Európai fókuszban a Délvidék

Megsaccolni is nehéz, hány nemzetközi vizsgálódást lehetett, kellett volna indítani kisebbségben élő magyarokat ért atrocitások, jogsértések ügyében az elmúlt mintegy fél évszázadban. Volt idő, amikor akár hetente indulhattak volna nyugat-európai emberjogi inspektorok a Magyarországgal szomszédos államok valamelyikébe. Nem így történt, s hogy ma mégis létrejön a délvidéki út, sokkal inkább köszönhető a magyar uniós tagságnak, mint a magukat a kontinens civilizált részének tartó nyugati államok hirtelen feltámadt érzékenységének. Talán nem nagyon túlzunk, ha azt mondjuk, az Európai Parlament (EP) küldöttségének délvidéki vizsgálódása az első kézzelfogható politikai hozadéka Magyarország EU-tagságának. Hogy a gépezet még döcög, azt jól jelzi a látogatás több hónapos késése. A delegáció indításáról szeptemberben döntött az EP. Már ez a lépés is megkésett volt, hiszen a délvidéki magyarokat ért támadások akkor már hosszú hónapok óta szaporodtak. Az viszont végképp érthetetlen, hogy a szeptemberi döntés után miért kellett eltelnie még négy hónapnak a tényleges vizsgálódás megkezdéséig. Miért kellett további időt adni a belgrádi vezetésnek a helyzet elsimítását célzó magyarázkodásokra?
Az ugyanis az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a szerbiai hatalom nem kíván szembenézni a kialakult állapottal, annak eltussolásával, bagatellizálásával igyekszik meggátolni egy újabb „ügy” kialakulását. Szerb szemszögből tulajdonképpen érthető ez a hozzáállás, hiszen Belgrádnak az utóbbi időben épp elég baja van a saját radikálisaival, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel és Koszovóval. A szerb vezetés, úgy tűnik, nagy ívű taktikázásba kezdett. Ennek lényege, hogy lassan mégis hajlik saját háborús bűnökkel vádolt katonai vezetőinek kiadására, cserébe azonban a függetlenség szélén álló Koszovó megtartását várja el a nemzetközi szervezetektől. Ebbe a játszmába pedig nehezen illeszkedik bele az esetleges vajdasági instabilitás, a szerb nacionalizmus újabb hullámcsapásai. A hivatalos belgrádi álláspontot híven tükrözi Vojiszlav Kostunica miniszterelnök szeptemberi szabadkai nyilatkozata: „Szeretném hangsúlyozni, hogy néha történnek incidensek természetesen, és ez mindkét oldalra érvényes. Elsősorban magyar oldalról kapunk ilyen vádakat. Elemeztük ezeket az incidenseket és az elindított eljárásokat: arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek kivételes esetek. Az általános gyakorlat az, hogy a közösségek békében kívánnak élni egymással.” A kormányfői üzenetet alighanem biztatásként értelmezték a magyarlakta vidékeket az utóbbi években tízezres létszámban elözönlő szerb menekültek, de a bűnüldöző szervek is, akik az elmúlt években egyetlen esetben sem tudtak határozottan fellépni a magyarellenes kilengések ügyében. A nemzetiségi alapon történő támadásokat összegző vastag dossziéval szemben igencsak hiányos a szerb igazságszolgáltatás büntető ítélettel végződő határozatainak listája. Komolytalanok, megmosolyogtatók az olyan lépések, mint amilyenre néhány nappal ezelőtt Újvidéken került sor. A hír szerint nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szítása miatt az újvidéki rendőrség bűnvádi feljelentést tett a 17 éves futaki M. B. ellen. A kiskorú gyanúsított január 23-án és 24-én betörte egy helybeli lakos házának ablakait, valamint egy tehergépkocsi szélvédőjét. A rendőrségi közleményből nem derül ki, hogy milyen nemzetiségű a gyanúsított, sem az, hogy melyik nemzet ellen szított gyűlöletet a feljelentésben megfogalmazottak szerint.
Nem elhanyagolandó a budapesti diplomácia felelőssége a délvidéki magyarverések állandósulásának ügyében. Tavaly a sajtó és a vajdasági magyar szervezetek már hónapok óta jelezték a helyzet súlyosbodását, amikor a Külügyminisztérium végre vette a fáradságot, hogy megszólaljon az ügyben. Később Kovács László volt tárcavezető egy Kostunicának küldött levélben jelezte udvarias hangon a délvidéki fejleményeket. Az ügy kapcsán fel sem merült a kétoldalú miniszterelnöki találkozó napirendre vétele. A helyzet nemzetközisítése erélytelen volt, Kovács Lászlónak például nem sikerült elérnie, hogy az Európai Unió külügyminiszterei hivatalosan ítéljék el Belgrádot. Vuk Draskovics, Szerbia-Montenegró külügyminisztere levelet intézett az EU-t akkor elnöklő Hollandiához, amelyben leszögezte: az egyedülálló incidensek mögött nincs állami stratégia, s az „elszigetelt erőszakcselekmények” nem veszélyeztetik „a hagyományosan jó és harmonikus kapcsolatokat a szerbek és magyarok, illetve a többi etnikai és vallási közösség között”. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy „a kilengések felnagyítása feszültséget gerjeszthet a Vajdaságban”. Az európai külügyminiszterek ülése után érezhető volt a szerb politika megkönnyebbülése, hogy hivatalosan nem ítélték el Belgrádot. Kostunica külön üdvözölte Kovács Lászlónak azt a megállapítását, hogy az incidensek mögött nem áll állami politika. A leghatározottabb magyar diplomáciai fellépés Mádl Ferenc nevéhez fűződik. A köztársasági elnök ellátogatott Szerbiába, tárgyalt a délvidéki helyzetről a szerb vezetőkkel, s miután látogatása alatt újabb magyarellenes incidensre került sor (egy családi ház falára a magyar közösséget életveszélyesen megfenyegető feliratot festettek, a kapuba kést döftek), otthonában kereste fel a megfélemlített magyar családot, amely azóta menedékjogot kért Magyarországon.
Bár a belgrádi média nem mutat különösebb érdeklődést a vizsgálódás iránt, az utóbbi napokban napvilágot látott szerbiai nyilatkozatok – miszerint csökkent a magyarellenes incidensek száma – igyekeznek előkészíteni a megfelelő terepet a helyzet elsimításához. Tény, hogy a délvidéki állapotok mutatnak valamiféle javulást, hiszen fizikai bántalmazásokról az elmúlt hetekben nem érkezett hír, a lényeget azonban Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter fogalmazta meg, amikor úgy jellemezte a jelenlegi helyzetet, hogy csökkent ugyan az etnikai színezetű incidensek száma, de a türelmetlenség, a nacionalizmus és a sovinizmus nem hagyott alább, s ígéreteivel ellentétben a szerb kormány érdemben nem foglalkozott a probléma lényegi kezelésével. A megállapítás második része tulajdonképpen a kérdés megoldásának kulcsa. Amennyiben a szerb rendőrség következmények nélkül megteheti, hogy nem lép fel a magyarellenes támadások ellen, addig kerülni is fogja a cselekvést. Amíg a szerbiai igazságszolgáltatás képtelen precedensértékű ítéletet hozni egy magyarverés kapcsán, addig zavartalanul fog folytatódni a nacionalista hőzöngés. Ha ez utóbbi két állítás megfogalmazódik az EP-küldöttség jelentésében, már nem volt hiábavaló a vizsgálódás. Ez lehet az első lépés, a Vajdaság helyzete ugyanis hosszú távú stratégiát követel.