A bizonytalanok megnyerése

Akinek halálhírét költik, az minden bizonnyal sokáig fog élni. Nagyjából így összegezhető az a vita, amelyik az utóbbi hetekben alakult ki Orbán Viktor politikai jövőjéről. Valósággá válik az a néhány ártatlan mondata, amelyik néhány hete a Nap-keltében hangzott el, arra utalva, hogy egyszer lejár majd az ideje? Vajon mi folyhat a Fideszben a színfalak mögött, ha a párt egyik országgyűlési képviselője és a polgári összefogás emblematikus figurája, Tölgyessy Péter olyan látványosan temeti az ellenzék esélyeit, ahogyan ezt a közszolgálati televízió esti műsorában tette?
Az utóbbi feltevésre könnyű válaszolni. A képviselőként mély hallgatásba burkolózó Tölgyessy már hosszú évek óta az ördög ügyvédjének szerepét játssza a jobboldalon, akinek tevékenysége szinte kizárólag az elkövetett hibák elemzésére koncentrálódik. Mivel a 2002-es választások első fordulójának eredménye látványosan viszszaigazolta az akkori balsejtelmeit, ezért a sokszor pesszimistának tűnő prognózisait is célszerű komolyan venni. Ha valaki szemügyre veszi, hogy 1990-ben kik voltak az akkori parlamenti pártok vezetői, akkor egyértelmű, hogy csupán Orbán és a Fidesz vezetői maradtak meg főszereplőként a politika színpadán. Az eltelt másfél évtized alatt hatalmas változások mentek végbe az országban, és hasonló mértékben alakultak át a belpolitikai erőviszonyok is. A mai Fidesz
– MPSZ nem más, mint a kilencvenes évek elején megismert Fidesz a kisgazda és kereszténydemokrata táborral egyesítve, nem beszélve az ide integrálódó egykor MDF-es és SZDSZ-es szavazók százezreiről. Ennek a hatalmas és heterogén tömegnek az egységes párttá és szavazói bázissá való összekovácsolása olyan politikusi teljesítmény volt, amelyre sem Antall József, sem pedig az SZDSZ elnökeként 1992-ben még miniszterelnök-jelölti álmokat dédelgető Tölgyessy nem volt képes.
Anélkül, hogy a személyi kultusz bűnébe esnénk, kijelenthetjük, hogy Orbán Viktor akkor is az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb formátumú politikusa marad, ha a jövő héten egyszer csak bejelenti a végleges visszavonulását. Az 1998-as választások óta – amióta ő vezeti a jobboldalt – egyszer sem fordult elő, hogy az alapszervezeteit és holdudvarát is folyamatosan erősítő Fidesz a harmincszázalékos népszerűségi mutató alá süllyedt volna, holott a 2002-es parlamenti választások elvesztése után az őszi helyhatósági választásokon elszenvedett csapást is ki kellett hevernie. Aki ilyen hosszú ideig a tűzvonalban van, az óhatatlanul hibázik is, és a mindenkori választási győzelem kényszerétől hajtva az álláspontján is módosítania kell.
Orbán valóban fáradtnak és enerváltnak tűnik időnként, aki hosszú hallgatásba burkolózik. Az sem tagadható, hogy emellett olyan politikus, akinek személye pozitív és negatív értelemben is felfokozott érzelmeket vált ki az emberekből. Ma már tudjuk, hatalmas baklövés volt az, hogy a 2002-es parlamenti választások kampányába túl későn kapcsolódott be. Ugyanakkor hosszabb távon zseniális lépésnek bizonyult a polgári körök létrehozása, a Medgyessy-kormányt fokozatosan felőrlő, „lassú víz partot mos” típusú stratégia, és a 2004-es európai parlamenti választások kampánya is mintaszerűen lett levezényelve. Medgyessy bukására és Gyurcsány villámháborús miniszterelnöki székfoglalására senki nem számíthatott a Fidesz berkein belül. Az új politikai szituációban nehezen magyarázható meggondolatlanság, az ellenfél totális alábecsülése volt Gyurcsány megválasztását lottóötösnek minősíteni, és a 2006-os választásokon remélt kétharmados jobboldali többség is most inkább csalfa vágyakozásnak tűnik.
