Tárt kapuk várják Tamás Gáspár Miklóst a Kossuth Klubban. A közönség azonban hiába reméli, hogy kis késéssel ugyan, de megérkezik „az örök baloldal” hazai prófétája. Nem érkezik meg később sem, de nem is jelezte, hogy nem tud részt venni a szerda estére meghirdetett konferencián. Pedig szerepelt a neve a rendezvény felkért hozzászólói között a meghívón. Lehet, hogy felkérték, de nem fogadta el a meghívást? Nem, mert Lóránt Károly, aki a Magyarország lehetőségeiről az Európai Unióban és a globalizálódó világgazdaságban című, a Magyar Közgazdasági Társaság társadalomgazdasági szakosztályának védnöksége alatt szervezett konferencia főelőadója volt, előző este beszélt vele telefonon. A baloldal vezérfilozófusa akkor még kész volt rá, hogy hozzászóljon a sokakat érdeklő témához. Még sincs itt.
Ám itt van, és hozzá is szól a vitához a téma egyik, ha ugyan nem a legavatottabb képviselője, Balázs Péter volt uniós biztos. És itt van Lóránt Károly és Bogár László közgazdász is, akik bár érveikkel az ellenzékben lévő pártok vélekedését támasztják alá, mégsem lehet őket jobboldaliaknak tekinteni.
Lóránt, aki a Kádár-korszakban az Országos Tervhivatalban dolgozott, ma azt veti a Nyugat nagyvállalatai szemére, hogy „elfoglalták a piacainkat”, és hogy csatlakozásunkkal sokkal jobban jártak a régi uniós tagországok, mint mi. Szerinte számításokkal is bizonyítható lenne a csatlakozás számunkra negatív mérlege. Erre ő, a villamosmérnök-közgazdász, aki – szemben a „von Haus aus” közgazdászokkal – szeret számolni, szívesen vállalkozna is. A továbblépés Lóránt által vélt irányáról sokat elárul az a kijelentése, hogy „minden, ami jó, kormányok közötti megállapodáson alapszik”. A mostanában brüsszeli körökben tanácsadói munkát végző, jobb- és baloldali ellenzéki körökben egyaránt népszerű Lóránt szerint, ha mégsem működik manapság jól az unió, akkor a volt szocialista országok gazdasági és államigazgatási szakembereinek összefogásával és nyomásgyakorlásával lehetne elérni a nekünk nem megfelelő uniós döntések revízióját.
Általában véve azonban a konferencia alaphangulatát nem a sérelmi politizálás adja meg. Igaz, nem is ragadnak le a hozzászólók a Balázs Péter által a csatlakozás nyomán megvalósultnak ítélt előnyök (nyitás a külvilág felé, új pénzügyi források, beleszólás az európai döntéshozatalba) hangoztatásánál. A hozzászólásokból, köztük Lentner Csaba volt országgyűlési képviselő szavaiból kiderül: a fiatalokat ma már nem a csatlakozási feltételek revíziója motiválja, hanem az, miként lehetne jelentősen csökkenteni a magyarországi munkanélküliséget, és miként tudnánk mi, magyarok nagyobb nyomást gyakorolni, nagyobb súllyal szerepelni az Európai Unióban, amely annak idején a külvilágban zajló folyamatok hatására és nyomása alatt (Szovjetunió, Egyesült Államok, Kína), ezekhez alkalmazkodva jött létre. Képszerűen kifejezve: a Magyarország előtt álló, megoldásra váró kérdés ma már az, hogy az egerek (amelyek közé tartozunk mi is) hogyan düböröghetnének együtt az elefánttal úgy, hogy az elefánt az egérnek tetsző irányba haladjon előre. Nem „betartani” kell az Európai Unió tagállamainak, mert azok úgyis erősebbek, mint mi, hanem meg kell nézni, miként tudunk együttműködni velük úgy, hogy megőrizhessük egyedi értékeinket és termékeinket, például a magyar mézet és a tokaji bort a sokszor tisztességtelen eszközökkel harcoló konkurenciával szemben.
