„A turista, mikor így, a föld felé görnyedve keresi a nyomokat, szakasztott olyan, mint a hadiösvényre lépett indián” – morfondírozik alpesi útleírásában Zsigmondy Emil, a XIX. század végi hegymászás géniusza, aki sem „turista”, sem megvadult indián nem volt sosem. Se több, se kevesebb: vakmerő, elszánt, mégis minden mozdulatában mélyen megfontolt fiatalember, akinek százhúsz évvel ezelőtti csúcstámadásai közül sokat ma sem mernek megismételni a legeltökéltebb alpinisták sem. Zsigmondy a kővel, a bejáratlan és bejárhatatlan ásványvilággal olyan mély szimbiózisban élt, olyan csodálattal és büszke alázattal adózott a léttelen sziklaóriásoknak, amilyet sem a mai vasárnapi turisták, sem az úgynevezett extrém sportok mániákusai nem ismerhetnek.
Orvosok, ügyvédek, tanítók, derék iparosemberek ragadtak jégcsákányt, kötötték össze magukat biztosítókötelekkel már évszázadokkal ezelőtt, hogy a kő megszállottságától, az emberi teljesítmény határainak szakadatlan meghaladásától és az egyszerű természetszeretettől vezetve a legriasztóbb szakadékokon és legmeredekebb glecscsereken is átkeljenek a csúcsokig – elsősorban a magas hegyi polgárság fogalmát és szemléletét teremtve meg. Nem hajszolni a veszélyt, hanem megélni és megismerni a hegyet. Nem fennhéjázón cicázni az Úristennel, hanem izmainkat, jellemünket acélozva, az áldozatkész bajtársiasság szellemében a függőleges utak pionírjává lenni. Ezt vallotta és gyakorolta a kortársai által csodált, orvosnak készülő Zsigmondy Emil. A vezető nélküli mászás technikájának, a mai alpinizmusnak egyik megalapozója kiemelkedik a névtelen rajongók közül rendkívüli képességeivel, rendszeralkotó igényével és teoretikus tudatosságával is, hiszen huszonnégy évesen megírja Az Alpok veszélyeit, a klasszikus hegymászás alapművét.
Százhúsz év óta most fordították le először magyarra másik alapművét, az Alpesi kalandozásokat. (Az előbbit is csak három éve.) A stájer Alpoktól a francia sziklacsúcsokig végigjárt túrák kalauza valójában izgalmas, remekbe szabott kis mászásnovellák gyűjteménye, amelyek nem is annyira az Alpok világába visznek, mint inkább az alpinistáéba. Annak az embernek a szellemiségét érzékeltetik, aki, ha fölér valahová, leül egy kőre, és azonnal rajzolni kezdi a panorámát; akit ugyanolyan szenvedéllyel foglalkoztatnak a hegyi virágok, mint a sziklaalakzatokhoz kapcsolódó helyi mondák. És aki a legjelentéktelenebb göröngyre, törmelékre ugyanolyan dédelgetően emlékezik, mint a legvadabb, legfenségesebb, „leggonoszabb” lejtőkre. A függőleges pionírja efféle helyen vesztette aztán életét huszonnégy évesen, egy hibás kötél miatt lezuhanva a mélybe. Méltó emlék és emlékeztető ez a kötet: Zsigmondy Emilre és arra, hogy a magyar hegymászás sokak által kevéssé ismert története elmaradhatatlan része művelődéstörténetünknek és földrajzi öntudatunknak.
(Dr. Zsigmondy Emil: Alpesi kalandozások. Nagyváthy János aktualizált útvonalleírásaival. Ford.: Falvay Dóra. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 3500 forint)
origo.hu
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat
