Angela Merkel a támadások kereszttüzében

A reformok gazdag választékával küzdő német politika színpadán egyetlen főszereplő sem tekint vissza olyan ellentétes hangulatú esztendőre, mint Angela Merkel, a kereszténydemokrata CDU elnök asszonya. Pártja az év elején a választópolgárok ötven százalékának a szimpátiáját élvezte, 2004 végén viszont – a közvélemény-kutató intézetek szerint – e népszerűség harmincnyolc százalékra zsugorodott.

Merkel jövője, tekintettel a hamarosan megkezdődő kampányidőszakra a 2006-os parlamenti szavazás előkészítésére, bizonytalan talajon áll. Az időközben fogalommá vált „K-kérdés” taglalása állandó és terhelő kísérőjelensége a kereszténydemokrata ellenzék tevékenységének. Ki lesz a CDU és testvérpártja, a bajor CSU közös K(ancellár)-jelöltje a Schröder–Fischer-kabinet elleni küzdelemben? Az újraegyesítést követően a karrierjét a volt NDK-ból indító Merkel feltartóztathatatlanul haladt felfelé pártja hierarchiájában. Az új évezred idusán felérkezett a csúcsra: negyvenhat éves fejjel megválasztották pártelnöknek, további két esztendő elteltével átvette a kereszténydemokrata frakció vezetését is a parlamentben. Helmut Kohl exkancellár hajdani „kislánya”, a női és a keleti egyenjogúságot bizonyítandó hölgy a hatalom klaviatúráját uraló reálpolitikusnak bizonyult. Mindaddig, amíg sikerült zavartalanul összefognia a CDU maszkulin hangadóinak a csapatát.
Ez az egység repedezett meg az utóbbi tizenkét hónap során. Az elnök asszony hatalmi stílusa oda vezetett, hogy októberben a hazai sajtó már Merkel-ellenes CDU-összeesküvés nyomára vélt bukkanni. A feltételezések mögött olyan személyek nevei kerültek elő, akik alkalmasnak tartják magukat magas politikai pozícióra, de mindeddig nem voltak képesek Merkellel szemben elképzeléseiket megvalósítani. Wolfgang Schäuble szívesen vállalta volna az államelnöki megbízatást, de a CDU élén örökébe lépő elnök asszony nem volt hajlandó kiállni mellette, és a maga favorizálta Horst Köhlert segítette e tisztségbe.
Ezzel párhuzamosan figyelmen kívül hagyta Schäuble tanácsát, hogy a párt igyekezzen az Európai Néppárton belül közös frontot kialakítani Törökország EU-felvétele ellen, anélkül, hogy Ankara társulásának lehetőségét kizárná. Merkel a maga merev kiállásával számtalan CDU-vezető szerint elszigetelt helyzetbe juttatta a pártot. A kereszténydemokraták legkompetensebbnek tartott gazdaságpolitikai képviselője, Friedrich Merz szintén nem tudott egy nevezőre jutni Merkellel, és visszavonult a politikától. Így tett Horst Seehofer, a CSU egészségügyi specialistája. „Merkel lassan magára marad” – hangoztatta Klaus Uwe Benneter, az SPD főtitkára.
A szociáldemokraták figyelmét az sem kerüli el, hogy a CDU tartományi miniszterelnökei egyre határozottabban lépnek fel, azt a meggyőződést sugározva, hogy soraikból is kiválasztható a kancellárjelölt. A Merkel-ellenzék a „K-kérdés” megválaszolását igyekszik elodázni és megvárni két tartományi választás eredményét Schleswig-Holsteinben és Észak-Rajna-Vesztfáliában. Különösen ezen utóbbi tartomány lakosainak szavazata lehet döntő. Ha az itt regnáló SPD–Zöldek-koalíciót május közepén nem sikerül megbuktatni, akkor ezért a felelősséget minden bizonnyal a szövetségi CDU – értsd: Angela Merkel – számlájára lehet írni. A politikai vereség felelőssége mellett ebben a helyzetben még nagyobb súllyal esne latba a bajor CSU személyére vonatkozó elutasító érvelése: Merkel keletnémet, protestáns, gyermektelen és elvált.