A konferencia egyik, ha ugyan nem a legnagyobb pozitívuma az, hogy nem uralkodott el fölötte a politika, elég sok szó esett viszont a gazdaság és a gondolkodás közötti kapcsolatról. Egy egyetemi oktató arra mutatott rá, hogy miközben a régiók közötti verseny együttműködésre kényszeríti az olyan regionális szervezeteket, mint az Európai Unió, a helyi szereplők – beleértve a nemzetállamokat, valamint a kulturális kisközösségeket és az egyes embereket is – arcukat veszítik, és kénytelenek feladni kulturális önállóságukat. Globalizálódik maga a nyelv is: a csúcson létrejön egy globális kulturális elit a maga kifinomult virágnyelvével, alul pedig olyan szubkultúra alakul ki, amely, miközben önállóságát próbálja védeni, az „egységes káromkodások” világát teremti meg. Bogár László, a neves antiglobalista közgazdász egy másik érdekes – a gazdagok és szegények világának elválására utaló – példára hivatkozott: szegény országban nem szabad vizet inni (mert fertőzött), gazdag országban pedig nem szabad levegőt venni (mert szennyezett).
Találó és megfontolásra érdemes Balázs Péternek az uniós gondolkodással szemben gyakorolt kritikája. A brüsszeli döntéshozókat jól ismerő magyar politikus-szakember szerint az Európai Unióra jellemző az analizálás és a szintetizálás képességének hiánya. Az utóbbira vonatkozó megállapítás igazságát nap mint nap tapasztalhatjuk, az előbbit pedig nagy vonalakban úgy érti a volt magyar biztos, hogy a tagállamokra vonatkozó adatok összegyűjtését magukra a tagállamokra, illetve alvállalkozókra bízza Brüsszel. A különböző tagországi statisztikákkal kapcsolatos anomáliák jól példázzák, hogy az adatgyűjtéssel nincs minden rendben az unióban.
Végül két olyan téma, amely nem vagy nem kellő súllyal szerepelt a konferencia napirendjén. Ezek: az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonya, továbbá a helyi közösségek szerepe, az önszerveződés és az alulról jövő nyomás fontossága. A magyar közvéleményben olyan kép él a világgazdaságról, hogy az Egyesült Államok abszolút fölényt élvez benne, és a világ többi országainak mindent el kell követniük, hogy lépést tudjanak tartani a szédületes iramú amerikai fejlődéssel. Holott aki egy kicsit is ismeri a világsajtóban e témakörben az utóbbi időben megjelent írásokat, tudja: az amerikai gazdasági hegemóniából mára inkább csak a „make money!” alapelvének kötelezően alárendelt pozitív feeling maradt meg, az amerikai gazdaság az iraki válság kitörése óta egyre nehezebb helyzetben van. A reálszférában a kínai és távol-keleti konkurencia szorítja háttérbe az amerikaiakat, pénzügyi területen pedig az euró veszélyezteti a dollár tartalékvaluta-szerepét. Ezért Franciaországban is szaporodnak azok az írások, amelyek arról szólnak: az uniónak a gyengélkedő Egyesült Államokkal fenntartott viszonyában a verseny helyett inkább az együttműködés útjait kellene keresnie.
Végül: egyáltalán nem esett szó arról, hogy az Európai Unió életképessége szempontjából meghatározó az, miként tudják megszervezni magukat a most csatlakozott országok kis jövedelmű munkavállalói és kisvállalkozói, hogy megfelelő nyomást gyakorolva a tagországok intézményrendszerére, a kis pénz, kis foci elv helyett létrejöjjön a magas színvonalú, igényes gazdasági környezet a munkahelyeken is.
origo.hu
Mesterséges intelligenciával támadja a Magyar Tudományos Akadémia, hogy az ember csak férfi és nő lehet
