Fészekrakás

Minket már megint madárnak néznek. E zengzetes alliteráció megszületésén túl állítólag egyéb gyakorlati hozadéka is lesz a kormány Fészekrakó programjának. Lendületes program ez, szociálisan érzékeny, megfelel az esélyegyenlőség követelményeinek, méltó a nép felemelkedését szolgáló koalícióhoz. Gyurcsány Ferenc szerint a projektum segítségével kétszázezer fiatal egyedülálló, illetve pár és család juthat önálló lakáshoz. A miniszterelnök szerteágazó tapasztalatokkal rendelkezik az ingatlanok beszerzése terén, ilyen jellegű nyilatkozatait komolyan kell venni. Az államilag támogatott, kedvezményes lakásvásárlás lehetősége szinte mindenkinek megadatik, leszámítva a munkanélkülieket, azt a kétmillió munkavállalót, akiknek jövedelme nem éri el a törlesztőrészlet minimális összegét sem, és azt a pár százezer családot, amelyikben nincs legalább három átlagbérrel rendelkező kereső. Mert az könnyen belátható, hogy két átlagkereset a kedvezményes otthonteremtéshez nem elegendő. Ha az egyik fizetést elviszi a bank, a család azonnal a létminimum szintje alá zuhan, s az alultáplált, rosszul öltözött, fázós emberek nem képesek szívből örülni még az új lakásnak sem. Hozzátéve, hogy az emberek többsége csak akkor érzi otthonosan magát, ha lakásában vannak bútorok, edények, műszaki cikkek és más nélkülözhetetlen, esetleg felesleges eszközök. Persze lehet, hogy a tervezet erkölcsnemesítő és jellemformáló szándékkal készült, hiszen az embereket józan, beosztó életmódra, aszkézisre, önfegyelemre készteti, s számol a családokban meglévő rejtett tartalékokkal is. (Hó végén visszaválthatják az üres üvegeket, kölcsönkérhetik a gyerek zsebpénzét.)
Az előző, polgári kormány is megalkotta a maga lakástámogatási rendszerét, de az rossz volt. Csak azok juthattak új lakáshoz, akik viszonylag jó anyagi körülmények között éltek, nem úgy, mint most, amikor csak a kifejezetten jómódúak élvezhetik a program előnyeit. Még az is előfordult, hogy egyesek spekuláció céljából vették igénybe a támogatást, ami egy szociális piacgazdaságban tűrhetetlen. A kapitalista államnak az is elég, ha a spekulatív tőkét óvja, ebbe nem fér bele, hogy illetéktelenek az ingatlanpiacon is némi haszonra tegyenek szert. Aki spekulálni akar, az menjen tőzsdézni, ott a gazdaság szempontjából hasznos folyamatok zajlanak. Ugyanakkor az egyszerű halandó számára nem egészen világos, hogy a vásárló miért a spekulánstól vett drágán lakást, amikor állami támogatással olcsóbban is hozzájuthatott volna. Nyilván az átlagos lakásfogyasztó ennyire tájékozatlan és ostoba. Okos ember különben sem vásárolja az ingatlant, hanem lízingeli. Mint köztudott, a lízingelt ingatlant az állam szívesen visszabérli, így nemcsak a törlesztőrészleteket könnyű kifizetni, hanem sokmilliós bevételhez is juthat a nagyon is törvénytisztelő, tisztességes polgár. Másrészt kellő szemfülességgel igazán kedvező árú lakásokra bukkanhatunk. Akad olyan honfitársunk, aki kimondottan frekventált helyen, a belvárosi Szalay utcában 20 millió forintért vett 478 négyzetméternyi ingatlant. Azon a környéken a mazsolák 150-200 milliót is kifizetnének ekkora területért, igaz, nekik nincs adottságuk ahhoz, hogy jó időben legyenek a megfelelő helyen. Ám ne legyünk pesszimisták, igyekezzünk oly derűlátóan nézni az állami gondoskodás újabb szép példáját, ahogyan Draskovics Tibor teszi. A pénzügyminiszter úgy ecsetelte a program nagyszerűségét, hogy csak a havi 70-80 ezer forint részletet kell előteremteni, s a legrászorultabbak is lakáshoz jutnak. Önbizalmat sugárzó látásmódja csodás perspektívákat nyit előttünk. Mert csak 100-150 milliót kell összespórolni, és a szociális segélyen tengődők is Rolls-Royce-on furikázhatnak, mi több, csak be kell lépni az MSZP-be, és a leghülyébbekből is lehet miniszter.