Felkavaró fényképekkel tért haza. Hogyan került ilyen közel a pokolhoz?
– December 15-én utaztam ki Thaiföldre, és úgy tűnt, hogy végre egyszer három hétig zavartalanul nyaralhatok. Ezt az utazást sodorta el a szökőár. A magyar követség dolgozói kértek fel, hogy segítsek Phuketen, orvosként bejuthattam a halottasházakba, ahol az azonosításra váró fürdőruhás holttesteket, köztük gyerekeket látva, bizony, összeszorult a szívem. Kora reggel következett be az elemi csapás, ilyenkor többnyire a kisgyermekes családok mennek ki a partra. Aki előző este mulatott, és későn kelt fel, ráadásul olyan szerencséje volt, hogy a második emeletnél magasabban lakott, megúszta élve a víz tombolását.
– Mikor járt először Thaiföldön?
– 1986-ban a parazitológiai világkongresszuson. Ehhez az úthoz köthető az első nagy szakmai sikerem. Előadásomban a malária akkor használatos gyógyszerével szembeni gyógyszer-rezisztenciával kapcsolatos kutatásaimról számoltam be. A tudományos világ és a kórokozók között ugyanis lankadatlan versenyfutás figyelhető meg. Az ember védekezik a betegségek ellen, és különféle vakcinákat, orvosságokat állít elő. Csakhogy ezek ellen a kórokozók is védekeznek, mégpedig azzal, hogy mutációkat hoznak létre. Pontosabban azok a törzsek szaporodnak tovább, amelyek képesek ellenállni a gyógyszerek hatásának. Ezt nevezzük gyógyszer-rezisztenciának. Ezen a kongresszuson megbizonyosodhattam arról, mennyire fontos, hogy az ember független és objektív szakértő legyen ezekben a kérdésekben.
– Mi történt?
– Én írtam arról először, hogy az a gyógyszer, amely addig szinte egyeduralkodó volt a malária kezelésében, a továbbiakban hatástalan, ugyanis a kórokozó egyszerűen fittyet hány rá. Kivételesen hasznát vettem annak, hogy szocialista országban élek: abban az időben Vietnam politikai okokból teljesen zárt világ volt, én viszont mint kommunista blokkban élő kelet-európai bebocsátást nyertem, és az ottani kollégák segítségével tudtam elvégezni a trópusi parazitákkal, illetve a malária gyógyításával kapcsolatos kutatásaimat. Mivel a paraziták nem ismernek országhatárokat, Thaiföldön a gyógyszer-rezisztencia ugyanolyan nagy gondot jelentett, mint a határ vietnami és kambodzsai oldalán, ezért kutatásaim a thai orvosok körében is hatalmas érdeklődést váltottak ki. Igen ám, de amikor hazaértem, a főnökeim egyáltalán nem dicsértek meg.
– Hogyhogy?
– Kiderült, hogy Magyarország évente többtonnányi mennyiséget szállít az érintett országoknak abból az orvosságból, amelyről én bebizonyítottam, hogy hatástalan.
– Kínos.
– Hát, az volt. Erőteljes nyomás nehezedett rám, hogy vonjam vissza tanaimat, amit persze nem tettem meg, mindenesetre évekig nagy nehézségbe ütközött a kutatásaim folytatása. A történelem végül engem igazolt, a szóban forgó szert ma már senki sem használja az adott országokban, helyette az általam kidolgozott, francia szabadalomként megismert háromkomponensű orvossággal gyógyítanak a trópusi országokban.
– Ha ma egy magyar ember betegen érkezik haza a trópusokról, megkaphatja itthon a legjobb kezelést?
– Orvosi szempontból természetesen igen, a problémát az jelenti, hogy Magyarországon nem lehet hozzáférni minden szükséges gyógyszerhez, amely a hatékony kezeléshez kell. Szerencsére viszonylag kevés behurcolt betegséggel találkozom, elenyésző például a maláriások száma is. Az unióba való belépésünkkel feloldódott ugyan néhány gyógyszerszabadalmi, illetve -behozatali tilalom, de baj esetén a legtöbbször a beteg családjának legalább Bécsig el kell utaznia bizonyos készítményekért, az egyéni behozatallal kapcsolatban ugyanis érvényben van még néhány elavult törvény, ami külön nehezíti a dolgot.
– A kinint használják még?
– Igen, bár a délnyugat-ázsiai térségben tapasztalható nagyon jelentős kininrezisztencia is, ami a thaiföldi eseteknek körülbelül az egyharmadát teszi ki, sőt vannak az országnak olyan részei is – például a Kambodzsa–Thaiföld határán lévő, hihetetlenül élénk kereskedelmet lebonyolító úgynevezett arany háromszög –, ahol gyakorlatilag egyetlen gyógyszer sem hatékony a malária ellen.
– Találkozott már olyan emberrel, aki a karácsonyi szökőár következtében betegedett meg?
