A magyar sajtó megtisztelő és kitüntetett érdeklődéssel követi az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működését, és talán a legkézenfekvőbb módon nagy figyelemmel – sokszor igen éles kritikával – elemzi a testület mellett a törvény által létrehozott panaszbizottság munkáját. Ez ugyanis a médiahatóságnak az az érzékszerve, amelyen keresztül a Magyar Köztársaság polgárai a legközvetlenebb úton élhetnek panaszjogukkal alkotmányos alapjoguk, a tisztességes, kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében vagy akár a kulturális minőséget nem biztosító és az ifjúság védelmét szem elől tévesztő műsorszolgáltatás ellen. Amint tavaly már kétszer is megtörtént, különösen nagy a szerepe az ORTT panaszbizottságának azokban az időszakokban, amikor a politikai csatározások a testületet átmeneti működésképtelenségre kényszerítik.
Nyolc éve is elmúlt, hogy az Országgyűlés eleget tett annak a nagy jelentőségű kötelezettségének, amellyel törvényben szabályozta a magyar elektronikus médiát.
Ám a nyolc év olyan robbanásszerű változásokat hozott az érintett médiumok működését meghatározó körülményekben (mind technikai, társadalmi, erkölcsi vagy akár a politikai berendezkedést illetően), hogy a meghozott 1996. évi törvény hibái és avulása az idő múlását jóval felülmúló ütemben váltak nyilvánvalóvá. A törvény alkalmazása során számos elgondolkodtató kérdés merül fel, amelyek gyakran már a dilemma kategóriájába tartoznak. Az pedig természetes, hogy a dilemmák megoldása nem feltétlenül vezet minden esetben pontosan azonos eredményre. Ám ezek aztán a kritika jó célpontjaivá válnak.
A törvény az egyik legjellemzőbb dilemmát azzal állítja a törvény alkalmazói elé, hogy a panaszokat alapvetően más eljárási szabályok szerint kezeli, és a bírálati eredmény lehetséges következményeinek szempontjából is nagy a különbség aszerint, hogy a panasztevő sérelmet szenvedett-e, avagy sem. Ez a kérdés a kiegyensúlyozottság sérelme esetén merül fel, és a törvény ezt egyértelműen összekapcsolja egy sérelmet elszenvedő féllel, aki aztán panaszt tehet.
Már itt felmerülhet egy probléma, miszerint a törvény által sérelmet szenvedett panaszos, akit aztán a továbbiakban a törvény kifogást tevőnek nevez, szűkebb, vagy tágabb értelmezésben tudja-e igazolni az érintettségét az adott sérelemben. A törvény e tekintetben nem ad fogódzót. Elméletileg alkalmazható a bírói gyakorlat szerinti érintettség fogalma, ami talán a szigorúbb határvonalakat szabja. Nehéz azonban érvet találni az ellen is, ha valaki a legtágabban vett alkotmányos jogára hivatkozik, és sokakkal együtt sérelmet szenvedettnek tekinti magát, mert nem kapott kiegyensúlyozott, tárgyilagos és sokoldalú tájékoztatást, vagy talán éppen az a meggyőződése, hogy nem kiegyensúlyozott tájékoztatást kapott.
De nem egyszer kell éles határt találni például olyan esetekben is, amikor egy politikai vélemény egyben személyiségi jogokat is sért. Az utóbbi ugyanis nem a médiahatóság, hanem a bírói ítélkezés kompetenciája. Mindezekhez társul még mérlegelendő körülményként a véleménynyilvánítás szabadságának joga, amellyel azért visszaélni sem lehet más alapjogok sérelmére. Ugyancsak különös gondot igényel annak megítélése, hogy a tudósításra váró események közül melyekre mondható az, hogy azok a törvény megfogalmazása szerint közérdeklődésre tartanak-e számot. Itt sincs éles határvonal, sem pontos mérőszámok abban a tekintetben, hogy egy esemény közérdeklődésre számot tartó lenne-e? Ezt a kérdést pedig el kell dönteni akkor, amikor a panasz éppen egy esemény tudósításának elhagyására vonatkozik. Ilyen esetben is fogódzókat kell keresni, amely néhány panaszbizottsági különvéleményből ki is tűnik. Ám az el nem hangzott tudósításokkal szembeállítható a szerkesztői szabadság igénye, amely esetében szerkesztői oldalról szívesen elfelejtik, hogy a törvény a szerkesztői szabadságot a törvényi alapelvek közé igyekszik szorítani, és felelősséget vár el. Egyébiránt a szerkesztői szabadságból vezethető le, hogy a kiegyensúlyozott tudósítás egy sajátságosan értelmezett megoldása jöhessen létre. Ennek alapja, hogy a politikai jellegű tudósítások tekintetében a darabszám vagy műsoridő szempontjából vizsgálva alakítanak ki valamiféle egyensúlyt. Eközben persze a sokoldalúság és a tárgyilagosság szenvedhet csorbát. A politikai küzdelem sajátságos időszakaiban (például a kampányidőszakokban) fennállhatnak külön megállapodás formájában a megszólalások, illetve a műsoridő vonatkozásában értelmezett kiegyensúlyozottsági szabályok, ajánlások is.
