Elemcsere a Szokol rádióban

Az elmúlt napok hatásvadász miniszterelnöki nyilatkozatai, melyek az Európai Unióból majdan ideáramló ezerötszázmilliárd forintról, a 2025-re bekövetkező életszínvonalbeli felzárkózásról és a nemzetközi helyzethez hasonlóan fokozódó autópálya-építésekről szóltak, azt jelzik, a kormánynak semmilyen elképzelése sincs a napi problémák megoldására.
A tizenhat hónap múlva sorra kerülő parlamenti választásokon nem az fogja érdekelni a választókat, hogy kétezer-tizenvalahányban mekkora összegekért pályázhatnak Brüsszelben. Annál inkább téma lesz viszont, hogy mennyi esély marad az egzisztenciális biztonság megteremtésére. Látva a 2004-es esztendő adatait a látványosan növekvő munkanélküliségről, a változatlanul öt százalék fölötti deficithiányról és a takarékoskodásnak nevezett megszorításokról – amelyek a gazdaság vérkeringésében semmilyen bizakodásra okot adó javulást nem produkáltak –, egyre inkább üres ígérgetésnek tűnnek Draskovics Tibor pénzügyminiszter korábbi fogadkozásai. Gyurcsány Ferenc a kormány első száz napjának leteltével semmilyen megnyugtató, az emberek kézzelfogható napi problémáit orvosolni tudó kezdeményezéssel nem lépett elő. Szocialista szokás szerint csupán a távoli jövőre tett homályos és nehezen számon kérhető ígéreteket. A szokatlan intenzitású miniszterelnöki médiaoffenzíva ismeretében annyi prognosztizálható, hogy továbbra is folytatódni fog a rendszerváltás óta nem tapasztalt, az egyes társadalmi csoportokat egymás ellen uszító, a rejtett ösztönöket gyűlöletté fokozó retorika, valamint a szintén példa nélküli, a kormányfői pozíció tekintélyéhez méltatlan bulvárpolitizálás.
Ezzel az agresszivitással csak akkor lehet választásokat nyerni, ha az ellenzék nem találja meg a gyenge pontokat, és nem tudja lerombolni azt a hazug és megtévesztő mítoszt, amit a kormányfő épít fel önnön nárcisztikus személye köré. Amennyiben a Fidesz is olyan erőtlennek bizonyul, mint a Bush elnökkel szemben totális vereséget szenvedő amerikai demokraták vagy a Tony Blair hatásvadász médiamutatványaihoz már csaknem egy évtizede eredménytelenül asszisztáló brit konzervatívok, akkor sajnos elillanhat a néhány hónapja még biztosnak hitt győzelmi esély.
Gyurcsány a bombasztikus külsőségek ellenére sokkal sebezhetőbb, mint Medgyessy, akinek 2002 őszén magasan ragyogott a csillaga. Az akkori helyzettel ellentétben – amikor az Orbán-kormánynak köszönhetően komoly tartalékai voltak a költségvetésnek – most üres az államkassza. A centrumos jobbközéptől a kádárista szélsőbalig mindenkit megszólítani tudó, nyugalmat és kiszámíthatóságot sugalló Medgyessyvel szemben Gyurcsány csak a baloldali törzsközönséget sorakoztathatja fel maga mögé. Egyelőre nincs számottevő jele annak, hogy a szocialisták számára fehér foltot jelentő fiatal korosztály megnyerésében áttörést tudna végrehajtani.
