A törvény teljességében való alkalmazását 2003. január elsejétől kell figyelemmel kísérniük és be nem tartása esetén a megfelelő lépéseket tenniük (határozatot hozni, büntetni) az arra illetékes hatóságoknak. A köztereken elhelyezett gazdasági reklámok tekintetében ez a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségre hárul. Budapest belső negyedeiben az évek óta üresen álló, gazdátlan épületek falait egymásra ragasztott, koszos papírfecnik borítják. Nemcsak a látvány taszító, hanem a legvadabb, értelmezhetetlen feliratok és ábrák is. Annyit ki lehet bogarászni belőlük, hogy goa meg acid partikra hívogatnak különböző lebujokba, vagy éppen valamiféle árucikket kommendálnak. Időnként letépkedik a falról, amit még lehet, s a kérgesedő felületre újabb zavaros, magyarul értelmezhetetlen szövegek kerülnek. Nincs az a közterület-fenntartó, aki lépést tudna tartani a felbukó és eltűnő képződményekkel. Arra is kevés az esély, hogy a fantázianevek mögött rejtőző valódi reklámoztatók kilétét felfedjék.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől Kathy Atilla megerősíti, hogy a legtöbb gondjuk a hét végi, alkalmi szórakozóprogramok plakátjainak szövegeivel van, ahol a reklámnak csúfolt képződmény felelősei, a rendezvények szervezői éppúgy „felszívódnak”, mint ahogyan a hirdetések is csak egy-két napig érvényesek.
A törvény betartásának eddigi tapasztalatairól ezt mondja: – Munkatársaink folyamatosan figyelik az elektromos és írott sajtóban megjelenő reklámokat, a köztereken elhelyezett hirdetések szövegeit. Eddig tizenegy esetben róttunk ki ötven- és százezer forint közötti pénzbírságot, a 2004-es évről még nincs összesítésünk. Régebben előfordult, hogy amikor az idegen kiírás mellől hiányoltuk annak magyar nyelvű megfelelőjét, az érintettek először azzal védekeztek, hogy nem tudtak a törvényről. A Balatonnál a szálláshelyeket kiadó tulajdonosok arra hivatkoztak, hogy a vendégeik külföldiek, ezért német és angol nyelvű a szöveg. Léteznek olyan üzletágak és szolgáltatások, ahol a tulajdonosok vagy bérlők az első figyelmeztetés után maguktól eleget tettek a törvény előírásainak. Már csak azért is, mert nem volt érdekük, hogy a hatóságok figyelmét ezért külön magukra vonják.
Így lett a sexshopból szexbolt, aminek értelmezése kissé félrevezető, hiszen nem szexet, hanem tárgyakat, segédeszközöket árulnak, a peep show-ból pedig kukkolda, amely elnevezés mosolyogtató ugyan, de voltaképp a lényeget visszaadó kifejezés. Az electronic casino mellé pedig az elektromos kaszinó elnevezés került, hogy ez mennyire fejezi ki a nyerőautomaták és egyéb gépek világát, azon persze lehet tamáskodni.
– A lépten-nyomon felbukkanó, nonstop felirat helyett az „állandóan vagy folyamatosan nyitva” meghatározást tanácsolják – magyarázza Kathy Atilla, hozzátéve, hogy noha előfordultak nézeteltérések a tulajdonosokkal, ám késhegyig menő vitára az esetek többségében nem került sor. Néhányszor viszont a Magyar Tudományos Akadémia tanácsadó testületéhez fordultak, hogy az idegen kifejezés magyar nyelvű fordításának helyességében állást foglaljanak, segítsenek.
A főváros utcáit járva a kisebb, bevezetett üzletek olykor elfogadható tisztaságú portáljai, máskor a maszatos kirakatok fölött vélhetőleg angolszász, ritkábban olasz és francia hangzású üzletneveket olvashatunk. Nehéz eldönteni, hogy vajon a céget, a viszonteladó káeftéjét vagy az áru márkanevét jelöli-e. Azt sem lehet igazán tudni, hogy milyen cél vezérli a névadót, ha egy angolszásznak tűnő szókezdetet valami magyaros farkincába vezet át, teljesen értelmezhetetlen szöveget eredményezve. A kisebb, élelmiszert s egyéb használati és divatcikket árusító boltocskák pedig változatlanul shopok. Ezenkívül vannak, akik az emblémák, jelzések összevisszaságával próbálják magukra vonni a figyelmet.