Mindezeknek a kérdéseknek a törvény szerint különös fontossága van a közszolgáltatást végző médiák esetében.
A gyűlöletkeltés, a lejáratás kérdéseiben is sok a tetten érhető törvénysértés, miközben ezen negatív cselekedetek pontos meghatározásával a gyakorlati jogtudomány és a politikai élet már hosszú ideje birkózik. Ráadásul eltérő lehet annak a megítélése is, ha egy – a társadalom bármely részének demokratikusan elnyert képviseletét végző – személy ellen nyilvánul meg ez a sajnálatos tevékenység. Ebben az esetben ugyanis a médiatörvény hatálya alá nem tartozó személyiségi jogi sérelem is, és joggal vélelmezhetően egy adott csoporttal szembeni sérelem egyaránt megvalósulhat. A panaszbizottság tett már arra kísérletet, hogy az alkotmányjog tekintélyes képviselőitől a gyűlöletkeltés kérdésében valamilyen pontosabb kritérium kialakításához segítséget kérjen, ám ilyen kritériumok mind ez idáig nem kristályosodtak ki.
Az ifjúság védelmében a médiatörvény világos célkitűzéseket tartalmaz. Ám a törvény számos olyan erkölcsi kategóriára hivatkozik, amelyek jelentéstartalma – ízlés szerint – a társadalom erkölcsi állapotából adódó közfelfogás szerint is mérlegelhető. Különösen vonatkozik ez a határesetnek tekinthető ügyekre, amelyeket bizonyos, hogy a társadalom különböző kulturális és erkölcsi alapon álló tagjai maguk is más és más módon ítélnének meg. A panaszbizottság ilyen esetekben gyakorta segítségül hívja a Magyar Tudományos Akadémia értelmező kéziszótárának legújabb kiadását.
Mindenképpen szót érdemel itt az a próbatétel is, amikor a klasszikus magyar regényirodalom néhány megfilmesített darabjának (Egri csillagok, Egy magyar nábob stb.) bemutatása panaszbeadványokat váltott ki, merthogy azokban durvaság vagy harci jelenetek voltak láthatók. Ez is jól példázza azt, hogy a törvénnyel szembeni elvárásokból kulturális konfliktusok is keletkezhetnek.
Az előzőekhez hasonlóan sok határeseti probléma adódik a burkolt reklámozással kapcsolatban is. Ilyenkor a panaszbizottság egy fontos ismérv jelenlétére mindenképpen figyelmet fordít. Azt vizsgálja, hogy a konkrét esetben tetten érhető-e célzottan valamely termék megkedveltetése és a vásárlására való ösztönzés. Általában véve magával a reklámtevékenységgel kapcsolatban is vannak a hatályos médiatörvénynek ízlés szerint értelmezhető fogalmakkal meghatározott részei. Így például az, hogy a reklám „nem ösztönözhet túlzott alkoholfogyasztásra”. Végül itt is szó lehet olyan esetekről, amelyek már nem a médiatörvény, hanem a reklámtörvény hatálya alá esnek.
