A medve és a sárkány

Miközben a Putyin elnök bizalmi emberének számító Szergej Ivanov a februári pozsonyi csúcstalálkozó előtt a napokban Washingtonban próbálta enyhíteni az elmúlt évekhez képest kissé feszültebb orosz–amerikai viszonyt, Viktor Hrisztyenko energetikai miniszter titokban Pekingben tárgyalt a két ország olajszektorban lehetséges együttműködéséről. Ugyancsak ezekben a napokban hozták nyilvánosságra, hogy Oroszország először ad el stratégiai bombázókat Kínának. Putyinnak az ukrajnai válság idején Amerika ellensúlyozására felvetett orosz–kínai–indiai szövetségről tett kijelentései fényében több elemző ismét az orosz medve és a kínai sárkány kokettálásának komolyságát találgatja.
Moszkva és Peking stratégiai partnerségéről már évek óta beszélnek a megfigyelők, igaz, nem kis szkepticizmussal értékelik annak esélyeit. Az utóbbi hónapok történéseinek fényében azonban érdemes elgondolkozni az orosz lépéseken. Putyin októberi pekingi látogatásán a két ország pontot tett a hosszú ideje húzódó határvitára, az év végén pedig bejelentették, hogy az idén közös hadgyakorlatra kerül sor Kínában. Ezzel szinte egy időben röppent fel a hír, miszerint a kínai állami olajvállalat, a Chinese National Petroleum Corporation húszszázalékos részesedést kaphat a Jukosz adósságai fejében elárverezett és így a Kreml befolyása alá került Juganszknyeftyegazból. Ezt követte most, hogy a Rosznyefty hatmilliárd dolláros, olajszállításokkal garantált kölcsönről tárgyal szintén a kínai céggel. A középtávú kölcsön olyan kormányközi megállapodásokba illeszkedne, amelyek értelmében a Rosznyefty 2010-ig 48,4 millió tonna olajat szállítana Kínának. Mindehhez járul, hogy az olajéhségtől kínzott feltörekvő ázsiai nagyhatalom a szibériai olajimport biztosítása fejében 13 milliárd dollárt kíván befektetni az orosz energetikai szektorba.
Az elemzők többsége szerint azonban igencsak korai lenne új orosz–kínai stratégiai pólusról beszélni. Sokkal inkább arról van szó, hogy egyrészt az olajiparban Kína (s mellette India), valamint Oroszország jól kiegészítik egymást, érdekeik több tekintetben egybeesnek, másrészt a bekerítésére irányuló amerikai törekvések miatt ingerült Moszkva e közeledési kísérletekkel figyelmeztetni kívánja nyugati partnereit. A negatív szcenáriók kiteljesedése esetén ugyanis valóban felértékelődhet ez a jelenleg inkább csak gazdasági és katonai dimenziókban erős keleti kapcsolat. Nem szabad persze elfelejteni azt sem, hogy a Kreml nem csupán a jövő geostratégiai játszmáiban lehetséges ellensúlyként tekint a tőle az olajínség miatt esetlegesen függő helyzetbe kerülő Kínára. Mindenekelőtt azonban saját biztonsága érdekében kell jó viszonyban lennie Pekinggel, ezért nem fordíthat hátat neki. Moszkva azonban aligha kívánja túl közel engedni magához a különösen Szibériából egyre félelmetesebbnek látszó kínai sárkányt, amit bizonyít az is, hogy feltehetően a térségbeli egyensúlyok miatt a tervezett olajvezetéket – egyelőre legalábbis – Angarszkból a Japánnak kedvező stratégiai irányban tervezik, így nem lenne leágazása a kínai Daqingig.
Washingtonnak és Brüsszelnek tehát nem kell attól tartania, hogy Oroszország másfelé fordul. Az ország modernizációját és nemzetközi beágyazódását szem előtt tartó Moszkva külpolitikai prioritásai között Amerikát megelőzve továbbra is első az európai irány, s csak ezt követi a taktikai okokból időnként fel-felerősödő többi reláció.