Vásárhelyi Mária: Jézus is szociálliberális volt

Szorong az ember. A legjobban tenné ilyenkor, ha orvoshoz fordulna. Az önigazolással, önértékeléssel van itt a probléma, nem vitás. Vásárhelyi Mária szociológusnő tanulmányai alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy körülöttünk semmi sincs rendben. Birkózunk nemzeti érzelmekkel, és erre nincs mentség. A klerikális neveltetés, a kisváros polgári miliője, a szerzetesekkel igazgatott gimnázium, a katolikus egyetem és a munkahely: a Magyar Nemzet mind-mind azt bizonyítják, hogy kirekesztőek vagyunk, s magunktól sebesen el kell határolódnunk.
Egy harmadik kerületi hirdetés az Óbudai Liberális Klub rendezvényére hívja fel a figyelmet: Vásárhelyi Máriával beszélget a Klub rádiós Pikó András, és ez jó jel, jó társaság. Rohamtempóban siet ilyenkor az ember a megigazulás felé, fel a HÉV-re, le a HÉV-ről, be a kerületi SZDSZ szocreál barakkjába, és bűnbánó, féktelen kíváncsisággal várja a jobboldali anomáliák szakemberét, körülötte Orbán-ellenes választási plakátok, kék függönyök, neonfény, várakozó mosoly. A közönséget hirtelen Vásárhelyi Mária riasztja fel: „Itt az a baj, hogy egymásra rakódnak ezek a [dolgok] a szoft-antiszemitizmustól mondjuk a Bácsfi Dianáig, tehát ez egy építmény, aminek ő van a csúcsán.” Akkor, amikor a Bácsfi Dianától a jobboldali publicisták elhatárolódnak, akkor te nem hiszel nekik? – kel védelmünkre Pikó András. „Én ebben hiszek nekik, csak nem érdekel az elhatárolódásuk – mondja a szociológus asszony –, mert azt gondolom, hogy nekik nem a Bácsfi Diánától kéne elhatárolódniuk, hanem, hogy most mást ne mondjak, a Hegedűs Lóránttól, és aztán megyek lefelé: még a Magyar Nemzettől, meg a Vasárnapi Újságtól, meg különösen a Demokratától, tehát minden olyasmitől, ahol ilyen jelenségek vannak.”
A jobboldali sajtótól egyébiránt nem is lesz nagy munka elhatárolódni, hiszen alig van ilyen Magyarországon: Pikó András is a baloldali médiatúlsúly mellett érvel, amire a szociológusnő elmondja: „Az újságírószakma a világon mindenhol alapvetően liberális és baloldali többségű szakma. (…) Az Egyesült Államokban és különösen Angliában még sokkal inkább felülreprezentáltak a liberálisok. (…) Attól, hogy egy újságíró liberálisnak vallja magát, vagy baloldalinak, attól ő még tájékoztathat a világ legkorrektebb módján. (…) De ráadásul azért sincsen most már baloldali médiatúlsúly (!), mert a lapok jelentős többsége helyezkedik, tehát én nem mondanám azt sem a Nap-keltéről se, sem a Népszabadságról sem őszintén szólva, hogy számomra következetesen baloldali, mert hát összevissza sunyiskodik.” Később Vásárhelyi elárulja, hogy ha meg kellene neveznie, melyik rádió közelít a közszolgálati normához, akkor a Klub Rádiót mondaná. A jobboldal tudatosan építi a médiabirodalmát, „teljesen végig van gondolva, hogy mit akarnak ők a médiában, és amit viszont ők felépítenek, az jobboldali, tehát ott nincs objektivitás. Azok olyanok, mint a pártsajtó a Kádár-rendszerben. (…) Én azt gondolom, hogy a Magyar Nemzetet ma már nem azért olvassa a közönsége, mert tájékozódni akar, hanem azért, mert az ideológiai útmutatást akarja belőle megkapni.”