Az MSZP népszerűségének gyors növekedése minden előzetes várakozást felülmúlt, ám ne feledjük, hogy a kormányfő a 2004 szeptembere óta eltelt négy hónap alatt csupán arra volt képes, hogy a minimálisra csökkentse a két nagy párt közötti különbséget. A Gyurcsány-boom bizonyos szemszögből nézve úgy is értelmezhető, hogy a hiperaktív, és az MSZP megcsontosodott hagyományait látványosan felrúgó miniszterelnök visszaszerezte azon szavazók bizalmát, akik 2003 és 2004 nyara között pártoltak el a koalíciótól. Azt még nem tudni, hogy ez a lendület – ami kizárólag hangzatos ígérgetésre és a baloldali törzsszavazók hergelésére épül – meddig fog tartani. A 2005-ös költségvetés bármikor összeomolhat, komolyabb, a választások végeredményét döntően befolyásoló tervek megvalósítására pedig már nem maradtak pénzügyi források. Az MSZP új vezérkara a korábbinál is lomhábbnak és cselekvésképtelennek tűnik, és az arctalan, szürke hivatalnokokból álló miniszterek sem fogják megváltani a világot. A fent leírtak ellenére a Fidesz visszafogott és helyenként tanácstalannak tűnő magatartása magában hordozza a veszélyt, hogy a kezdeményezések tartósan a baloldal kezébe kerülnek, és Gyurcsány képes lesz kibővíteni az MSZP törzsszavazóinak körét.
A december 5-i népszavazás végeredménye más elemzőkhöz hasonlóan Tölgyessyt is arra a következtetésre juttatta, hogy az igennel szavazó másfél millió választópolgáron kívül másokra nem számíthat a nagyobbik ellenzéki párt. Ez így téves következtetés. Helyesen így hangzik: amennyiben a Fidesz a nemzeti újraegyesítésnek nevezett, alapvetően morális jellegű, és a hazai szavazók többségének – tetszik, nem tetszik, de nagyon is létező – jóléti sovinizmusával ellentétben álló programra, a jól hangzó nemzeti jelszavakra építi a kampányát, akkor 2006-ban belefuthat egy váratlan választási vereségbe. Gyurcsány éppen erre számít. Azt a stratégiát követi, hogy az ellenfeleit folyamatosan a keresztény-nemzeti eszmekörhöz kötődő, és a választópolgárokat erkölcsi alapon megosztó témák felvetésével provokálja, majd az így kialakított közhangulatot kihasználva gerjeszt minden irányban indulatokat. Mivel a nagyobbik ellenzéki párt a biztos szavazónak számító tömegbázisának sziklaszilárd politikai meggyőződése miatt csak egyféle választ adhat Gyurcsány felvetéseire, ezért óhatatlanul kialakulhat egy olyan kép a kormányfő által megcélzott bizonytalan szavazókban, hogy az ellenzék egy „avítt, klerikális, kelet-európai képződmény”, a modern európai gondolkodásmódot pedig a koalíció pártjai képviselik.
A Fidesznek két feladatot kell megoldania: egyrészt megalkotni egy pozitív jelszavakkal operáló, hiteles és megvalósítható pártprogramot, amelynek fő csapásvonala a gazdasági és szociális feszültségek kezelésére, a növekvő létbizonytalanság megszüntetésére épül. A túlzott populizmustól és ígérgetéstől tartózkodni kell, ugyanakkor a kitűzött céloknak mégiscsak összhangban kell lenniük az emberek vágyaival. A második feladat az lesz, hogy a biztos Fidesz-szavazónak számító másfél milliós tömeget meg kell duplázni. Tölgyessy téved, amikor azt állítja, hogy a társadalom többségét taszítja az Orbán körül kialakuló imázs. Csak a szintén másfél milliósra becsült baloldali törzsválasztók körében van merev elutasítás. A bizonytalan szavazók megnyerhetők, ám ehhez csapatmunka kell, és az eddig alkalmazottnál összetettebb kampánytechnikák. A 2004-es esztendő voksolásai közül a Fidesz a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdés kivételével valamennyit nagy fölénnyel nyerte meg – többek között a baloldal fellegvárában, Budapesten is – ez pedig cáfolja Tölgyessy azon állítását, amely szerint a vezető ellenzéki párt képtelen a nem jobboldalinak számító szavazók megnyerésére.
A Fidesznek a 2002-es helyzethez képest most lényegesen több lehetősége lesz a bizonytalan szavazók megnyerésére, ennek eléréséhez azonban a jelenleginél aktívabb és kezdeményezőbb fellépésre lesz szükség. Valamint arra, hogy könyörtelenül lecsapjon a kormányfő hibáira.