Az időközi parlamenti és önkormányzati választások tavalyi eredményei egybehangzóan jelzik, hogy megfelelő helyi kampánynyal és a törzsszavazók mozgósításával könnyedén verhetők az MSZP jelöltjei, különösen, ha a közéleti vitákban az emberek létbiztonságával kapcsolatos kérdések viszik a prímet. A Gyurcsány-féle vállaltan megosztó politizálásnak az az egyik legnagyobb kockázata, hogy az ellenfelek szavazótáborának összekovácsolódásához is hozzájárulhat. Ehhez persze elengedhetetlenül szükségesek az ellenzék gondosan megtervezett akciói, hogy a bizonytalan szavazók körében meg tudják kérdőjelezni a miniszterelnök személyéről kialakult képet. Aki gyakorlott és profi kommunikációs szakemberekkel körülvett, gyors és határozott döntésekre képes, a nyilvános vitákat bátran vállaló, dinamikus és fiatal államférfi alakjaként reklámozza önmagát. Amennyiben a Fidesz a következő hónapokban képes lesz arra, hogy megingassa a növekvő önbizalmú baloldali tábort e Gyurcsány-kép valódiságát illetően, és fokozni tudja a december ötödikei referendum óta depresszióba süllyedő jobboldali tábor elszántságát, akkor hamar okafogyottá válhat a Hodorkovszkij-külsejű, Putyin-erőszakosságú és Janukovics-otrombaságú Gyurcsány előretörésétől való szorongás. Ennek igazolásaként elegendő megemlíteni, hogy a kormányfő az elmúlt hetekben kísértetiesen ugyanazokat a baklövéseket követte el, mint snájdig mosolyú elődje. Itt vannak például Görgey Gábor hétmillió forintot kóstáló, húsz évre titkosított tanácsai, amelyek okkal idézik fel a kollektív emlékezetben Ron Werber hírhedt több millió forintos tanulmányát. Vajon miért kellett egy pályakezdő pedagógus ötévi munkabérének megfelelő összeggel honorálni az egykori kultuszminiszter ügyködését? Ha pedig olyan hasznos ötletei vannak Görgeynek a kultúra felvirágoztatására, akkor miért nem akkor valósította meg ezeket, amikor még ő állt a tárca élén?
Hasonló a helyzet Wekler Ferenc atomerőműi hulladékok elhelyezését koordináló miniszterelnöki megbízottá való kinevezésével. Erre a specializált szaktudást igénylő posztra miért éppen egy népművelés–történelem szakos bölcsészt kellett előráncigálni, akinek környezetvédelmi szaktudása vélhetően csak kevéssel múlja felül Kovács László energetikai ügyekben tapasztalt felkészültségét? Ez az érthetetlen személyi döntés – ami talán fájdalomdíj azért, amiért botrányos szőlőültetvény-spekulációi miatt Weklernek távoznia kellett az Országgyűlés alelnöki székéből – újabb példája annak a felfogásnak, mely szerint a balliberális politikusok lényegében polihisztorok, akik minden problémát megoldanak, ha úgy adódik, még a kőből is vizet fakasztanak. A sorban Somogyi Ferenc külügyminiszter következik, aki a napokban – miután a dél-ázsiai szökőár után napokig olyan láthatatlanná vált, mint Medgyessy a dunai árvíz idején – éppen azon munkálkodik, hogy saját mulasztásának elismerése helyett harmadrangú diplomatákat bocsásson el a minisztérium állományából. Ha egy természeti katasztrófa miatt több száz magyar állampolgár kerül vészhelyzetbe a világ túlsó felén, akkor a külügyminiszternek hivatali kötelessége lenne, hogy személyesen intézkedjen a kint rekedtek mielőbbi hazahozataláért. Hatványozottan érvényes ez egy olyan szituációban, amikor órák alatt világossá vált, hogy a diplomáciai képviselet és az utazási irodák egymást múlták alul a bajbajutottak megsegítésében.
Az előbbiekben felsoroltak is világosan jelzik, hogy a kormányváltás óta gyakorlatilag semmilyen érdemi változás nem történt a koalíció működésében. A miniszterelnök aktivitása a harsogó látszat ellenére nem több, mint ha egy Szokol rádióban kicserélnék a lemerült elemet. A kormányhivatalok nehézkes reakciói és helyenként az idiotizmust súroló lassúsága a kormányfőcsere ellenére semmit nem változtak. Sajnos azonban a választópolgároknak a fentiekről való meggyőzése nem lesz egyszerű, különösen ilyen szélsőségesen kormánypárti média mellett. Olyan kitartó és következetesen kemény ellenzéki tevékenységet igényel, aminek az eredményei alighanem csak hónapok múlva lesznek érzékelhetők.
2006-ban a magyarországi demokrácia fokmérőjévé válhat, hogy a gyurcsányi verbális agresszivitás (klerikálisozás, nacionalistázás, szélsőségesezés stb.) mekkora támogatottságot lesz majd képes felmutatni a választópolgárok körében.