A „terepen” tulajdonképpen nem sok minden változik. Az egyenruhán és a sapkákon más lesz a felirat, de ahogy az uniformis többi része, a békefenntartók többsége is a régi marad Bosznia-Hercegovinában.
– Az Sfor-katonák nyolcvan százaléka egyébként is az Európai Unió katonája volt – mondja kérdésemre Paddy Ashdown, az EU bosznia-hercegovinai főmegbízottja nem egészen egy héttel azután, hogy az unió december 2-án átvette a NATO-tól a békefenntartó misszió irányítását.
A feliratok cseréjén kívül azonban valami más is történt: ha úgy tetszik, azzal, hogy Európa átvette a NATO-tól a katonai irányítást a kontinens „hátsó udvarában”, Bosznia-Hercegovinában, a nagyhatalmi státushoz vezető út első mérföldkövéhez érkezett.
– Ez az első létfontosságú próbatétel Európa számára – fogalmaz Paddy Ashdown, aki szerdán érkezett villámlátogatásra Budapestre, ahol Szarajevóba utazása előtt adott exkluzív interjút a Magyar Nemzetnek. – Ha az európai biztonság- és védelempolitikát, azaz az ESDP-t nem tudjuk működésbe hozni Boszniában, akkor az egész elképzelés papíron marad – figyelmeztet.
A közös védelmi politika régóta az európai álmok közé tartozik. Már 1954-ben kísérlet történt arra, hogy létrehozzák az európai védelmi közösséget, amely törekvés akkor nem járt sikerrel. Az 1999-ben életre hívott ESDP, amelynek célkitűzései között szerepelt, hogy 2003-ra hatvanezer főt számláló közös európai hadtest álljon fel, nem egyszerűen a különféle nemzeti hadseregek együttműködéséről szól, hanem végső soron a közös hadügy megteremtéséről. (A 450 milliós Európai Unió körülbelül az Egyesült Államok által védelemre fordított összeg hatvan százalékát költi katonai célokra, ám a közös védelmi politika és a koordináció hiánya miatt ebből a pénzből az amerikai tűzerőnek mindössze tíz százalékát tudja felmutatni.)
Srebrenica után
Kis túlzással állítható, hogy az ESDP a Balkánon született. Abból a megalázottságból, tehetetlenségből és undorból, amit mi, európaiak éreztünk, amikor 1995-ben a holland kéksapkások fegyvereiket átadva sorsukra hagyták a hivatalosan az ENSZ védelme alatt álló boszniai Srebrenicában gyülekező menekülteket.
Most, hogy a NATO-erők helyett Bosznia-Hercegovinában – ahol nemrég még hangsúlyos amerikai részvétellel hatvanezer fős nemzetközi erő állomásozott – hétezer fős európai kontingens veszi át a békefenntartó missziót, megláthatjuk, hogy tanult-e a leckéből Európa. Ashdown hangsúlyozza, hogy Európa boszniai küldetésének sikere nagyban segítheti az Irak kapcsán megromlott transzatlanti kapcsolatok erősítését is, hiszen Amerikát meggyőzhetnénk arról, hogy földrészünk egyedül is képes vezető szerepet játszani ilyen konfliktusokban.
Mert a daytoni megállapodás után immár kilenc éve tartó béke és konszolidáció ellenére van még mit tenni Boszniában. Hogy mást ne említsünk, Radovan Karadzsics, a Boszniai Szerb Köztársaság egykori vezetője és Ratko Mladics, a polgárháborúban született államalakulat tábornoka, akiket a népirtások fő felelőseinek tartanak, a mai napig szabadlábon vannak, mivel kézre kerítésük majd egy évtizedes kitartó próbálkozás után sem járt eredménnyel.
