Harmincöt ismert magyar borász döntött úgy, hogy ezt a díjat önnek ítéli. Olyan borászok, bortudósok tartották érdemesnek a kitüntetésre, mint Bock József, Gál Tibor, Gere Tamás, Árvai János és Tiffan Ede. Miért gondoltak önre?
– Én is ezt kérdeztem. Azt mondták, hogy ebben az évben én tettem értük a legtöbbet. A titkos szavazáson ötünkre lehetett szavazni és egyöntetűen rám esett a választás. A Várban lezajló borhétnek hat éve én vagyok a háziasszonya, gondolom, a folyamat ezzel kezdődött. Ott szerettem meg őket, valamint a Magyar Televízió országjáró műsorában, amivel rendszeresen jelentkeztem a Főtérben. Egy-egy tájegység bemutatása mellett a helyi borászok munkájába is bepillanthattak a nézők. Ők azok, akik hihetetlenül sokat tettek a magyar hírnévért. A rendszerváltás idején kárpótlási jegygyel vagy másként nagy földterületeket vásároltak, szőlőt telepítettek, korszerű gazdaságokat hoztak létre, és ma ezeket a birtokokat családi vállalkozásként sikeresen működtetik. Boraikat exportálják, de a hazai piacot is el tudják látni. A semmiből teremtettek valamit, mert a génjeikben ott volt a nagyapai örökség, a bor és a szőlő iránti szeretet.
– És nem tett mást, mint ezt az igyekezetet a nagyvilág elé tárta.
– A borászok olyan gondolatvilággal, művészi érzékkel, kreativitással rendelkeznek, ami képessé teszi őket nemcsak a nemes borok előállítására, hanem a magyar hagyományok őrzésére, továbbvitelére. Jó bort csak az tud csinálni, aki érzelemből teszi. Ezt nem lehet csupán gazdasági vállalkozásnak tekinteni. Őket nevezném tradicionális értékvédőknek. Közel állnak hozzám, sokat beszélgettem velük. Végre rangja lett a bornak. Mert a bor nem csak egy ital, amely mindegy, milyen, csak igyuk meg. Műsoraimmal talán én is hozzájárultam ahhoz, hogy rangja lett ennek a nemes italnak, és a nagyközönség is megismerhette a termelőket.
– Gondolja, a többségnek van arra pénze, hogy minőségi bort vegyen?
– Attól függ, hogy ki mennyit szeretne inni. Azt a mennyiséget, amely egészséges a szervezetnek – a napi két decitől a fél literig –, meg lehet vásárolni. A nagy borászoknak egyébként vannak olcsóbb boraik is.
– Mi a véleménye arról, hogy az országot ellepik a rossz minőségű borok?
– Sok ember még nem tudja, hogy csak olyan bort szabad vásárolni Magyarországon, amely palackon rajta van a készítő neve. Aki vállalja a nevét, annak biztos, hogy szőlőből készült a legolcsóbb bora is.
– Szereti a bort?
– Nagyon. Én csak bort iszom és olykor pálinkát. A gyümölcsök itt termettek, ennek a földnek az ásványait szívták magukba, az itt lehullott eső, a hazai napfény táplálta őket. Tehát biztos, hogy jók. A miénk.
– Ön nem politizál, bár a magyar föld szeretetét mostanában akár annak is fel lehetne fogni. Az MTV Híradójánál kezdte a szakmát 1994-ben. Nem sokáig volt ott, másfelé vette az irányt. Következett a Telemázli, a Játék határok nélkül, a Zeneszombat és a Főtér műsorvezetése. Ezekkel a műsorokkal valahogy mégis politizált.
– Igen, mert az élet egyetlen területén sem lehet kikerülni a politikát. Sajnos ez a társadalom beteg. Ha valaki a saját hazája értékeit mutatja be, tőlünk nyugatra ez sehol nem jelentené azt, hogy politizál. Egészséges nemzetnél így természetes. Ha egy olasz riporter ugyanezt teszi, akkor azt mondják rá, hogy tisztességes olasz. Azért, mert én a saját nemzeti értékeinket mutatom be, miért kellene engem besorolni bármelyik politikai oldalra? Az volna a jó, ha mindenkinek szívügye lenne közös történelmi múltunk, gyökereink, nemzeti értékeink ápolása. Nos, én ezt a nyilvánosság elé tárom. Ilyen értelemben politizálok.
– Vezethetett volna politikai műsort, miért nem vállalta?
– Mert nem érdekel. Ennek ellenére van egy kialakult erkölcsi mércém, kialakult véleményem, s ez természetesen konzervatív, keresztény értékrend. Tehát nem kérdés az én hovatartozásom. Nekem igenis a magyarság fontos, ezt nem is akarom titkolni. De nem kell mindenkinek politizálnia. Engem az emberi értékek foglalkoztatnak.
– Miután 2002-ben búcsút mondott a Magyar Televíziónak, az újonnan indult Hír Tv-hez szerződött.