– Nem, ilyen fertőzést még nem észleltem, de olyan személyek már jelentek meg a szakrendelésen, akik a cunami idején az érintett területen tartózkodtak, sőt olyanokkal is találkoztam, akiket én oltottam be a helyszínen, és most itthon felkerestek, hogy ezt írjam be a nemzetközi oltási könyvükbe. Erre az iszonyatos pusztításra senki sem volt felkészülve, úgyhogy a szabadságomat nem a nemzetközi oltási bizonyítványommal felszerelkezve kezdtem meg még én sem.
– Kérem, mesélje el, mi történt önnel december 26-án Thaiföldön!
– Azon a napon Pattayán voltam, ezt a részt egyáltalán nem érintette a szökőár, a nyaralóhely az ország Maláj-félszigettől keletre lévő partszakaszán, Phukettől ezer kilométerre fekszik. Éppen a szálloda liftjében utaztam, és hallottam, a többi utas arról beszélget, hogy földrengés volt. Pattayán ebből semmit sem lehetett érezni. Azok a túlélők, akik a szökőár előtti éjszakán Phuket szigetén tartózkodtak, később elmondták, hogy ők bizony érezték: megmozdult a föld. Volt, aki azt mesélte, hogy éjszaka felébredt, kiment a fürdőszobába, és belevágta fejét a mosdóba, más arra riadt fel, hogy mozog az ágy. Volt, aki úgy írta le, mintha az ágya tojásokon gördült volna. De a legtöbben arra gyanakodtak, hogy többet ittak a kelleténél, meg sem fordult a fejükben, mekkora baj van. Magam végül is egy angol nyelvű japán tévéadóból tudtam meg, hogy mi is történt tulajdonképpen, hol volt a földrengés epicentruma. Azt hiszem, abban, hogy ilyen hatalmas pusztítás történt, szerepe volt a tapasztalat hiányának, ugyanis a japánok azt mondták, ezer éve nem volt ekkora szökőár. A vízoszlopot negatív hullám előzi meg, vagyis a tenger visszahúzódott. Azt mesélik, a tengerfenék láthatóvá vált a maga csodálatos élővilágával együtt. Az emberek, mint a gyerekek, berohantak, és szedegették össze a kagylókat. Nos, közülük senki sem élte túl. Hogy mennyire nem volt senki sem felkészülve a bajra, mi sem jelzi jobban, mint hogy a thai király unokáját a családjával és a testőreivel együtt szintén megölte a cunami.
– Magyarországról kérték fel, hogy segítsen, vagy a ottaniak hívták?
– A magyar követség ideiglenes ügyvivője keresett meg: tekintettel az előállt helyzetre és ennek egészségügyi vonatkozásaira, kérte a szakvéleményemet, illetve azt, hogy ha járványveszély áll fenn, segítsek kideríteni, be vannak-e oltva a helyszínen tartózkodó magyarok vagy sem. Phuket a közkeletű vélekedés szerint nagyon jó, nagyon civilizált helynek számít, ahová az emberek általában oltás nélkül mentek el. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a magyar kiutazók jelentős része elképesztően könnyelmű, főként a fiatalok, akik vagánykodnak, és legyintenek a figyelmeztetésre. Thaiföldre utazása előtt senkinek sem kötelező beoltatnia magát, és ezt az emberek félreértik. Ugyanis az a tény, hogy nem írja elő törvény az egészség védelmét, nem azt jelenti, hogy ne kellene mindent megtenni az egészséges hazaérkezés érdekében. Hepatitis A-oltás mindenképpen javasolt azoknak, akik nyaralni mennek Thaiföldre, akik pedig hosszabb időt töltenek ott, jó, ha felveszik a hepatitis B-vakcinát is, illetve a tífusz elleni védőoltást. Hála istennek Magyarországon már hosszú ideje nem fordul elő ez a betegség, csakhogy emiatt a háziorvosok nem is igen ismerik fel. Megjegyzem, gyakran előfordul, hogy a trópusokon összeszedett fertőzésekkel a betegek orvostól orvosig mennek eredménytelenül, míg végül valahogy idekerülnek a szakrendelésünkre, ahol megfelelően tudjuk kezelni őket.
– Mit csomagolt be a személyes poggyászába, amikor elindult Pukhet szigetére?
– Volt nálam antibiotikum – szerencsére, mert nekem is sikerült összeszednem egy magas lázzal járó felső légúti fertőzést –, valamint vittem magammal erősen fertőtlenítő hatású kéztörlő kendőt is, ugyanis a szigeten még mindig nem tökéletesen tiszta a csapvíz, most is tartalmaz vírusokat. Baktérium, egysejtű és féreg ellen már megoldották a megfelelő tisztítást. Phuket szigetét híd köti össze a szárazfölddel. Amit ott láttam, az maga a pokol. Tövestül kicsavart pálmafák és gyökerestül kitépett mangroveerdők, az összes használati tárgy tönkrement, láttam egy teherautót, amelyet a szökőár nekicsaphatott egy villanyoszlopnak, és szabályosan U alakúvá görbült. A hullámverés az embereket is valósággal összetörte, rengeteg kéz vagy láb nélküli holttestet láttam, remélem, azonnal meghaltak, és nem szenvedtek sokat ezek az emberek.
