Nem vágyálom a családbarát média

Összeegyeztethető-e a média és a család, avagy olyan fogalmakról van szó, amelyek esetében eleve kizárhatjuk, hogy barátságos, konszenzusos viszonyban legyenek egymással? Nem úgy vagyunk-e velük a XXI. század nyitányán, mint amikor az emberek külön-külön Jézust mondtak, a tömeg mégis Barabást kiáltott? Szerencsére az iméntiekkel analóg kérdések és sok más felvetésre igen színes és változatos válaszok születtek a Polgári Magyarországért Alapítvány hétvégi konferenciáján. „Média a családért” – volt a tanácskozás címe, ám aki arra gondol, hogy csupán belterjes, holmi médiaostorozó szónoklatok uralták a diskurzust, az kellemesen csalódhatott. Mint ahogy annak is csalatkoznia kellett előzetes várakozásaiban, aki azt hitte, hogy a nyitó vita politikai mellékzöngékkel fűszerezett és oldalvágásokkal tarkított esemény lesz. Nem volt az, mert Czakó Gábor író, György Péter esztéta, Vekerdy Tamás pszichológus, valamint Katona Sándor családügyi szakértő eszmecseréje mindazokat a pozitív jegyeket felvonultatta, amelyekért érdemes az egymás mellett nem elbeszélő, hanem egymással vitázó, ám lényegi elemekben egyetértő embereket egy asztalhoz ültetni, közönséget is vonzva köréjük.
Pedig az is újólag kiviláglott a budapesti Gellért Szállóban tartott rendezvényen, hogy a média témaköre olyan, mint a hazai futball: mindenki ért hozzá, s olybá tűnik, mintha csupán azok lennének szakértelem híján, akik a pályán vannak, illetve irányítanak. Az irónia persze nem teljesen helytálló, mert a résztvevők azt is tudatosítani kívánták, hogy ez egy olyan játék, amelyet – ha tetszik, ha nem – mindenki művel. S persze a mi bőrünkre is megy a játék.
Igenis van választási lehetőségünk a kereskedelmi vagy csupán álcázottan közszolgálati televíziók elektronikus viharában – vonhatjuk le a konklúziót. Igaz, illúzióinknak sem szabad lenni, hiszen – mint György Péter fogalmazott – a piranhát sem lehet arra kérni, hogy ne harapjon. Ugyanő az ORTT, vagyis az Országos Rádió és Televízió Testület körüli anomáliák okát abban látta, hogy csupán „buta büntetőgépként” működik, mert nincsenek benne tekintélyes, elismert személyiségek, mint például kezdettől fogva az Alkotmánybíróságban. Czakó Gábor szerint mint minden válság, ez is emberi válság. S egyetértett abban György Péterrel, hogy a globalizáció tájékán kell keresni a bajok forrását, hiszen maga a kommunikáció kerül a tőke kezébe. Az író úgy látja, a sajtószabadság jelenleg inkább tőkeszabadságot jelent, s arra irányul, hogy létrehozzák az alacsonyabb rendű embert, akinek a fogyasztási szokásai tetszés szerint alakíthatók.