– Nem hiszem, hogy ez a Boszniában állomásozó erők létszámától függ – mondja Ashdown, amikor arról kérdezem, elegendő lesz-e ehhez a feladathoz hétezer európai katona, mikor a háborús bűnösöket sokkal nagyobb nemzetközi erő sem volt képes „levadászni”. – Ez hírszerzői művelet, Karadzsics letartóztatásához elég három ember is. Na jó, ha nem is három, de egy viszonylag kicsi, ám jól képzett alakulat.
Ez az egyetlen művelet egyébként, amelyben a NATO-nak továbbra is szerepe lesz Boszniában: egy közelebbről meg nem nevezett összetételű különleges csapat ezután is a szövetség irányítása alatt próbálja felkutatni a szökevényeket.
– Nem a NATO hibája, hogy eddig nem sikerült elfogni Karadzsicsot és Mladicsot – érvel Paddy Ashdown. – Ez a Boszniai Szerb Köztársaság hibája, amelynek vezetői kilenc éve nemcsak hogy egyetlen háborús bűnöst nem tartóztattak le, de még csak együtt sem működtek ebben, amire pedig kötelezettséget vállaltak. Ha együttműködnek, már rég elkaptuk volna őket.
Ashdown, aki gyakorlatilag immár az Európai Unió „helytartójaként” funkcionál az újjáépülő Boszniában, a múlt héten ultimátumot adott a Boszniai Szerb Köztársaság politikusainak, hogy 2005 novemberéig tartóztassák le az ott bujkáló háborús bűnösöket. (Bosznia egyetlen ország, de ma is két „tagköztársaságból” áll, a másik közigazgatási egység a Bosnyák–Horvát Föderáció.) Hogy milyen retorziók érik majd a szerbeket, ha nem teljesítik a főmegbízott követelését, azt egyelőre nem részletezi Ashdown, ám kérdésemre azt mondja, a „határidők mindig meghosszabbíthatók”, jelezve ezzel, hogy most elsősorban nyomásgyakorlásról van szó. A nyomás azonban szavai szerint a nemzetközi közösségen kívül elsősorban a lakosságtól érkezik. A kilátásba helyezett NATO-tagság és uniós csatlakozás elhalasztása, illetve ennek lebegtetése egyszerre mézesmadzag és büntetőintézkedés Ashdown kezében. A polgárok ugyanis fenyegetésként élhetik meg a késlekedést a polgárháborút átélt országban.
– Mit adhat a NATO Boszniának? A reményt, hogy nem lesz több háború. El tud képzelni nagyobb ajándékot egy ilyen országban? – kérdez vissza Ashdown kétkedésemre, hogy elegendő eszköz lesz-e ez a régóta halogatott lépések kikényszerítésére. – És mit adhat az EU? Jó befektetési környezetet, alkalmat arra, hogy munkahelyeket teremtsenek és mindenekelőtt vízumot Európába. Nem szabad alábecsülni ennek csáberejét.
Ashdown szerint az a tény, hogy Boszniában egyre kevesebb szavazatot kapnak a szélsőségesen nacionalista pártok, azt jelenti, hogy működik ez a vonzerő.
A helytartó
Kritikusai azt vetik Ashdown szemére, hogy a nyomásgyakorlásnak nem csupán ilyen finom módszereivel operál. Tavaly például egy európai civil szervezet, amely átfogó tanulmányt készített a boszniai konszolidációról, azzal vádolta Ahsdownt, hogy úgy viselkedik Bosznia-Hercegovinában, mint egy XIX. századi brit kormányzó Indiában, és maximálisan kihasználja szinte korlátlan hatalmát. Lehetősége van például arra, hogy miniszterjelölteket vétózzon meg, rendeleteket alkosson, és új intézményeket hozzon létre anélkül, hogy bármilyen választott boszniai testületnek felelősséggel tartozna. (Legutóbb a nyáron a Boszniai Szerb Köztársaság hatvan tisztviselőjét, köztük a parlament elnökét és a belügyminisztert távolíttatta el pozíciójából egy tollvonással.)
Ashdown maga is elismeri, hogy nem a demokrácia hibátlan működtetését tekinti elsőrendű feladatának. Hogy két éve tartó irányítása némi kontrasztot jelent az előző hét esztendővel szemben.
