Oltalmazó Viharmadár

Barnus – Jezovics egyik kedvenc unokája (melyik nem volt kedvenc?) – viharzott végig a napverte télies kerten, és a sárrengetegből kimentett gördeszkáján odafuvolázott a meglett költő elé:
– Papa, papa, megvan a mandzsu törzsfőnök neve! Megtaláltam egy juharfa odújába rejtve! (Barnus már tudott olvasni, s büszke volt tudományára, bár Jezovicsnak fölfoghatatlannak tűnik, ki az a mandzsu főnök, s hogyan lehetne a nevét elrejtve meglelni a bűvös juharfa kérgében.) Itt van! – s ákombákom betűkkel leírta egy gyűrött rajzpapírra: Oltalmazó Viharmadár.
– Pap! Még rövidítése is van! O. Vé! O. Vé! – ordította a továbbiakban Barnus a cuppogó, de verőfényes kertben, hová Jezovics azért ballagdált ki Pestszentlőrincre, hogy erőt merítsen ötös unokás leányának üde családjából a felnőttek elleni küzdelemre.
Pap? Még ez hiányzott! Már a nevét is elharapják unokái, bár Jezovicsnak – titokban – minden tetszett bennük, akármilyen hülyeséget csináltak is. Itt is sorban álltak, a fellengzős kamasz Anna már finom énekhangját zenei főiskolán csiszolgatva haladt az élet skálafokain, oldalán jó szál, kedves arcú „barátjával”. Jezovics mindig gyanúperrel élt a „barát” funkciót illetően, tudta, az ilyes foglalkozás előbb-utóbb azt jelenti, hogy lezserül ott marad egy-egy futó és csöndes éccakára az illető. De hát Anna nem olyan volt – egyelőre. Akkor – január elején – a déli verőben surrant haza a második legnagyobb leány, Dorka, ki keletiesen, egyenesen vietnamiasan szép arcával úgy támaszkodott az ajtófélfának a tizenöt éves gyönyörűségével, hogy abban benne foglaltatott a kamaszítélet: „lehet azt tudni, miért vannak egyáltalán felnőttek a világon?” S hamar begömbölyödve az ebédlő szakadozott díványának hajlatába odavetette: „Csak három órát aludtam a barátnőmnél Nagymaroson…” (Jezovicsban a „barátnő” sem keltett különösebb nagy bizalmat.) Meg is kérdezte unokájától:
– És mi az édesapja a barátnődnek?
– Pap, te úgy képzeled idős homlokoddal, hogy én odaállítok barátnőm édesapja elé, s megkérdezem, hány éves, nem volt-e ügynök a Kádár-rendszerben, nem súgta-é be az amúgy is besúgott Hernádi bácsit annak idején? Faggatom, mint egy ávós?
Jezovics elhallgatott, magába fordult, s inkább üvöltöző Barnusa mellé szegődött. A Flóra nevű hajas baba Barnusnál egy évvel idősebb, de a mandzsu nyelvjárásban még nem olyan tájékozott, mint kis busa fejű (mit kis busa, nagy busa!) Barnus öccse, így csöndesen és egyszerűen nem evett. Nem fogyasztott ételneműt, s bár Jezovicsot ez izgatta, de gyermekkönyvek állítása szerint a csöppek nem szoktak éhen halni, így túltette magát Flóra unott éhezésén. Csakúgy muszáj volt túltennie magát érettségiző unokája, Máté agyagarcú flegmáján, kit a továbbtanulása irányáról próbált faggatni, de az agyagarcú még csak válaszra sem méltatta – maradt a Barnus. Hogy Oltalmazó Viharmadár. Már ezerszer üvöltötte Jezovics fülébe a mandzsu nagyfőnök nevét. S rövidítve is:
– O. Vé! O. Vé! Az a neve: O. Vé. Oltalmazó Viharmadár! Megmenti a mandzsukat!
– Ne ordíts már, az isten szerelmére, ne ordíts! O. Vé nem lehet! Félreértik. Ezt te nem érted. O. Vé az a mai felnőtteknek, a mai mandzsuknak Orbán Viktort jelenti! Nem lehet Oltalmazó Viharmadár a mandzsu főnök neve. Vagy nem lehet O. Vé. Legyen Csizmás Kandúr!
– Pap, te nem szégyelled magad, a nagy mandzsu főnököt Csizmás Kandúrnak nevezni? Aki amúgy is olyan egyedül van? Teljes magányban éldegél a belső-mexikói hegyekben, meg se lehet közelíteni, csak a legbenső kör érintheti a titkos sátor küszöbét. Azért oly szomorú egyedülségében, pap!
– Különben sem jó ez az Oltalmazó Viharmadár név. Most oltalmaz vagy viharoz?
– Pap, kicsinyes vagy. Éppen ez az! Fölröppen, mint egy viharmadár, és megoltalmazza a mandzsu népet! A nap átveri a tollait…
– Nem lehetne inkább Kondor Keselyű? Az is elég nagy madár és erős.
– Butaság, már megbocsáss, pap. Látszik, nem érted a mandzsu nép lelkét. Viharmadár! Ez alatt nem is érdemes elnevezni a törzsfőnököt!
– Akkor legyen inkább Oleg Kosevoj. Az is harci hős volt régen. Még a Szovjetunióban!
– Éppen a Szovjetunióból akarsz nevet választani a Viharmadárnak? A megfelelő embernek a megfelelő nevet? Nem szégyelled magad, pap?
– Óriási Antilop! Az is mandzsu név, Barnus.
– És Ó. A. legyen a rövidítése? Hogy ordítsák a mandzsuk: Ó. A.? Vagy O. Á.?!
– Éppen az lenne a jó, nem? Kérés, szaggatás!
– És még szavalják mellé, úgyis József Attila-év van:
„nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát!”
– Ne hülyéskedj. Akkor se lehet O. Vé. Félreértik!
– De az lesz! Oltalmazó Viharmadár! És győzni fognak a mandzsuk!
Jezovics megtörten beleegyezett. Barnus győzött. Az ifjúság.