Még a konferencia köszöntőjében Harrach Péter, a társrendező Egyházi Egyeztető Tanács elnöke azt is szorgalmazta, hogy a családi értékeket támogató és nem megkérdőjelező média kialakítása mindannyiunk közös feladata. György Péter az ő szavaira reflektált, amikor szintén az emberi méltósághoz való jogot hiányolta egyes televízió-műsorokból, mint például az Anyacsavar című sorozatból, amely látszólag híján van az agresszivitásnak, ám kétségbe von minden értéket, amelynek a családi összetartozásban szerepe lehet. Apropó, agresszivitás. Visszatérő eleme volt a disputának a jelenség egyre sokasodó megjelenése a képernyőn. Vekerdy Tamás utalt arra, hogy egyáltalán nem mindegy, miként jelenik meg az erőszak a műsorokban, hiszen önmagában a bemutatása még nem kárhoztatandó. Idézte Szerb Antalt, aki szerint az erőszakos halál és a szerelem minden alapmű központi eleme. Csakhogy – és ebben egyetértettek a résztvevők – ha öncélúan, vulgárisan jelenik meg, beláthatatlan káros következményekkel járhat. Vekerdy Tamás emlékeztetett Karácsony Sándor meghatározására, mely szerint a kisgyerek hite a mese, az ifjúé pedig a kétely.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója is hangsúlyozta, hogy ha a család és média kapcsolatának helyretétele megtörténik, az még nem elegendő. Vagyis – amint arra szintén emlékeztetett Ittzés János evangélikus és Spányi Antal katolikus püspök a tanácskozás zárszavában – nekünk is megvan a felelősségünk abban, hogy a káros hatások kívül rekedjenek a család életén. Grezsa Ferenc pszichiáter az elektronikus média családra gyakorolt deformáló hatását tudományos megfigyeléseken, adatokon keresztül szemléltette, Borókai Gábor, a Heti Válasz szerkesztőbizottsági elnöke pedig a hírszerkesztés sokszor torz példáin keresztül világította meg a helyzet abszurditásba hajló elemeit. Gondolta volna-e bárki, hogy mielőtt egy gyermek eléri tizenharmadik életévét, tizenháromezer gyilkosságot lát a képernyőn? A „mindent eladni” logikája diktálja a lépéseket a televíziókban, hiszen évi 650 milliárd forintra való reklám keresi és találja meg a gazdáját. Egyes vélemények szerint a műsor a reklámok által szabadon hagyott felületet jelenti. Borókai ahhoz hasonlította a fogyasztó közönség „testreszabását”, mint amikor a body buildingben először a megfelelő súlyra való felhizlalást forszírozzák, s csak eztán következik az izmok szálkásítása. Ez a stratégia testesül meg abban, hogy elsősorban a fiatalabb generációkat célozzák meg, mert ők tudják a legkevésbé eldönteni, mire költsék a pénzüket a plazákban. S hogy hová lett a közszolgálatiság mostanában? A médiaszakember emlékeztetett rá, hogy ezen a téren súlyos válsághelyzet állt elő. Ha ugyanis nincsen kiegyensúlyozott tájékoztatás, nem tudunk jó döntéseket sem hozni, s így nem lehet igazi demokrácia sem. Jellemzésképpen felidézte azt az elhíresült esetet, amikor Medgyessy Péter kormányfő Sopronban egy gyűlésen közérthetően durva kézmozdulattal reagált a tömegből érkező füttyszóra. A Hír TV volt az egyetlen országos televízió, amely beszámolt róla, az összes többinek négy nap is kevés volt a tájékoztatásra. Hozzáfűzhetjük: tették ezt azok a televíziós csatornák, amelyek minden botrányra lecsapnak.
Farkas Attila Erik médiajogász a beszélgetőshow-kból átvett verekedős, jó ízlést sértő jelenetek levetítésével fűszerezett előadásában éppen ezt a negatív, botrányorientált tévés világot illusztrálta. Felkért hozzászólóként Szalai Annamária, a Fidesz által delegált ORTT-tag sem tudott túl sok jó hírrel szolgálni. Szerinte egyensúlytalanságot eredményezett a rossz médiatörvény, és olyan szemlélet válhatott uralkodóvá, amely az ember legrosszabb tulajdonságaira alapoz. Úgy vélte, hiba volt az 1996. évi I. törvényben két országos frekvenciát is kereskedelmi televízióknak adni, hiszen Európában egyáltalán nem mindenütt gyakorlat az ilyen hirtelen térnyerés a kereskedelmi szempontok javára. Az EU-tól szintén idegen, helyi jellegzetesség a reklámpiac kóros torzulása, miként az sem EU-kompatibilis, hogy a médiatörvény egyáltalán nem tartalmazza a közszolgálatiság fogalmát. Szalai Annamária értékítélete: a Magyar Televízió egyre inkább kezdi elveszíteni közszolgálati szerepét, s bulvárosodik. Legjellemzőbb példa erre, hogy még a kereskedelmi tévék is gyermekműsorokat sugároznak a hét végi délelőttökön, csak az MTV-n láthatók furcsa PR-beszélgetések bájolgó közszereplőkkel.