– Hét éven át nem sikerült megteremtenünk a törvényes rendet, sajnos nem ez volt az elsődleges cél. Így hát a korrupció beépült az ország vérkeringésébe. És ez nem csupán balkáni jelenség, hanem inkább a háború utáni országok jellemzője. A lecke tehát úgy szól: egy háború után az első feladat, hogy megkezdjük a csatát a törvényes rendért. Mivel hét évig nem indítottuk meg ezt a küzdelmet, a bűnözés mély gyökeret ereszthetett a társadalomban. Mert túlságosan is a demokráciára összpontosítottunk, és a törvényes rend megteremtése helyett minden évben inkább választásokat tartottunk, aminek a következménye az volt – persze nem minden esetben –, hogy a bűnözők politikussá választatták magukat ahelyett, hogy börtönbe kerültek volna.
Ez a fajta megközelítés jól jellemzi Paddy Ashdown praktikumot előtérbe helyező észjárását. A magát „természeténél fogva gyakorlati embernek” tartó 63 éves Ashdown a brit hadseregben kezdte karrierjét. 1959-től 1972-ig a haditengerészet különleges alakulatainál teljesített szolgálatot. Miután leszerelt a tengerészgyalogság kommandójától, a külügyminisztériumba került (egyesek szerint a brit hírszerzésnek, az MI6-nak dolgozott, ezt azonban Ashdown mindig is cáfolta), majd kipróbálta magát az üzleti világban is. A katonai, közalkalmazotti, majd üzleti karriert követően politikai pályára lépett: 1983-ban szülővárosában, Yeovilban a Liberális Párt országgyűlési képviselőjévé választották. Később az új Liberális Demokrata Párt vezetője lett, és ebben a minőségében politizált a parlamentben egészen 1999-ig. A balkáni politikában 1992 óta aktív, boszniai főmegbízottként 2002 májusától tevékenykedik az országban, a poszton a német Wolfgang Petritschet követte.
A már idézett tavalyi, kritikus hangvételű tanulmány szerint a boszniai rendezés során elkövetett hibák megmutatják, hogyan nem szabad a feladathoz hozzálátni Irakban és Afganisztánban. Ám meglehet, Ashdown tanult elődei hibáiból. Ha valaki Paul Bremer, az amerikaiak volt iraki helytartójának munkáját próbálná egybevetni a brit főmegbízottéval, ebből az összehasonlításból nem biztos, hogy Ashdown kerülne ki vesztesen…
A szövetségesek iraki győzelme bejelentésének másnapján Lord Ashdown cikket jelentetett meg a brit Guardianban, amelyben így figyelmeztetett: „ha a törvényes rendet nem állítják helyre gyorsan és teljesen, nem lesz stabil a béke, és a koalíció győzelmének jótéteményei hamar semmivé foszlanak, miután a bűnözés és a korrupció benyomul a vákuumba”. Nos, miközben az iraki kaland egyelőre teljes katasztrófa az amerikaiak és az irakiak számára is, Bosznia-Hercegovina – noha kilenc évvel ezelőtt a népirtásnak nem Európa, hanem a határozott amerikai szerepvállalás vetett véget – az Európai Unió első külpolitikai sikertörténetévé válhat.
Paddy Ashdown szerint a Bosznia-Hercegovinában elért eredmények figyelemre méltóak, ha azt vesszük, hogy a béke megteremtése máshol sokszor évtizedeket vesz igénybe.
– Fiatal katonaként masíroztam be 1969-ben Belfast utcáira, ahol felgyújtott épületek látványa fogadott – idézi katonaélményeit Lord Ashdown. – Ma, harmincöt évvel később is kővel hajigálják meg az iskolából hazatérő gyerekeket, mert a vallásuk „nem megfelelő”. Ilyen ma nincs Boszniában. 1976-ban részt vettem az első ciprusi béketárgyaláson, de Ciprus a mai napig megosztott ország. Ezzel szemben Boszniában teljes a mozgásszabadság a két országrész között.