A belváros bizonyos pontjain olykor az utcai árusok zsibvására uralkodik. Őket az egész „magyarítás” hidegen hagyja. Szomszédságukban elképesztően elegánsnak látszó boltok nyílnak, hogy valójában mit árusítanak, csak sejtheted a portálokra maratott márkanevekből.
Kit érdekelnek ezek az extrém dolgok? – vonod meg a vállad, és a szemközti sarkon lévő cipőáruházra téved tekinteted. Humanic – áll öles betűkkel a bejárat fölött. S hogy szó ne érje a ház elejét, az ajtón szép, kerek betűkkel ott szerepel a magyar fantázianév: Cipőpark. Az ötödik kerületi önkormányzattól megtudom, hogy a magyar felirat elhelyezése egyáltalán nem ment könnyen.
A tulajdonosok vagy az üzemeltetők gyakran a márkanevekbe kapaszkodnak. A törvényben van ugyanis egy fél mondat, amely szerint a magyar nyelvű feliratozás alól kivétel a vállalkozás neve, az úgynevezett vezérszó és az üzletben forgalmazott árura utaló árujelzés. – Így a Benetton, a Zara, a Bizante, a Rossmann, a CBA, és sorolhatnánk a külföldi tulajdonban lévő cégeket – a bevásárlóközpontok zöméről nem is szólva –, kivételek lehetnek. Ha elfogadjuk is, hogy a bevezetettséget, ismertséget, így az üzleti értéket megilleti mindez, valóban nem könnyű megértetni a közepes vagy kisebb hazai tulajdonlású kereskedelmi vállalkozásokkal, hogy ők miért nem élvezhetik ezt az előnyt. Őket miért kényszerítik fejtörésre ugyanabban a városnegyedben?
Gyakori kérdés ez, ám Pomoziné Czenti Mária, a Belváros-Lipótváros önkormányzata igazgatási osztályának vezetője azt mondja, ők is azt hitték, nehéz lesz eleget tenni a törvénynek, de a folyamatos ellenőrzésnek, figyelmeztetéseknek látszik az eredménye. Míg 2002-ben százhúsz ilyen határozatot adtak ki, 2003-ban hatvanat, 2004-ben már csak harmincat. Megemlítek néhány példát mindennapi tapasztalataimból, amelyek éppenséggel az összevisszaságra utalnak, ám ő mégis azt mondja, hogy a határozataikat, amelyekre szinte minden héten van példa, a tulajdonosok, illetve a bérlők igyekeznek megszívlelni.
– A Belvárosban számos olyan üzlet van, amely nemzetközi cégek termékeit mutatja be, illetve árusítja. Itt a márkanevek különleges jelentőségűek, gazdasági értéknek tekinthetők. Az esetek többségében az érintettek tudomásul veszik, hogy a tevékenységüket, működésüket magyarul is fel kell tüntetniük. Ugyanez vonatkozik az üzleten belüli tájékoztatóra, amelyben a felügyeleti hatóságot fel kell tüntetniük. A hiányosságok talán abból is fakadnak, hogy bérlők mennek és jönnek, új arculattal, névvel, tevékenységi körrel. Ilyenkor elfelejtődik a magyar nyelvű kiírás, de a jegyzői határozat kézhezvétele után rendszerint maguktól pótolják a mulasztást. Néha azért érthetetlen, hogy azt a tevékenységi kört, amelyet az általunk jóváhagyott működési engedélyben magyarul feltüntettek, miért restellik később magyarul kiírni. Ha ez megtörténik, a tulajdonos vagy üzemeltető a bejáraton vagy a kirakatokon szereplő emblémát, márkajelzést vagy a cége fantázianevét tetszése szerint feltüntetheti. Bármily bizarr vagy érthetetlen alakzat születik ily módon, mi ezt nem kifogásolhatjuk, hiszen az utóbbira azt mondhatják: a cégbírósági bejegyzésben is így szerepelnek.
