Ha létezik sztáretológus, Csányi Vilmos mindenképpen az. Nincs az állati (s áttételesen az emberi) viselkedéstannak nála nagyobb tudora ma a hazában – legalábbis a nyilvánosság színe előtt. Szívből örül az ember, ha például Prima Primissima díjra jelölik. (Szerencsére nem rádióelnöknek; mert akkor Pető és Újhelyi puritán erkölcse szerint problémát okozna, hogy a kormánypártok mellett tesz markáns politikai nyilatkozatokat.) Csányi nemrégen Szabályok, erkölcs, média címmel írt dolgozatot konzervatív alapállásból is csupa helyeselhető megállapítással. „Szabálykövetés nélkül nincsen társadalom” – szögezte le, amitől minden vadliberális hátán feláll a szőr. Vannak írott szabályok, meg íratlanok, amelyek azonban nem statikusak, állandó átalakulásban vannak – erősítette meg hétköznapi tapasztalatainkat. Gondolatmenetét e helyütt nem idézném, csupán kiragadnék egy-egy találó kijelentést. „A siránkozás nem segíti a jó erkölcsök kialakítását, annál inkább a példamutatás, különösen az ismert politikusok, közszereplők által adott viselkedési minták, de minden egyes ember mintaadó.” Úgy van. „Különös jelentősége van a médiának, mert a benne megjelenők, legyenek azok egyszerű emberek vagy közszereplők, viselkedési mintáikkal jelentősen befolyásolják a nézők, különösen a gyerekek szabálykövető viselkedésének kialakulását, mert a média mértéktelenül felnagyítja az egyes ember által szolgáltatott mintát. Ezért a közgondolkodás, a közerkölcs legfontosabb alakítója a média.” Igen, azért van annyi bajunk vele nekünk, etológiailag konzervatívoknak is. Ennyi helyeslés után azonban jöjjön némi kritika. Csányi példát hoz a média morális elfajulására, de véleményem szerint kissé mellényúl. „Az egyik kereskedelmi televízióban gyakran lehet látni egy rövid reklámfilmet: egy szupermarketben egy csinos, kedves, fiatal hölgy próbál két doboz sört levenni a legfelső polcról. Nem éri el, és ekkor rámosolyog egy magas fiatalemberre, az visszamosolyog, odamegy, leveszi a dobozokat, már adná a lánynak, de rápillant a márkára, és úgy dönt: megtartja magának. A lány csalódott arca zárja a képsort.” Talán önöknek is ismerős e jelenet. Legalábbis dupla fenekű reklámötletről van szó: űz a médiaszakmai kíváncsiság, vajon mit hoz ki ebből a viselkedési felszín mögé látó etológus.
Következtetése kiábrándító. „Valaki segítséget kér, látszólag megkapja, de a végső pillanatban a segítő saját érdekei felülkerekednek, és segítség helyett megalázza a segítséget kérőt. Ráadásul egy férfi aláz meg egy nőt. Undorító, felháborító, erkölcstelen jelenet! Vajon van-e etikai bizottsága a reklámszövetségnek? És a kereskedelmi tévének? Miért kell eltűrnünk az elemi jó ízlés ilyen durva megsértését?” Figyelem: ezt nem valamelyik ultrakonzervatív hetilapba írta a kormánypárti szimpatizáns Csányi, hanem a szocialista napilapba. Reklámetikai bizottságért kiált, mintha legalábbis a csipszért egymást elgáncsoló nyugdíjasokról volna szó – miközben alapjaiban félreérti a jelenetet.
Szerencsés etológiai véletlen, hogy családban élek, s kamasz lányaim a Jó barátok című tengerentúli szappanopera hűséges nézői. Ezért tudom, hogy a szupermarketben sörért ágaskodó „csinos, kedves, fiatal hölgy” nem akárki, hanem e sorozat sztárja: Jennifer Aniston. (Ha így sem kolompol semmi, akkor ő a bakfisok ikonjának, Brad Pittnek a neje.) Nem ízlésficamról van tehát szó a szkeccsbéli fiatalember esetében, hanem szimbolikus választásról: az elérhető sört választja az elérhetetlen idollal szemben. Tisztán kereskedelmi üzenet ugyan, de szellemes. Még szabálykövető jó barátok között is…

Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség