Amerikából rendelt muníció

Tavaly sikerült elfogadtatnia az izraeli lobbicsoportnak az amerikai kongresszussal azt a határozatot, miszerint a külügyminisztériumnak minden évben meg kell vizsgálnia világszerte az antiszemitizmus terjedését, és erről jelentést kell készítenie. A héten megjelent az első eredménye az ezzel foglalkozó csoport munkájának, amelyben a szerzők keményen elmarasztalják a világ számos országát, amelyekben szerintük erősödik az antiszemitizmus. Főleg Európára figyel aggodalommal az amerikai külügyminisztérium, amely a muszlimok tömeges bevándorlásával Washington szerint egyre szélsőségesebb zsidóellenességet mutat. Nos, ennyit arról, hogy az Egyesült Államok csak diktátorok ellen folytat harcot, és nem az iszlám világot tartja az emberiség mételyének.
Az amerikaiak – és lényegében a világ teljes egésze – láthatólag képtelen megfogalmazni, mi is az antiszemitizmus, így a mostani jelentésben is összemos fogalmakat az egyelőre még Colin Powell vezette hivatal. Szerintük antiszemitizmusnak minősíthető a zsidó vallás vagy nép elleni gyűlölet. Külön kiemeli, hogy meg kell különböztetni az Izrael állam politikáját elfogadhatóan kritizálókat az antiszemita jellegű ítéletektől, ám ebbe eddig mindenkinek beletört a bicskája. Izrael és az Egyesült Államok ugyanis jószerivel minden „elfogadható kritikát” antiszemita jellegűnek minősített, mint ahogy ki is vonult a durbani konferenciáról, ahol a résztvevők a cionizmust is a rasszista eszmék közé sorolták. A mostani jelentés is több helyütt antiszemitának tart a cionizmussal ellenséges nézeteket. Washington az Izraelt ért fajgyűlölő indíttatású kritikák mellett további három okot sorolt fel, amelyek a zsidóellenességet táplálják: az európai muszlim bevándorlók gyűlöletét a zsidókkal és Izrael állammal szemben, a „hagyományos” antiszemitizmust, amely a világ népeit jellemzi, és a zsidók nemzetközi uralkodását vizionálja a média, a pénzvilág és a világi hatalom terén, valamint az Egyesült Államokat és a globalizmust bírálók véleményét, akik hajlamosak a fennálló jelenségeket a zsidók nyakába varrni. Ha értelmezzük ezeket a szavakat, kiderülhet: ha az Egyesült Államok és Izrael politikáját bírálja valaki, akkor bekerül a menthetetlen zsidógyűlölők, megveszekedett nácik, az emberiség ellenségei közé. Kirekesztik a társadalomból, mivel minden jóérzésű ember szakítani próbál a bűnös eszmék szimpatizánsaival. A lemoshatatlan bélyeget pedig rendkívül könnyű megszerezni.
Nem mellékes az sem, hogy a jelentés a kétségkívül létező és számos helyen kifejezetten veszélyes antiszemitizmus ellen nem jelent semmiféle hatékony fegyvert, mivel a világ fegyverrel nem jobbítható (lásd Irak példáját), az egyes országok belpolitikáját alaposan megkavarhatja. Magyarország jelenlegi kormánya ugyanis napokig üdvözült arccal járhat, miután elolvasta, hogy Washington megdicsérte az antiszemitizmus ellen tett lépéseit. „A kormány komoly lépéseket tett az antiszemitizmus elleni harc terén, mikor nyíltan elutasította a szélsőjobboldaliak kódolt (zsidóellenes) beszédét, valamint amikor a miniszterelnök személyesen kijelentette, a magyarok is felelősek a holokausztért” – hangzik az üdvözítő mondat, amelyet bármikor felhasználhat politikai ellenfeleivel szemben a jelenlegi kabinet. Amerika ugyanakkor nem áll meg itt, hanem felsorolja azokat az eseményeket, amelyek aggodalomra adnak okot. Ezek közül mindegyik a korábbi kormányt érinti, a jelenlegi vezetők a legfelső jó szerepét játsszák. A média „rossz” oldalának zászlóshajói vannak ebben a felsorolásban: a Vasárnapi Újság, a Demokrata hetilap, valamint a 2003 októberében megszüntetett Éjjeli Menedék televíziós műsor. Róluk állították ugyanis a magyarországi zsidóság egyes képviselői, hogy kódolt antiszemita üzenetet