Távolodjunk el most a Belvárostól, és nézzük a nyolcadik kerületet, ahol talán kevesebb a csillogás, ám csaknem ötezer különböző nagyságú, stílusú üzlet és kereskedelmi hely található. Köztük a talán egyszer más helyre s rendezettebb körülmények közé kerülő kínai piac. Az önkormányzat igazgatási osztályának vezetője, Mileticsné Csontos Mária persze megjegyzi, milyen jó lenne, ha ott is csak a nyelvtörvény alkalmazása lenne a fő gond. Úgy látja, hogy a kisebb üzletek feliratainál a tulajdonosok a minél egyszerűbbre, érthetőbbre törekednek. Viszont ha valaki egy új vállalkozásba kezd, feltehetőleg azt reméli, hogy a sikerhez egy különleges hangzású elnevezés szükséges, vagy nem is tudja igazán, miért szeretne külföldi „hangzásút”. A működési engedély kiadása során megpróbálnak közös nevezőre jutni, ez rendszerint sikerül. Nem volt könnyű a helyzet a régi, bevezetett szórakoztatóipari vállalkozásoknál. Ám komolyabb büntetést itt sem kellett kiszabniuk, a megfelelő megoldáshoz elég volt a figyelmeztetés, majd a jegyzői határozat. A kilencedik kerületben, amely az utóbbi években egy elegáns sétálónegyeddel gyarapodott, Mosócziné Szabó Ágnes elmondja, hogy csupán egy-két esetben került sor felszólításra, főképp régebben működő vállalkozásoknál, de további lépésekre nem volt szükség.
Ha van hagyományos szakma, ahol ismerik a figyelem felkeltésének fortélyait, a címfestőmestereké biztosan ilyen. Akiket megkérdeztem, igyekeznek alkalmazkodni a megrendelők igényeihez, ám munkájuk minőségét is szeretnék megőrizni.
– Nem is oly régen tőlem rendelték meg a XII. kerületben az utcanévtáblákat. Ma is a hagyományos, manufakturális módszerrel készítem az üzletek cégtábláit – mondja Maurer Dénesné. Mostanság örül, ha csurran-cseppen megrendelés, őszintén szólva, amikor a nyelvtörvényről először hallott, azt hitte, fellendül az üzlet. De csupán egyetlen cégtáblát rendeltek a Lékai téri piacra, amire a magyar szöveget is feltette. Úgy tudja, azóta is a sarokban porosodik, nyilván, mert ennyire veszik komolyan a törvényeket.
A Bild címfestő vállalkozás tulajdonosához sem hozták tucatszámra az átírásra szoruló cégtáblákat, de azért úgy érzi, mintha a magyar nyelvű feliratozás is kezdene „visszajönni”.
Ő maga mindig kéri, hogy a megrendelő töprengjen el azon, kinek és mit szeretne elmondani néhány sorban. Így derül ki, hogy néha teljesen érthetetlen a szöveg, nagy lépés, ha közösen kitalálnak egy valamirevaló szót.
– Ha figyelembe veszik a véleményemet, szívesen adok tanácsot – magyarázza Mucsi István. – De azzal nem tudok mit kezdeni, ha magának az idegen szónak a megjelölt tevékenységhez semmi köze, ráadásul azt kérik, hogy a kifejezés vége pedig magyarul végződjön. Néha teljesen érthetetlen számomra, hogy egy söröző vagy étterem feliratozásánál miért kell eldugni a magyar szöveget… Ennek csak a sznobizmus vagy a butaság az oka. S ha már a külföldieknél tartunk, a feliratok, emblémák kavarodása, az igénytelenség rányomja a bélyegét az utcáinkra, s végül is ezt a látványt magukkal viszik.
*****
Fel-fellángoló külföldi ellenállás. Egyre több idegen, főként angol jövevényszó, célzatos politikai döntések és óvatosan kezelt szakértői vélemények – az anyanyelv védelme bizony Európa számos országában rejt buktatókat. Ráadásul míg egyes „hagyományőrzőket” nacionalista ideológiák szításával vádolnak, környezetünkben mégis gyakran épp az európaiságukat a leghangosabban hirdetők érik el azt, hogy a nemzeti nyelvek védelmében tett lépések valójában ne is az idegen hatások megfékezését, inkább a kisebbségek anyanyelvhasználatának a korlátozását jelentsék.
