Megemlékezve Szárszón az 1943-ban megrendezett nevezetes konferencia 60. évfordulójáról, 2003 augusztusában az egyik legjobb előadást (Németh László 1943-as előadásáról – 60 év után címmel) éppen kedves kollégánk, Monostori Imre, a Tatabányán működő József Attila Megyei Könyvtár sokat publikáló, Németh László életművét elsőrangúan ismerő igazgatója tartotta. „Aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában” – kezdte 1943-ban felolvasását Németh László, majd a háború kikerülhetetlen elvesztése utáni idők, az egyértelmű szovjet megszállás esélyeiről elmélkedve a magyarság jövőjéről töprengett. „Európára áldás volna… ha a marxizmussal szemben… a minőség forradalma lobogna fel” – idézte, aktualizálta tudós kollégánk a két emberöltővel korábbi gondolatokat másfél évvel európai uniós csatlakozásunk előtt. Hogyan kellene ma Németh László segítségével megteremteni a nemzeti önazonosság és a nemzetköziség értékeinek szintézisét?
Délvidéki csángósodás
Monostori előadásának szövegét nyomban elkértem egyik könyvtári lapunk számára, s bizony, ma ugyanúgy nem értem a néhány héttel későbbi, a közlés elutasítását indokló szavakat, mint akkor: „a szövegben nem fordul elő a könyvtár”.
Ellenpéldaként a régi kedves barátunk, kitűnő kollégánk, Hajnal Jenő által vezetett Közművelődési Központ és Könyvtár, valamint a Magyar Olvasástársaság által közösen szervezett, Olvasáskultúra és kisebbségi sors címmel tartott konferencia egyik katartikus hatású eseményéről kell beszámolnom. A 2004. október 1–2-án Zentán megtartott konferenciát követő szombat délutáni kirándulásunkon az októberi naplemente utolsó másfél órájában az avatott idegenvezető, Raffay Endre szavaira figyeltünk. Elszoruló torokkal, ámulva, lélekben folyamatosan emelkedve, a téglából épült aracsi pusztatemplom 700 éves, 10–15, helyenként 20 méter magas, csonkolt oszlop-, fal- és toronymaradványainak látványától megrendülten egyre halkabban beszélgettünk. S ez a megrendültség csak akkor válik némileg érthetővé, átélhetővé, ha legalább néhány sorban, a teljes vers tizedénél kisebb terjedelemben továbbadom, idézem az olvasónak az előző esti irodalmi műsor bevezető darabjaként hallottak töredékét, Domonkos István Kormányeltörésben című költeményének részletét.
Mi, magyarországi vendégek döbbenten hallgattuk a verset, s a szállásunk felé ballagó csoportok beszédtémája azonos volt. Miért van ma is szükségünk arra a „haszontalan lomra”, amelyet évszázadok óta irodalomnak mondunk?
Rigó Béla, a Kincskereső jeles főszerkesztője – aki hosszú strófákat tud idézni belőle – magyarázta, hogy a vers évtizedekkel korábban, a Tito vezette Jugoszláviában született, az emberarcúnak mondott szocializmus „liberális”, a külföldi munkavállalást szabaddá tévő idejében. (Az újvidéki Fórum jelentette meg 1972-ben.)
Másnap a helybéli pedagógusok a délvidéki „csángósodás” helyi formájáról mesélnek: a gyermekek otthon magyarul beszélgetnek szüleikkel, de az iskolában kizárólag a szerbet használhatják, az idegen nyelv egyértelműen csak az oroszt jelentheti számukra, s ha netán magyarul és írásban szeretnének egymással érintkezni, cirill betűt használnak. S vajon visszatelepülnek-e a kilencvenes években szétszéledt, elmenekült magyarok?
A népmese napja
A megismerés öröme, a mulasztás szégyene, a közös jövőnk iránt érzett felelősség erősödése mindnyájunk maradandó élménye lett ezen a vajdasági szakmai tanácskozáson.
Jó négy évtizede egy UNESCO-döntés nyomán minden év szeptember 8-án megemlékezünk az írásbeliség világnapjáról. Magyarországon ez az utóbbi hat–nyolc évben lett országos rendezvények dátuma, egyszerűbben szólva „médiaesemény”. A jeles napra szervezett konferencia bemutatása helyett hadd emeljek ki egyetlen disszonáns elemet e „médiaeseményből”. Verőfényes szeptemberi reggel, a jelzett konferenciát megelőző órában élőadás az egyik közszolgálati csatorna stúdiójában, hármasban beszélgetünk: Horváth Zsuzsa, Gresitzki Péter és jómagam. Néhány perc áll a rendelkezésünkre, de legyen vonzó, érdekes, szakszerű és szórakoztató egyszerre. Az egyébként hallatlanul kedves, együttműködő (előzőleg a témát többször behatároló) műsorvezető szinte summázatként mondja, hogy a nők jóval kevesebbet olvasnak, „pedig kár őket parlagon hagyni”.