Ashdown megértően beszél arról, hogy az amerikaiak számára Boszniában is a terror elleni harc vált elsődlegessé, hiszen ők mindent szeptember 11. szemüvegén keresztül néznek. Ám ő inkább a szervezett bűnözés elleni fellépést tartja Boszniában egyik legfontosabb feladatának.
– Gyakran mondogatom azoknak az ismerőseimnek, akik Boszniába készülnek, és azt kérdezik, mire számítsanak: nézzétek meg a moziban A harmadik embert. [A harmadik ember Korda Sándor 1949-ben készült filmremeke, bűnügyi történet, amelynek szövevényes cselekményéhez a háború utáni Bécs káosza szolgál díszletül.] Bosznia ma éppolyan törvény nélküli hely, mint Bécs volt a második világháború után. Nem mondom, hogy a szervezett bűnözés valami merőben új dolog a Balkánon, de az igazi probléma itt az állami intézmények szétzilálódása, tehát szükséges újra felépíteni a törvényes rendet és az államot. És jó úton haladunk efelé.
Eredmények
Ehhez Ashdown azt is hozzáteszi: felesége Szarajevóban ma már nagyobb biztonságban érzi magát éjszaka az utcán, mint Londonban.
– Amikor szülővárosomban képviselővé választottak, úgy felbosszantottam a helyi maffiát, hogy életveszélyesen megfenyegettek, és az autómat is felgyújtották. Ez utóbbi nem fordult elő velem Boszniában – mondja a főbiztos, aki nemrég házat is vásárolt az országban.
Az új államhoz, a törvényes rendhez tehát elsősorban működő állami intézmények kellenek, többek között új titkosszolgálat. Ennek felépítését a főmegbízott egy magyar szakemberre, Kocsis Kálmán tábornokra, a magyar hírszerzés egykori vezetőjére bízta, aki korábban nagykövetként tevékenykedett Szarajevóban. (Kocsis Kálmánt a Horn-kormány idején, a Nyírfa-ügy kirobbanása után menesztették az Információs Hivatal éléről, ezután került Szarajevóba nagykövetként.)
– A mi ötletünk volt, hogy őt kérjük fel erre a feladatra – mondja Ashdown.
Nem mindennapi feladat volt egy szervezetté gyúrni a horvát, bosnyák és szerb titkosszolgálatokat, amelyek korábban egymás ellen dolgoztak, de Ahsdown szerint a mű „majdnem kész”.
– Olyan titkosszolgálatokat kellett összegyúrni és átalakítni, amelyek korábban saját népük és államuk ellen dolgoztak. Olyasvalakit kerestem erre a feladatra, akinek volt már tapasztalata e téren, és Kálmánnak volt.
Ashdown felhívta a figyelmet arra is: a szakértelmen túl a siker kulcsa az volt, hogy a helyiek jobban hallgattak egy magyarra, mint távolabbról érkezett, nyugat-európai kollégáira.
– Hálás vagyok a magyar kormánynak, hogy „kölcsönadta” Kálmánt, aki fantasztikus munkát végzett egy év alatt.
A főmegbízott szerint ez a siker arra is rávilágít, hogy a későbbiekben az Európai Unió új országainak nagyobb szerepük lehet a boszniai rendezésben. Ashdown célzott arra is, hogyha a főmegbízotti posztot nem is, az egyik helyettesi státust (jelenleg egy német és egy amerikai helyettes tevékenykedik Ashdown mellett) a jövőben magyar szakember is betöltheti majd.
Tekintve, hogy Kállay Béni személyében Bosznia 1878. évi okkupációja után volt már magyar „helytartó” Boszniában, egy ilyen kinevezésnek valóban lennének történelmi hagyományai. Az még további viták tárgyát képezheti, hogy érdemes-e ezt a hagyományt feléleszteni…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