A francia audiovizuális főtanács (CSA), a helyi ORTT, amelyik az ország televíziós műsorait felügyeli, és kötelessége a helyes francia nyelvhasználatot is ellenőrizni, a közelmúltban meghívta a kereskedelmi tévék vezetőit egy tanácskozásra. A baráti megbeszélés témája: harc az anglicizmusok ellen. A CSA célja a tanácskozással az volt, hogy érzékennyé tegyék a média vezetőit erre a problémára. A televíziós főnökök beleegyeztek abba, hogy ezentúl a csatornáiknál alkalmazni fognak egy „francia nyelvügyi tanácsadót”. Az állami csatornáknál ez már bevált, ott nem hangozhat el az esti fő híradóban olyan angol szó, mint „leadership” (vezetőség) vagy „timing” (időzítés). A „nyelvtisztítók” már az Európai Unióba újonnan belépő tíz ország kapcsán is gyászlobogót lengettek: ezek a többnyire kelet-európai államok jó, ha oroszul beszélnek, hová lesz a francia nyelv kivívott – ám csak papíron létező – egyenlősége az angollal? A kérdéshez türelmesebben hozzáálló francia nyelvészek csoportja erre azzal válaszol, hogy a csatát az angollal szemben már rég elvesztette a francia nyelv. A globish – a global english – mára uralkodó a világon.
Elvitathatatlan azon idegen szavak számának az emelkedése, amelyeket a német nyelv az angolból, azaz annak amerikai változatából vesz át. E jelenség mindeddig nem eredményezte azt, hogy az ország politikai vezetése törvénnyel vagy rendelkezéssel igyekezzen megakadályozni az „elangolosodás” folyamatát. A CDU/CSU-csoport arra az alkotmányban lefektetett törvényre igyekezett felépíteni egy kezdeményezést, amely szerint a hivatalos nyelv a német, és utalt a francia példára, ahol már 1994-ben törvény született az anyanyelv védelmére. A kereszténydemokrata indítvány elképzeléseit Berlin azóta sem ültette át a gyakorlatba. Sőt az akadémiai nyelvklubok is csak óvatosan nyúltak a témához. E téren vezető szerepet játszik a tizenkétezres tagságú VDS (a német nyelv egyesülete), amely társadalompolitikai és kulturális botrányt emlegetve követeli egy nyelvvédő törvény kidolgozását. Ennek középpontjában az áruk és szolgáltatások nevének kötelező német változata áll. Már csak azért is, mert a hazai polgároknak csak ötvenegy százaléka tud angolul, a volt NDK tartományaiban pedig mindössze huszonhat százalék. A német nyelv védelmezői kemény ellenállásba ütköznek azokkal szemben, akik a globalizáció égisze alatt az angol kifejezések átvételét elkerülhetetlennek tartják, elsősorban a tudományos kutatásban, a gazdasági életben, a politikában.
Pozsonyban nem az idegen nyelvi hatások megfékezéséről, hanem a szlovákiai kisebbségek anyanyelvhasználatának a korlátozásáról döntöttek. Mégis, az államnyelvről szóló törvényt – amely a harmadik Meciar-kormány idején született meg – alkotói megpróbálták úgy eladni Európának, mint olyan jogszabályt, amely más nyelvek túlzott hatásától kívánja óvni a szlovákot. Egy magyarországi napilap szlovákiai terjesztésének a kampányába például milliókat öltek, amelyet aztán meg kellett ismételni, merthogy első alkalommal csak magyar nyelven hirdette önmagát a magyarok lakta vidékeken. A törvény viszont kimondja, hogy más nyelven csak az jelenhet meg a plakátokon, ami szlovákul is le van írva, éspedig a legnagyobb használt betűtípussal. Ehhez képest Pozsonyban már nincsenek kocsmák, csak pubok, vendéglők sem, csak restaurantok, az üzletek meg a boltok is eltűntek, merthogy leginkább a shopokban szeretnek vásárolni a szlovákok. Akinek pedig éppen van rá ideje, beülhet egy city caféba, ahol aztán rendelhetnek olyan nevű kávékat, amelyeket csak megmutatni tudnak a pincérnek, kiejteni a szót már meg sem próbálják. Igaz, a törvény nem ad lehetőséget a szankcionálásra, büntetések kirovására, akkor meg minek hergelni az angolokat, a franciákat, az arabokat és a kínaiakat…
Egészen más a helyzet Csehországban, ahol – talán a német határ közelségének is köszönhetően – ugyan szembetűnően elszaporodtak az idegen nyelvű reklámtáblák, a problémát mégsem kívánják törvényekkel vagy rendeletekkel szabályozni. Igaz, a parlamentben évekkel ezelőtt történt kísérlet a szlovák nyelvtörvényhez hasonló jogszabály
origo.hu
Zápor és 30 fokos hőség várható
