Továbbra sem ért egyet a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) a Nemzeti vidékfejlesztési tervben található agrárpénzek átcsoportosításával. Többek között azért, mert a kormány által tavaly decemberben Brüsszelbe eljuttatott előterjesztésben az szerepel, hogy a gazdatársadalom jelentős része egyetért az átcsoportosítással, és azt csak bizonyos civil és zöldszervezetek ellenzik – hangsúlyozta tegnap Ángyán József egyetemi tanár a Magosz nevében.
Rámutatott, hogy az agrártárca a zöldszervezetek „bekezdés” alá sorolta a lépést ellenző környezetvédelmi minisztériumot is. A tegnapi tájékoztatón, ahol a Magosz képviselője mellett részt vettek a Védegylet, a VWF és a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) küldöttei is, elhangzott, hogy az átcsoportosításról tárgyaló monitoringbizottság negyven tagja közül tizenöten az agrártárca közvetlen, hatan pedig a közvetett irányítása alatt álló szervezettől érkeztek, és mind kötelezően igennel voksoltak. A függetlenek közül hatan igennel, tizenegyen nemmel szavaztak, négyen pedig tartózkodtak, de mivel az unió megköveteli az általa biztosított források független és társadalmi kontrollját, ezért – Ángyán József szerint – csak az ő szavazataik vehetők a döntésnél figyelembe.
Ha az EU elfogadja az augusztusban jóváhagyott és szeptemberben már módosításra kért Nemzeti vidékfejlesztési terv átcsoportosításait a közvetlen kifizetések javára, az nemcsak a megmaradt vidékfejlesztési támogatásoknál, hanem az agrártámogatások döntő részénél is fizetési késedelmeket és visszafizetési kockázatokat vonhat maga után. Így a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal újraakkreditálását is eredményezheti, illetve tömeges csődhullámot is elindíthat a mezőgazdaságban, és a 2004-re tervezett 90 milliárd forint ez évi folyósítása szenvedhet késedelmet. Schmuck Erzsébet, az MTVSZ társelnöke elmondta, hogy a mezőgazdasági érdekképviseletekkel közösen még a héten levélben fordulnak az Európai Bizottsághoz, kérve a kormány kezdeményezésének viszszautasítását politikai, szakmai és ügyrendi kifogások miatt.
Az EU is vidékpárti.