Vásárhelyi úgy látja, hogy a ’98 utáni időszakban az édesapja „abszolút célkeresztbe került, aki nem olvas Magyar Nemzetet, az nem tudja, de hát itt a legaljasabb cikkek jelentek meg róla, teli szemenszedett hazugsággal.” Ráadásul „a Lovas Istvántól a Bayer Zsolton keresztül a Schmidt Máriáig ezeket az embereket mindet a Miniszterelnöki Hivatalból fizették (…) mint ahogy fizették a Magyar Nemzetet, fizették a Demokratát – ezek az emberek jó pénzért vállalkoztak erre a szellemi verőlegény szerepre.” Vásárhelyi azt figyeli az újságírókban, hogy kit hogyan kérdeznek: ma „már azt is a félelem igazgatja, tehát ha nézzük ezt a Nap-kelte című, egyébként is ezer sebből vérző műsort, akkor ott pontosan láthatjuk, hogy hogy félnek az újságírók a jobboldali politikusoktól (…), és utána az újságírói ethosz megtestesül akkor, amikor baloldali és liberális politikusokat kérdeznek, mert ott nagyon hősök (…) – azért, mert pontosan tudják, hogy a Fidesz vezetői bosszút fognak állni, hogyha visszakerülnek a hatalomba.”
Az előadás szerint „Magyarországon nem olyan sok baloldali hős van. (…) Itt van Károlyi Mihály: hát teljesen elképesztő, hogy ugye a jobboldal teljesen minősíthetetlen módon beszél (…), és a baloldal pedig nemhogy tűri, hanem hát olyan bűntudatosan elfordítja a fejét, pedig azt gondolom, hogy Károlyi Mihály azon kevés baloldali személyiségek közé tartozott, akire azért, úgy, ahogy van, büszke lehetne a magyar baloldal. Vagy ugyanígy itt van Ságvári Endre, akiről nyilván mindenféle történetek vannak, meg az életútjában is voltak ilyen-olyan mozzanatok, de azért mégiscsak a fasizmus ellen fegyverrel harcoló partizán, vagy nem tudom, minek nevezzem, és azt gondolom, nem sok ilyen volt Magyarországon (…), és aztán itt van Nagy Imre is, és az egész ’56, amit szintén szisztematikusan fosztanak meg a baloldali tartalmától.”
Ezért is mi vagyunk hibásak. Mindenért. Gyűlöletesek vagyunk, akik „azt szeretnék a legjobban, ha az ország fele elköltözne innen”. Vásárhelyi egyébként őszintén vall: „Azt nem nagyon mondanám, hogy van jobboldali barátom, de konzervatív barátom van, és mi nagyon jól el tudunk beszélgetni egymással annak a talaján, hogy tudjuk, hogy mind a ketten tisztességes, becsületes emberek vagyunk.” Jó nekik.
De akkor mi a teendő, mi legyen a meghasonlottsággal, a nem létező jobboldallal? Vásárhelyi tudja a megoldást: „Hát hogyha most nagyon egyszerűen akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy Jézus is szociálliberális volt, és ezt tök komolyan gondolom.” Legyünk tehát Jézust követő szociálliberálisok.
De neveltetésünk miatt eleve nem lehetünk a progresszió hívei. Megtudjuk, iskoláink antiszemita közege sodort minket a jobboldal felé, ami egyébként nem létezik. Megtudjuk, hogy a nem létező magyar jobboldal esetében, bár nincs médiafölényben, nem lehet baloldali túlsúlyról beszélni. Ami a sajátja mégis, attól viszont sürgősen el kell határolódnia, éppen azért, mert az övé. Megtudjuk, a liberális klub szónokai egészen egyszerűen nem tolerálnak minket, szellemi árvák maradunk, elhatárolódunk magunktól, a lapunktól, iskoláinktól, a szülői háztól, elhatárolódunk az istenverte, nem létező jobboldaltól. A fent idézettek tudatában esetleg átképeztetjük magunkat elfogulatlan balliberális sajtómunkásnak.
Vagy nem is. Egyszerűbb, ha beveszünk egy Xanaxot, az gyorsabban hat.