– Mondták is, hogy otthagytam a ragyogó karriert a bizonytalanért. Valóban volt benne rizikó, de a Hír Televíziónál nagy lehetőséget kaptam. Minőségi munkát végezhettem, és nem kellett olyan műsort csinálnom, amit nem szívesen vállaltam volna. Soha nem kívántam vetélkedőket vezetni, szenzációk után rohanni. Nem akarok sztár lenni. Az érdekel, hogy olyan műsorokat készíthessek, amely az értékeket mutatja meg. Ezekből tanulni lehet.
– Mi kell ahhoz, hogy valakinek ilyen határozott véleménye alakuljon ki?
– Az a környezet, ahol felnőttem. Egy kis bácskai faluban, Madarason gyerekeskedtem. A szüleimtől nem irigységet, mások kirekesztését tanultam. Pozitív értékrendben nőttem fel. Ez egy ideig hátrányt is jelentett, nagy pofonokat kaptam az élettől. Naiv emberként érkeztem a budapesti világba, viszont az otthon olyan biztos alapot adott, ami nem hagyott megingatni. Nagy szegénységben nőttem fel, engem nem lehetett pénzzel elcsábítani. Tudom, hogy mennyi kell a megélhetésemhez, és nincs szükségem többre. Egyébként most jártam Madarason, be is mutattam a Hír Televízióban. Öröm számomra, hogy ez a közösség nem változott meg. A szüleim megkérdőjelezhetetlen emberek voltak, ma is mindenki szereti őket.
– Mivel foglalkoznak a szülei?
– Apukám könyvelő volt, anyukámnak is ez a végzettsége, de annyira szegények voltunk, hogy neki el kellett mennie szövőnőnek, három műszakba. Mindig fáradtan érkezett haza. Tízévesen kérés nélkül megtanultam főzni és mosni. Valahogyan segíteni szerettem volna rajta. A bátyám már akkor nagyon jól tanult, és egy vidéki gimnáziumból országos középiskolai versenyt nyert biológiából. Most állatorvosként dolgozik. Én biológia–földrajz szakon végeztem. Egyszóval rengeteget dolgoztunk. Földet béreltünk, gyógynövényt, zöldséget termesztettünk. Ma sem esik nehezemre a munka.
– A határszéli Madarason több nemzetiség él együtt…
– Anyukám például sváb nemzetiségű.
– Milyennek tartja a médiát, az újságírást?
– Amikor az ember figyel egy folyót, azt látja, hogy középen van a fősodrás. Látja, hogy ott milyen szépen, könnyedén úsznak az emberek. Akkor elkezd dolgozni azért, hogy bekerüljön a fősodrásba, mert ott mennyivel gyorsabban lehet haladni. S amikor ott van, akkor jön rá, milyen borzasztó. De a fősodrásból kikerülni már nem olyan egyszerű. Ezt a tanulságot jelenti számomra a média, amelynek mai állapota nagyon elkeserítő. Amikor elkezdtem a szakmát, azt gondoltam, bekerültem az álomgyárba, azt hittem, a televízió mindent megtesz azért, hogy az embereket szellemileg, kulturálisan, morálisan felemelje, s muníciót adjon az életre. Ehhez képest, főként az utóbbi két évben, mit látok? A televíziók többségében az ellenkezője történik. A televízió ma azon a helyen áll a nappaliban, ahol hajdanában az oltár állt a tisztaszobában. Az emberek többsége a tévétől várja a tanácsokat, az útravalót, a megmentőt. Persze valóban lehetne értékes műsorokkal segíteni rajtuk, de nem ez történik, hanem húzzák őket egyre lejjebb.
– Olyan televízió munkatársa, amely egyedülálló az elektronikus médiában, egészen más értékrendet képvisel, mint a többi. Gondolom, társak nélkül nehéz küzdeni.
– Én nem küzdök, csak az erőmhöz mérten mindent megteszek a dolgok jobbra fordításáért. Ahogy tettük ezt a Ketten című sorozatunkkal Rákay Philippel. Most is járom az országot az Egy nap című műsorommal, valamint a Vörös és fehér borászmagazinommal. Megpróbálok látleletet adni a vidék Magyarországáról, a népszokásokról, a hagyományokról, és igyekszem bemutatni a becsületes munkát, küzdelemet, amiért érdemes élni. Nagyon megerősíti az embert, ha ismeri a saját országát. A veleméri Fény templomában látni a falakon a nyolcszáz éves freskókat. Akkor még nem volt olyan messze egymástól a pogányság és a kereszténység, és ott azt veszi észre az ember, hogy a három király lovon jön, mert a magyar nem tudta volna elképzelni, hogy máshogy jöhetett volna. S a három király kezén sólyom ül. Gondolkozzunk el ezen: kerecsen, karácsony. A múltunk a jelenünkben van. Az ember máris jobban érzi magát. Okos azért ez a magyar nemzet. Biztos alapjaink vannak, akármi is történt, történik velünk. Lám, ez a freskó megmaradt. Talán azért, hogy lássuk, miként éltek, miként gondolkodtak eleink.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
