A Horpácson működő Mikszáth Kiadó nemrég jelentette meg a mohorai Mauks Ilona, Mikszáth özvegyének visszaemlékező könyvét. Ebben – többek között – szó van a régi házról, az új kastély építéséről, de a park fáiról is. Ezekre a fákra ott, a séta elején már fölfigyeltem, rögtön meg is akadt a szemem egy öreg vörösfenyőn. Ahogy nézegettem, az jutott eszembe, hogy biztosan látta Mikszáthot. Aztán a fényképezőgép keresőjébe nézve is felfedeztem egy fenyőt a bejárat előtt, később meg egy nagyon göcsörtöset, amelyik büszkén állt az épület mellett. Ha ez a fa beszélni tudna… Igen, többet tudna mondani, mint mi, emberek, akik csak a legszükségesebbet jegyezzük meg, csak a legfontosabb dolgokra emlékezünk. De a fák! Ez a vörösfenyő még emlékszik arra az óriás jegenyére, amely régen a ház bal sarka mellett, közvetlen a fal mellett állott, s amelyet nagy örömmel fedezett föl Mikszáth, amikor először járt itt. Mert látatlanban vette meg a telket, és azt is tudjuk – Jókai árulta el –, hogy a róla szóló könyvének a honoráriumából. Ni, itt áll az őrkatona, mondta Mikszáth, és szinte megdöbbenve nézte a faóriás tetejét.
A hajdani (most renoválandó, de már emeletes) horpácsi kúria földszintes épület volt. A ház előtt keskeny, téglával kirakott faoszlopos tornác húzódott. Idővel a ház szűknek bizonyult, Mikszáth elhatározta, hogy néhány szobát építtet hozzá. „A bal oldalon volt egy jó szabad tér – írja viszszaemlékezésében az özvegy –, én itt ajánlottam, de Kálmán elutasítólag intett. – Nem lehet – mondta –, az őrkatona nem engedi. Ez persze azt jelentette, hogy a szöglet jegenyefáját nem hagyja kivágni. Így hát lassan-lassan elhatározta, hogy a mostani háztól balra egy tisztáson új, modern kastélyt építtet a fiúknak.”
Egyszer kijött „Horpácsra Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztője egy fényképésszel, hogy Kálmán is meg volt elégedve, de néha mégis a fejét csóválta. – Isten tudja, hogy van – mondta –, szépek a képek… szépek, de talán mégis én tudnám megírni, hogy milyen szép ez a Horpács, ha lenne elegendő színem és szavam hozzá.”
Mikszáth özvegyének visszaemlékezéséből idéztem ezeket a sorokat, de biztos vagyok benne, hogy ha az a vörösfenyő beszélni tudna, ugyanezt és ugyanígy mondaná el ma is, és ha nem vágják ki, holnapután is.
origo.hu
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