A szóba hozott példákkal nem merül ki minden olyan eset, amelyeknek a megítélése pontos törvényi definíció hiányában az emberi tapasztalatra, bölcsességre, erkölcsi érzékre van bízva. Ebben – a határesetek elbírálásánál különösen – benne rejlik a tévedés lehetősége is, vagy akár az is, hogy egy eljáró tanács nem tud konszenzusos döntést hozni. Ilyenkor a különvélemény jelzi az üggyel kapcsolatos ellenkező álláspontot. A határesetek egyébként mindig jó lehetőséget adnak arra, hogy a közvéleményt megosszák és mindegyik fél igényt tartson a maga igazságára. Talán ilyen esetekben jut eszébe leginkább az érdeklődőknek, hogy a döntéseket azzal hozzák kapcsolatba, kik is voltak éppen a tagjai a döntést hozó eljáró tanácsnak. Nem kizárva persze a tévedés lehetőségét, és megengedve azt is, hogy vitatható esetekben az eljáró tanács tagjai a maguk szellemi és világnézeti értékrendje felé hajlanak, mégis úgy vélem, hogy a többféle irányból történő megközelítés szolgálja leginkább a tévedések kizárását.
A fenti gondolatokkal arra szerettem volna rámutatni, hogy a panaszbizottság sok olyan ügyet bírál el, amelyekben távolról sincs a tényálláshoz kapcsolódó eseménynek olyan pontos törvényi meghatározása, mint például a polgári vagy büntető ügyekben felmerülő törvénysértő cselekedetek esetében.
A panaszbizottság igényt tart a nyilvánosságra, és a döntéseit az ORTT honlapján nyilvánosságra hozza. Amennyiben olyan nyilatkozatot alkot, amelyet súlyánál vagy példaértékénél fogva különösen fontosnak tart, azt a Magyar Távirati Iroda és a Kulturális Közlöny útján is a nyilvánosság elé tárja. Ez utóbbi döntés a panaszügyekben eljáró tanácsok törvény adta mérlegelési joga, amely egyben a panaszügy jelentőségére, tanulságaira is rámutat.
A panaszbizottság korábbi soros elnökeként is kifejtettem már a sajtó nyilvánosságának (Mi a panasz a bizottságra? – Magyar Nemzet, 2003. szeptember 23.), hogy az ORTT és a mellette létrehozott panaszbizottság olyan – a parlamenti erőviszonyokat tükröző –, demokratikusan létrehozott intézményes eszköz az elektronikus médiavilág tevékenységének szabályozására, amelynek tevékenységéhez társadalmi érdek fűződik, eredményes működéséhez pedig bizalomra és jó szándékú bírálatra egyaránt szükség van. Nem tesz jót viszont, ha – bármely vagy akár több irányból kezdeményezve is – az intézmény iránti társadalmi bizalmat elfordítják. Ez egy demokratikus közintézmény hatékony működésének előfeltétele, amelyre az ORTT panaszbizottsága feltétlenül igényt tart.
A szerző az ORTT panaszbizottságának tagja
Hírpanaszok. Leggyakrabban a hírműsorokkal kapcsolatban érkeztek panaszok az országos médiahatóság panaszbizottságához a tavalyi év utolsó negyedévében. Az RTL Klub és a TV2 ellen összesen kilenc panasz fogalmazódott meg, míg a legtöbb hírműsort és egyéb közszolgálati jellegű programot sugárzó rádiók (Magyar Rádió, Sláger Rádió) és televíziók (MTV, Hír Televízió) ellen október 1. és december 7. között összesen ötven panaszt nyújtottak be.
A panaszbizottság megállapításai az elmúlt negyedévben:
- 2004. szeptember 21. A Hír TV augusztus 29-i Szerintem című műsora alkalmas volt a népek és nemzetek elleni gyűlölet keltésére.
- 2004. november 5. A Magyar Rádió szeptember 20-án sugárzott Déli harangszó című műsorában meg kellett volna említeni a magyar zsidóság holokausztját is.
- 2005. január 3. Az MTV november 21-én sugárzott Katolikus Krónikájában megsértette a tényszerű, időszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, mert az ismétlésként sugárzott adásból kimaradt az iskolafenntartó egyházak nyílt levele.
- 2005. január 4. Törvényt sértett a köztévé, mert vallási műsorában nem adott helyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia népszavazással kapcsolatos felhívásának.