– Srí Lankán a mai napig rengeteg a temetetlen halott, de másutt sem végeztek még a romeltakarítással. Hogyan lehetséges, hogy mégsem tombolnak járványok?
– Valóban, a hullaházakban az a néhány maroknyi jég, amelyet a testekre raktak, nem sokat számított a trópusi hőségben, és ez a DNS-vizsgálat alapján történő azonosítást is nehezítette. A járvány kialakulását gátolta viszont az, hogy a sós víz bizonyos mértékig fertőtlenít. Az oszlásban aztán részt vesz a biológiai körforgás többi szereplője is, elsősorban az apró rákocskák kezdik eltakarítani a tetemeket, az erős napsütés is szárít, és akadályozza a kórokozók szaporodását. Járvány kitörése az édesvizek környékén fenyeget. Még mindig nagyon magas az eltűntek száma. Ezeket a szerencsétlen embereket vagy a visszahúzódó tenger ragadta magával, vagy a vízfal belesodorta őket az édesvizű tavakba. Szerencsére nagy vízhozamú folyó egyetlen érintett területen sem ömlik a tengerbe, mert egy deltatorkolat tragikusan megsokszorozná a ragályok kialakulásának veszélyét. Azt viszont a saját szememmel láttam Phuket szigetén, amikor az egyik mérhetetlenül szennyes édesvizű tóból kiemelkedett egy búvár, aki a hozzátartozója holttestét kereste. Na, ez az, ami életveszélyes! Nem csak az emberi holttestek veszélyesek: láttam elsodort csirkefarmot, illetve garnélatelepeket is, ezek is rettenetesen fertőzőek lehetnek. A szerencse az, hogy a kórokozók nem a levegővel, hanem a vízzel terjednek. Errefelé azonban az emberek sokkal fegyelmezettebbek, mint az európaiak, emellett folyamatosan felvilágosítják őket a teendőkről, amelyek közül a legfontosabb az, hogy a palackozotton kívül semmilyen vizet nem szabad meginni. Aki nem fér hozzá palackos innivalóhoz, felforralja a vizet. A világnak ezen a felén működik a természetes Taigetosz. Az emberek gyermekkorukban találkoznak a fertőzésekkel: vagy belehalnak, vagy egy életre megtanulják, hogyan kell védekezni ellenük.
– Milyen arrafelé az orvosi ellátás színvonala?
– A thaiföldi Mahidol egyetemről elmondhatjuk, hogy a világ talán legmagasabb színvonalú trópusi medicinát oktató intézménye, magam is tanulhattam, dolgozhattam ott. Thaiföldön olyan nagy presztízse van ennek a területnek, hogy a királyi család egyik hercegnője is trópusi betegségekre szakosodott, nagyszerű tudományos munkát végző biológus. A térségben élő szakemberek tehát nagyon jól tudják, mit kell tenniük.
– Mit gondol, gazdagítja az orvostudományt valamilyen tapasztalattal vagy felismeréssel ez a szörnyűség?
– Pillanatnyilag tudomásom szerint nincs sehol számottevő járvány. Ez azt mutatja, hogy amit a tudomány mai állása szerint meg lehet tenni, azt megteszik a helyszínen tartózkodó orvosok, járványügyi szakemberek, például fertőtlenítő folyadékkal mossák az utakat, ivóvíz minőségű vízzel látják el az embereket stb. A világnak azon a részén nagyon kétarcú az orvosi ellátás: vannak európai vagy amerikai szintű luxuskórházak – elsősorban a turisták ellátására –, és vannak sokkal alacsonyabb színvonalú ellátóhelyek – a helyieknek. A szökőár sújtotta területen csaknem mind megsemmisült, de antibiotikumhoz és malária elleni szerhez tapasztalatom szerint hozzá lehet jutni. Továbbra is valós veszélyt jelent viszont a tetanuszos megbetegedés, illetve a sebfertőzés. Azt tapasztaltam a cunamit követően, hogy pillanatok alatt nagyon színvonalasan megszervezték az információs szolgálatokat, elsősorban persze thai nyelven, és ahogy látom, napi huszonnégy órán át folyamatosan teszik közzé az új adatokat. A magam legfontosabb feladatának azt tartom, hogy a térségbe utazókat megfelelően tájékoztassam arról, milyen rendszabályokat tartsanak be, és milyen vakcinákat vegyenek fel.
origo.hu
Gázolt a vonat Székesfehérvár és Dinnyés között