terjesztenek. Emlékezhetünk, tavalyelőtt hetekig másról sem szólt a közmédia, mint a David Irving holokauszttagadó történésszel készített interjúról. Persze nem mellékesen a BBC, a közszolgálatiság mintaképe is beszélgetett Irvinggel, ám a magyar interjú kiverte az itteni biztosítékot. A BBC-t nem marasztalták el (miért is tették volna?), ám a Siklósi Beatrix-féle műsor nem élhette túl a szakmai szempontból támadhatatlan beszélgetést. A két másik szereplő, a Vasárnapi Újság és a Demokrata régi vendégei az antiszemitizmusról szóló írásoknak, ám példákat nem hoznak a jelentésben az említett sajtóorgánumok felelősségét bizonyítandó, csak közlik a szerintük megfellebbezhetetlen tényt. Az állítólag a zsidóságot féltő amerikaiak álságosan újra rágnak egyet a rég lerágott csonton, mintegy elfeledve, mit is jelent egy ütés a jelenleg ellenzéki sajtó tagjain, milyen hatással lehet ez a pártok csatározására. Annál inkább is, mert a külügyminisztérium újabb adatokkal világítja meg a kis magyar politikai abszurdot. Hiller István – a Simon Wiesenthal Központ egyre erősödő nyomása mellett – leállíttatta Teleki Pál miniszterelnök szobrának felállítását a budapesti Duna-parton, így az Balatonbogláron emlékeztethet az Európa első zsidótörvényét meghozó politikusra. Amerikában ugyanis semmi más nem fontos, Teleki munkásságát kifejezetten tilos minden szempontból megvizsgálni, s Magyarország történelmét is kizárólag a jelenkori tapasztalatok alapján lehet visszamenőleg értelmezni. Úgyszintén a „szélsőséges Magyar Igazság és Élet Pártjának” volt képviselőjét sem lehet soha tisztára mosni, mivel leírják róla, hogy egy helyi lapban antiszemita cikket jelentetett meg. Róla – neve említése nélkül – ennyi derül ki. Meg persze az, hogy az érintett református lelkész. Teleki Pál szobra pedig egy katolikus templommal szemben áll. Nem teljesen tiszta, hogy ezek az információk miért fontosak az elemzők számára, ám csodálkozni nem érdemes rajta. Persze megemlítik az antiszemita veszélyek között a nyári idegbajt, amikor Bácsfi Diána és kísérői a világháborús filmek összes kliséjét felhasználva maszkírozták magukat náciknak, összehozva maguk ellen egy több tízezres tüntetést. A lényeg persze az, hogy az ordas eszméket a magyar lakosság elutasítja, a reflektorfény mégis inkább a nácit lelkesen, ám kissé eltúlozva alakító színésznőre vetült.
Az viszont egyértelmű, hogy az ország jeles érdemjegyet kapott az amerikai külügyminisztériumtól, főként az izraeli főrabbi és az államfő áprilisi útján tapasztaltak hatására. A két fontos személyiség akkor pozitívan nyilatkozott a zsidó közösség magyarországi helyzetéről, ehhez pedig nem kell kommentár. Az azonban továbbra is kérdés, ha a legilletékesebbek, azaz Izrael államfője, valamint vallási vezetője is elégedettek a helyzettel, vajon miért sorolják fel a veszélyt rejtő tényezők közé a magyarországi eseményeket. Kik lehetnek azok, akik az Egyesült Államokat ilyen csúnyán félretájékoztatják az itteni helyzetről? A Magyar Tudományos Akadémia Migrációs Kutatóközpontja, az Esélyegyenlőségi Kormánybiztosság és a Magyar Helsinki Bizottság tagjai csak ilyen pártosan képesek beszámolni a hazai eseményekről? Vagy éppenséggel az EU Idegenellenességi Megfigyelő Központja – ahonnan az információkat szerezte Washington – tévesztette meg az amerikaiakat? Persze igazságtalanok lennénk, ha Washington felelősségét elfednénk. Amerika is ludas az események alakulásában, ugyanis ők kiáltanak antiszemitizmust rossz tanácsadóikra hagyatkozva, lerombolva ezzel számos ember hitelét, újságírók munkáját, erkölcsét. Nehéz elképzelni, hogy a helyi nagykövetség ne ismerné a magyarországi viszonyokat, ne tudná, milyen muníciót jelent a hivatalosan az antiszemitizmus elleni harc eszköze a jelenlegi kabinetnek.