Hivatalos magyarázatok szerint az erős havazás akadályozta az orosz elnököt abban, hogy az auschwitzi megemlékezések előtti napon megérkezzen Krakkóba, ahol a tervek szerint a lengyel– orosz gazdasági fórumon kétoldalú megbeszélést folytatott volna lengyel kollégájával, Aleksander Kwasniewskivel. A hóesés valóban nagy volt, a lengyel sajtó szerint azonban még nagyobb Moszkva neheztelése Varsó ukrajnai szerepvállalása miatt. Az elemzők tehát egyértelműen ennek tudták be a késést. Mint fogalmaztak, a Kreml e „gesztussal” jelezte Varsónak: véleménye szerint átlépett egy határt.
Az ukrajnai játszmában lényegében Amerika meghosszabbított kezeként Varsó valamint Moszkva néztek farkasszemet a barikád két oldalán. A „narancsszínű forradalmat” az orosz sajtó csupán amerikai–lengyel projektként aposztrofálta, amelyet Zbigniew Brzezinski kottája alapján az egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó két fiának irányításával nagyrészt közvetlenül Lengyelországban készítettek elő, míg Varsóban ezzel szemben a demokrácia iránti elkötelezettséget, valamint a Viktor Janukovicsnak nyújtott orosz támogatást emelték ki. Újabb olaj volt a tűzre, hogy az egyébként orosz kollégájával az átlagosnál jobb viszonyt ápoló Kwasniewski Moszkva vesszőfutásán felbátorodva egy interjúban kijelentette, „mindenkinek jobb egy Ukrajna nélküli Oroszország”, mire Putyin némi személyeskedéssel megpaprikázva vágott vissza.
Így aztán nem csoda, hogy a lengyel sajtó sokáig azt találgatta, hogy Putyin elmegy-e egyáltalán Auschwitzba. Végleges döntés állítólag valóban csak azután született a Kremlben, hogy kiderült, Viktor Juscsenko első útja Moszkvába vezet. A varsói diplomaták kissé megnyugodhattak, hiszen látszólag minden a terv szerint haladt, a sajtó azonban jó érzékkel továbbra is a problémákra emlékeztetett. A találkozót felvezető írásokban a jövőt érintő szorongás vegyült a Putyin rendszerét ostorozó támadó hanggal, amelyet csak tovább terheltek a múlthoz kapcsolódó fóbiák. A Newsweek Polska az „ukrán narancs áraként” vetette fel, hogy Moszkva a hagyományos lengyel oroszellenességre apellálva nyomást gyakorolhat a régi uniós tagokra, aminek esetleges következményeként Varsó az utóbbi hónapokban felértékelődött presztízse ellenére sem játszhat ambícióinak és érdekeinek megfelelő szerepet a keleti politika alakításában. A Rzeszpospolita az energetikai függőségre helyezte a hangsúlyt, a Tygodnik Powszechny a múltban gyökerező problémákat sorolta, a Wprost pedig egy balti cikkel „kedveskedett” Putyinnak.
Ezek után Putyin mégis csak az emlékezés napjára érkezett meg, s elutazása előtt fél órára találkozott Kwasniewskivel. A lengyel média mindebből azt emelte ki, Moszkvának nem áll szándékában elzárni az olajcsapokat, míg az orosz sajtó arra helyezte a hangsúlyt, hogy Kwasniewski ezúttal minden megszállásra vonatkozó utalás nélkül mondott köszönetet Auschwitz felszabadításáért. E vélt gesztusok azonban legfeljebb a napnak szóltak, a felgyülemlett feszültséget nem nagyon oldották.
Lehűtött kijevi remények. Moszkvai nyitással Európát járta elnökségének első hetében Viktor Juscsenko, szinte mindenütt hangsúlyozva, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja kíván lenni. Mint mondta, a kormány felállása után azonnal benyújtják hivatalosan is erre vonatkozó kérésüket. Szavai azonban nem találtak túl lelkes fogadtatásra az unió vezető politikusainál, sőt inkább zavarba hozták Európát. Jose Manuel Barroso, a bizottság elnöke például nem is nagyon próbálta finomítani véleményét, amikor kijelentette, hogy nincs napirenden Ukrajna tagsága. Mindez a Juscsenko körútját értékelő nyugat-európai elemzések szerint azt jelenti, keleti szomszédunk az utóbbi hónapok során ugyan felírta magát Európa politikai térképére, nagyon messze van azonban az uniós tagságtól. (S. G.)
