Sem a Sorstalanság című Nobel-díjas Kertész Imre-regénynek, sem a belőle készült filmnek nem volt elsődleges célja a holokauszt ábrázolása – válaszolta lapunk kérdésére Koltai Lajos. Elmondta, hogy egy gyermek, Köves Gyuri lélekrajzát, akár egzisztencialista sorsdrámaként is fölfogható kálváriáját akarták megmutatni. Ezért kellett egy olyan szimpatikus hőst találnia Nagy Marcell személyében, akit érdemes követni. Először csak kívülről ábrázoljuk a fiú hétköznapjait – mondta a rendező, – akit egy képtelenül hétköznapi, sorsszerűen bekövetkező esemény megfoszt valódi sorsától. Valaki leszólítja egy buszról, s onnantól kezdve belekeveredik a korabeli történelem abszurd forgatagába. E pillanattól kezdve egy másik ember sorsát éli meg, nem azt, amit ő elgondolt magának. S így valóban, a gyermek végzetével együtt mi is belekeveredünk a holokausztba. Kertész Imrét az ötvenes évek hasonlóképpen iszonyatos hétköznapjai, a politikai terror hétköznapokba beköltöző rémülete ébresztette rá arra az analógiára, ami az újabb kori történelem diktatórikus korszakai között teremtődött, s ez a negatív sokk késztette az írót arra, hogy megírja sorsvesztésregényét, a Sorstalanságot, ami fontos a regény keletkezéstörténete miatt. Ám a film elkészítését ez a szempont nem befolyásolhatta. Koltai Lajos, amikor négy évvel ezelőtt felhatalmazást kapott az írótól a mű elkészítésére, azt ígérte Kertész Imrének, hogy egy lineáris, viszonylag hétköznapi, a lehetőségekhez mérten egyszerű motívumokból építi újjá a Sorstalanság regényben is visszafogottan ábrázolt drámáját. Azt a kettősséget kellett megvalósítani, hogy kis dolgok történjenek, amelyek viszont nagy, sorsfordító üggyé finomulnak a gyermekember számára. Nevezetesen azt, hogy mindennap elvesznek belőle egy darabot a megszégyenítéssel. Egy-egy pofon sokkal hatásosabb lehet, mint az, hogy a témához kapcsolódó filmes sztereotípiáknak megfelelően farkaskutyákat uszítanak valakinek a nyomába. Koltai együtt haladt egy lélekkel a rémület hétköznapjaiban, s onnan nézett ki a kamerájával, de csak annyira, amennyit egy gyermek képes vagy akar a világból befogadni. Igyekeztek azt a lélektani folyamatot is ábrázolni, hogy az ember ösztönös önvédelemből ezeket az élményeket csak olyan mértékben hajlandó feldolgozni, hogy lelkileg képes legyen a túlélésre. A film végső, metafizikai célja és áttételes üzenete, hogy megmutassa azt az ártatlanságot és azt a bölcsességet, amit a gyermek megszerzett a megtett út által. Köves Gyuri végigmegy a számára kijelölt időn. Koltai Lajos reméli, hogy a nézők is átélik azt a különös utat, amelynek a végpontján egy törékeny kamasz fiú testéből egy öregember néz velünk szembe. Olyasfajta időtlen bölcsességgel tekint reánk, amelyre csak az általa megélt sorstalanságában sorsszerű, végzetszerű életút tehet képessé bárkit is – zárta lapunk olvasóival megosztott gondolatait Koltai Lajos.
origo.hu
Menczer Tamás: Mi lesz így velünk?!
