakosságának többszöröse, hat-nyolcezer ember is meglátogatja. Ezek túlnyomó része magyar turista, ám az autóbusszal érkező csoportok általában a látogatás után továbbindulnak, nem alszanak a faluban. Vendégeink zöme román állampolgár, az anyaországi asztmás, allergiás betegek még nem fedezték fel az olcsó és hatékony parajdi gyógyulás lehetőségét – mondja Veres Árpád Péter panziótulajdonos. Az októbertől áprilisig tartó holt szezonban nincs nagy tömeg a bányában, ideális volna a gyógyulni vágyóknak, ha tudnának a lehetőségről. Néha azért beesik egy-egy magyar csoport, mondja egy másik panziótulajdonos, akihez az év végére bejelentkezett egy évek óta odajáró társaság.
– Tudom róluk, hogy baloldali érzelműek – meséli a gazda, aki nem akarja, hogy a nevét olvassák Magyarországon –, ami nem is volna baj, de a vasárnapi események után nincs kedvem széles mosollyal ugrálni körülöttük szilveszterkor. Fel sem hívtak a szavazás után, hogy megkérdezzék, hogyan érint minket a döntés, ezért valószínűleg lemondom a foglalásukat, nem kell a pénzük.
A Marosvásárhelyt Csíkszeredával összekötő főúton, a Hargita lábánál található Homoródfürdőnél csodálatos ásványvízforrások várják az utazókat. Az egyik borvízkút fölött pár éve impozáns épület nőtt ki a földből: a Lobogó panzió, amelyet a Magyarországon megkeresett forintokból húzott fel a tulajdonos.
Benedek Lukács a közeli Kápolnáson született, de a forradalom előtt elszökött az országból, így jó ideje kettős, vagyis magyar–román állampolgár. Mivel Budapesten van a bejelentett lakcíme, ezért szombat hajnalban a feleségével autóba ült, hogy vasárnap szavazhasson. Az eredmény őt is elkeserítette, és most attól tart, hogy az erdélyiek és az anyaországiak közötti feszültségnek az itteni vállalkozása látja kárát.
– A panziót 1998-ban kezdtem építeni, több mint tízmillió forintot fektettem bele – mondja. – A főépület tizenegy szobájában huszonnyolc embert tudok elhelyezni, de vannak kis faházak is a telken, azonkívül működtetek egy lovardát, ez évtől pedig a megye egyik legmodernebb sípályáját, hóágyúval és felvonóval. A vendégeim kilencvenöt százaléka külföldi, s közülük minden tízből kilenc magyar állampolgár. A franciának, hollandnak messze van a Hargita, nemzetközi repülőtér pedig nincs a közelben. Az is igaz, hogy az ország európai megítélése igen lassan javul, és nincsenek még autósztrádáink – teszi hozzá.
A magyarok elsősorban érzelmi okokból látogatnak Erdélybe, a második fő vonzerő a lényegesen olcsóbb szolgáltatásokban rejlik. Homoródfürdő négyszáz kilométerre van a határtól, a bevásárlóturisták nem jutnak el idáig. Aki odamegy, elsősorban az érintetlen természetet keresi, és persze azt a tiszta szívű vendégszeretetet, ami az itteni emberek sajátja. A szolgáltatások terén persze van még fejlesztenivaló. A külön fürdőszoba és a színes tévé már itt is alapkövetelmény, de a világban divatos wellnesst itt még hiába keresik. A Hargitát is jobban fel kellene karolni, komoly beruházásokra lenne szükség ahhoz, hogy olyan síparadicsom lehessen, amely felveszi a versenyt a szlovák vagy akár az osztrák centrumokkal.
Benedek Lukács nem tagadja, hogy a népszavazás eredményének hallatán felháborodott, de a nehéz pillanatok után felülkerekedett a józan ész. Minden vendéget szívesen fogadnak, mert húsz embert tart el a vállalkozás, és hónap végén fizetést kell adni az embereknek. Arra azonban ezután ügyelni fognak, hogy a vendégekkel való társalgás során kerüljék a politikát.
Mindenkinek nem lehet lefogni a kezét és befogni a száját. Bizony, megeshet, hogy megmondják az emberek a véleményüket az idelátogató anyaországiaknak, fejti ki Benedek Lukács, de azt nem hinné, hogy a békés utazókat bántaná valaki. Anyagilag megviselné, ha elmaradnának a vendégek, de áll elébe, majd akkor is megél valahogy – tárja szét a kezét.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
