Iraki forgatókönyvek

Mi lesz Irak sorsa? – teszik fel a kérdést szerte a világban az új esztendő első napjaiban. Vannak, akik attól tartanak, hogy a háborúból ocsúdó országban egyelőre még a demokratikus minimumot sem tartják be, azaz a parlamenti választásokat sem képesek megrendezni.
Washingtonban aligha gondolták így az iraki rendezést, a döntéshozók alaposan elszámították magukat – valahogyan így summázhatnánk az elmúlt másfél-két esztendő idevonatkozó tanulságait. Ma már a Bush-kormány tisztségviselői, sőt maga az elnök sem rejti véka alá, hogy a háború utáni helyzet köszönőviszonyban sincs az előzetesen elképzeltekkel. Legelőször is, a viszonyok nem normalizálódtak olyan mértékben, hogy a január 30-ra tervezett választásokat gond nélkül meg lehetne tartani. Többek szerint nem lehet legitimitása egy olyan alkotmánynak, amelynek kidolgozásában az állam lakosainak bizonyos csoportjai nem képviseltetik magukat. Szabad választások egyébként is elképzelhetetlenek abban az országban, amelynek állampolgárai ma is tömegesen hagyják el szülőföldjüket. Ha január 30-án mégis megrendeznék a választásokat, a tömeges csalások máris borítékolhatók.
Súlyos gondot jelent továbbá, hogy önkormányzatok, rendőrség, hadsereg híján alkalmi fegyveres csoportok, gerillák vagy éppen az amerikai katonák gyakorolják a hatalmat. Arról nem is beszélve, hogy Irakban ötven éve nem rendeztek szabad választásokat, s ha igen, egy mozlim államban egészen másképp fest az efféle megmérettetés, mint a nyugati demokráciákban. Ennek megértése azért szükséges, mert az elmúlt esztendő világosan bebizonyította, hogy univerzális receptekkel ezt az ügyet sem lehet megoldani.
Ezzel el is érkeztünk a másik megoldatlan kérdéshez, tudniillik, hogy Irak gyakorlatilag nem létezik, legalábbis a Szaddám Huszein idején központosított, egységes állam egészen biztosan a múlté. A romokon magánbirodalmak és nemzeti-felekezeti entitások épültek ki, és 2005 első napjaiban felettébb kétséges, hogy létezik bármiféle rendezőelv ezek összekovácsolására.
Demokratikus intézmények és egységes államvezetés híján marad az utóvédharcok kora az ősi Mezopotámia földjén. Megvalósulni látszik az egyes szakértők szerint már régen felvázolt forgatókönyv: a helyi fegyveres ellenállás alacsony intenzitású ugyan, de működik, és lényegében felszámolhatatlan. Az irakiaknak – akárcsak a világnak – együtt kell élnie a gondolattal, hogy akár hosszú évtizedekig is elhúzódhat a bukott elnökhöz hű erők küzdelme. Washingtont persze aligha aggasztja a helyi ellenállás, annyira már megszelídítették, hogy katonai értelemben ne okozzon gondot számukra. Az előttünk álló esztendő fő kérdése, hogy megvalósul-e Bush elnök elképzelése, azaz bevonják-e a rendteremtésbe az ENSZ erőit és további, vállalkozó kedvű szövetséges országokat. Akár így, akár úgy alakul a helyzet, 2005-ben is meghalnak majd emberek Irakban, és nem elsősorban a demokratikus intézmények hiánya miatt, sokkal inkább a háború természetes következményeként.