Valóban: ami a mondat első részét illeti, a harmadik világban, Afrikában, Ázsiában, az arab országokban ez így is van. De nálunk, Európában és Észak-Amerikában legalább ötven éve az ellenkezője igaz! Örüljünk neki, legyünk büszkék rá, és többek között ez is adjon reményt a „felszálló ág” megalapozásához. Édesanyák, nagymamák, nagynénik, könyvtárosok, tanító és óvó nénik, keresztmamák és leendő édesanyák: elsősorban önökön a világ szeme!
Nos, szinte ez a mozzanat volt az utolsó csepp a pohárban. Lépjünk ki – legalább részlegesen – ebből az ördögi körből! Évente a nevezetes napot megelőzően megjelennek a helyzetet világviszonylatban bemutató adatsorok, ahol az összesítő számoszlopok valóban a női oldal deficitjét tüntetik fel, de valahogy elsikkad a hazai sajátosságok részletesebb bemutatása. Rég fel-felbukkanó ötletet szeretnénk megvalósítani 2005. szeptember 30-án. Nagybaconban 1859. szeptember 30-án született Benedek Elek. Tegyük ezt a dátumot emlékezetessé minden évben, s szervezzük meg a népmese napját!
Természetesen elsősorban a magyar népmeséé lenne a terep, de nem feledkezhetünk meg kisebbségeink, szomszédaink, a nagy népek, az ősi kultúrák népmeséiről sem. Már most felhívunk és bátorítunk minden kollégánkat, barátunkat, hogy saját köreiben – óvodában, iskolában, könyvtárban, művelődési házban, no és az írott, a hangzó és az elektronikus sajtóban – kezdje el az előkészületeket erre a nevezetes napra!
Természetesen nem a fent említett tájékozatlanság az igazi mozgatóerő, sokkal fontosabbak a gyakran emlegetett PISA 2000, PISA 2003 néven ismertté vált vizsgálatok felrázó erejű eredményei, illetve a nyomukban keletkezett európai visszhang. A legtöbb elemző a korai gyermekkorra összpontosít: az anyai, védőnői, óvónői felelősségtudatra, az ebben a korban kezdődő közös tanulásra, mondókák, énekek, höcögtetők, majd versek, mesék tanulására, tanítására ösztönöz. Híres emberek olvasnak, mondanak mesét, történeteket a tévében, a színpadon, rendszeres mesemondó alkalmakat szerveznek szülők, felnőttek, fiatalok a helyi közösségek könyvtáraiban, a város nyilvános terein, s ami a legfontosabb: az oktatás, a kultúra, valamint az egészségügy felelősei végre szót értenek egymással. A már emlegetett londoni példához hasonlóan talán itthon is megszületik egy átfogó, a hátrányos helyzetű rétegekre koncentráló, de minden gyermeket érintő stratégiai jellegű mozgalom.
Szeptember 30-ig még háromnegyed évünk van a zászlóbontás előkészítésére.
Vasmacska nélkül
Jól tudjuk, az ünnepi alkalmak, kampányok, konferenciák nem helyettesíthetik a megfelelő tanterveket és a szükséges könyvtárfejlesztést. De nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a ma gondolatai a holnap tettei. Naponta, hetente egyre világosabban, sokadszor meg kell fogalmaznunk, merre akarunk menni. Ezek az akciók remélhetőleg mozgósítanak elméket, megváltoztatnak költségvetési arányokat. Hacsak nem akarjuk bevárni, hogy minden eddiginél egyértelműbbé váljanak a „kormányeltörés, a vasmacska-nélküliség, a széllel sodródás, tévelygés” látványos tünetei.
Nemsokára újabb alkalom kínálkozik az erőfeszítések folytatására, a tapasztalatcserére, az egymástól való tanulásra, az ilyen témájú nemzetközi eszmecserében való közreműködésre, mert 2006. augusztus 7–10. között a Nemzetközi Olvasástársaság Budapesten szervezi XXI. világkongresszusát. Már most bátorítunk, hívunk minden érdeklődő, a társadalom legnagyobb kötőereje, a kultúra, a tiszta beszéd, a reflektív, bátor, kezdeményező gondolkodás, a nem romló írásbeliség ügye mellett elkötelezett kollégánkat, pedagógusokat, könyvtárosokat, szerzőket, kiadókat, szerkesztőket, kutatókat, a pedagógusképző intézmények tudós tanárait: készüljenek! A kongresszus hivatalos nyelve az angol és a magyar lesz, vagyis folyamatosan működik majd a magyar szekció, de bizonyára hatékonyabb a részvétel, ha meg merünk szólítani okos, rokonszenves előadókat, ha angol nyelvű viták, eszmecserék aktív részeseivé is válhatunk. Mutassuk meg magunkat a világnak, és egyúttal tanuljunk ötletekkel kirukkoló képviselőitől!
Egyben már biztosak lehetünk: a tervezett világtalálkozó középpontjában a gyermekek olvasása áll majd. Csak velük és általuk kerülhetünk ismét „emelkedő ágba”, különösen mi, kis nemzet tagjai, akiknek egyetlen esélye a minőség.
Vége
origo.hu
Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának
