A tájékozódás hiányos, nem terjedt ki mindenre, nem kerültek sorra a szakmailag és politikailag fontos egyeztetések sem hazai, sem európai szinten, sem pedig a világfórumokon.
Érthetetlen oknál fogva Verespatak időnként egyszerűen lekerül a napirendről, vagy pedig csak mint természetvédelmi szempontból fontos ügy szerepel a politikai csatározásoktól hangos közéletben. Holott ez nem így van. A Verespatakhoz kapcsolódó kulturális örökség legalább olyan fontos, mint a természeti, és mint az alábbiakból kiderül, talán még jelentősebb is, hiszen a megoldás kulcsa is benne rejlik. A megoldást pedig mindkét szakterület vonatkozásában csak egy közös cél határozhatja meg: az ott élő közösség identitásának, kultúrájának, méltó és a kor színvonalának megfelelő megélhetésének, életminőségének a megőrzése, elősegítése.
A bányászati terv a következő természeti károkkal jár vagy fenyeget:
1. Az aranyat rejtő hegyek leborotválása mintegy 200 méter vastagságban.
2. A természet és a táj gyökeres megváltoztatása jelentős változásokat eredményez a flórában és a faunában, esetleg fajok kipusztulásához is vezet.
3. A meddő kőzetből épített gáttal elzárt völgyben a mérgek mélyen a talajba hatolnak, a gát esetleges átszakadása végzetes pusztítást okoz az Aranyos, a Maros, a Tisza és a Duna völgyében.
A terv védelmezői a cianidok környezetkímélő mértékű alkalmazását és a táj mielőbbi rekultivációját ígérik, ami nehezen valósítható meg, egy katasztrófa esetleges bekövetkezte után pedig félő, hogy a beruházó igyekszik majd kibújni az erkölcsi és az anyagi felelősség alól. Az mindenesetre tény, hogy teljességében gyógyíthatatlan környezetrombolás nem következik be, bár a robbantásoktól szabdalt és mélyen sebzett holdbeli táj hajdani állapotát nem lehet visszaállítani. A kérdéses sikerű rekultiváció mellett a bányászat felhagyása után viszont az ott élő emberek elveszítik munkájukat: sem a bányászat, sem pedig a természeti és kulturális táj nem nyújt nekik létalapot, megélhetést. A kulturális örökséget fenyegető károsodások a következők:
1. Verespatak és több kisebb település teljes elpusztítása (műemlékek, templomok, temetők, házak), amelyek az ott élők mintegy 50 százalékának olyan otthont adnak és a szülőföldhöz való olyan erős köteléket jelentenek, hogy a lopakodó erőszak sem tudja őket pénzzel vagy más eszközökkel elkergetni onnan. A teljes és visszavonhatatlan pusztulás csak néhány magasan fekvő műemléket, lakóépületet és templomot kerülne el, amelyek mintegy mementóként magasodnának a hajdani város területén nyitott sivár bányagödör peremén.
2. A rómaiak által Alburnus Maior néven emlegetett bányásztelepülés régészeti maradványai mértékadó román szakvélemény szerint legalább 90 százalékban pusztulnának el anélkül, hogy feltárásukra és megismerésükre sor kerülhetne. Értékük viszont a kis felületeken, de szakszerűen végrehajtott megelőző ásatások eredményei alapján mind településtörténeti, mind vallástörténeti és egyéb szempontból kiemelkedő, a település nagyobb részének feltárás nélküli és végleges elpusztítása tehát megbocsáthatatlan bűn lenne.
3. Verespatakon és környékén a bronzkor óta folyik aranybányászat, a legjelentősebb bányajáratok a római korban készültek. A sok ezer méter hosszú, szabályos bányajáratoknak és aknáknak csak kis, néhány száz méter hosszú része ismert. Újabban francia régészek tártak föl belőlük valamennyit, legnagyobb részük viszont föltáratlanul a robbantások áldozatául esne. Pedig ilyen járatokból kerültek elő a világhírű viaszostáblák, amelyek a Kr. u. II. század első felében itt élt telepesek szerződéseit, iratait tartalmazzák.
A természetben okozott károkkal szemben a kulturális örökségben okozott károkat és pusztítást még részlegesen sem lehet visszaalakítani, pótolni. Egyszeri alkotások ezek, amelyek a régebbi és a közelebbi múlt találékonyságának, tudásának és művészetének emlékei. Csak eredeti formájukban alkalmasak az elmúlt korok és kultúrák felidézésére. Nem szabad elfeledni, hogy jelentős hányadukban a magyar kulturális örökség részét is képezik, amelyért hazánk is felelősséggel tartozik.
A tájon ejtett sebek hosszú évtizedek múltán valamelyest behegednek ugyan, a környék lakosságának azonban nem marad megfelelő megélhetése. Ezzel ellentétben megmaradása esetén a kulturális örökség még akár ezer év múlva is jelentős idegenforgalmi vonzerővel rendelkezik, a kordában tartott aranybányászattal és egyéb tevékenységgel együtt megélhetési forrást nyújt a helyi lakosságnak, hiszen a római bányajáratok egyedi jelentőségű értéket képviselnek, megfelelő előkészítéssel akár világörökségi rangra is emelkedhet Verespatak.
Mindezek alapján nem hagyható figyelmen kívül a verespataki kulturális örökséget fenyegető végveszély, az Icomos, az UNESCO műemlékekkel és régészeti emlékhelyekkel foglalkozó szakmai szervezetének többszöri, a bányászati tervet elmarasztaló állásfoglalásai, amelyeket pedig a nemzetközi fórumokon kellene és lehetne hasznos fegyverként használni. Érthetetlen, hogy mindmáig nem született magyar javaslat az Európai Parlament kulturális bizottságának bevonására, egyáltalán Verespatak ügyének megvitatására az Európai Parlamentben, hogy a természetvédelmi és örökségvédelmi szempontok együttes vizsgálatával szülessen határozat.
Pedig éppen a két terület együttes szemlélete hozhatja meg a mindenkit kielégítő megoldást. Nem véletlen, hogy a román régészet és műemlékvédelem legjobbjai közül többen megkezdték a világörökségi nevezéshez szükséges szakmai előtanulmányok kidolgozását. A világörökség részévé nyilvánított számos helyszínen szerzett tapasztalatok alapján ugyanis bizonyosra vehető, hogy a világ turisztikai forgalma egyre gyorsuló ütemben irányul majd Verespatak, mai román nevén Rosia Montana felé: az idegenforgalom fellendülése felvirágzást hoz a szálloda- és vendéglátóiparnak, a kulturális és természetvédelmi programok pedig további vonzerőt jelentenek a régészeti-műemléki környezet, múzeum, bányajáratok, a bányászat és az aranyfeldolgozás korszakonként különböző munkamódszereinek és eszközanyagának bemutatása mellett. A látványában és gazdag természeti környezetében kivételes bányavidék éppen annak az előremutató példájává válthatna, hogyan lehet az ésszerűen folytatott ipari tevékenység mellett a természeti környezet és a kulturális örökség gazdagságát a helyi lakosság és az oda látogatók minden elvárásnak megfelelő hasznára, fellendítésére fordítani.
A szerző régészprofesszor
origo.hu
Mesterséges intelligenciával támadja a Magyar Tudományos Akadémia, hogy az ember csak férfi és nő lehet
