A hetvennyolcadik

Magyar népmese. Nem Ilylyés Gyula rendezte sajtó alá, hanem a mostani miniszterelnök propagandacsapata. Ebben a mesében nem az a taszító, hogy Gyurcsány Ferenc egyszerre tetszeleg Szent Teréz, Szent Ferenc és Szent Kristóf szerepében, hanem az, hogy élvezi, totálisan hülyére veszi, hülyének nézi és hülyét „csinál” (bocsánat: gyárt) a még józanul gondolkodó emberekből. Ez a mese, amit Gyurcsány kampányszakértői kiagyaltak és megrendeztek, remélhetőleg felrázza a még most is eufóriában és gyurcsányi komplexusban szenvedő spanokat. A történet sértő és nevetséges egyszerre, arra ingerelve az állampolgárt, hogy a Média Markt-szatyrokról kivágja a szlogent, és ráragassza a homlokára: „Mert hülye azért nem vagyok!”
Történetünk hőse, a 12 éves Niki egy ceglédi család leánya. Kisegítőiskolába jár, verekedésért intőt kapott. A pofonoktól tartva kiballagott az állomásra, és felült a Budapestre tartó vonatra. Véletlenül sem a záhonyi gyorsra. Megérkezett a Nyugati pályaudvarra. Na, hát ez a rafkós kisegítős nem száll fel a 6-os, sem a 26-os buszra, neki a 91-es kell. És vajon hol száll le? Olyan földöntúli üzenetet kapott, hogy pontosan a miniszterelnök Szemlőhegy úti villája előtt. Ottan bolyongott, éhezett és fázott, amikor szembejött vele – egy öregaszszony rőzsével a hátán? Hé, öreganyám! … Nem, nem, nem! Ez nem Grimm-mese, ez valódi Werber- vagy Gyurcsány-rege. Szóval, amikor Niki a testőrökön átverekedte magát, épp akkor szembejött vele a koromsötétben egy magas, fess ember, aki spontán bemutatkozott: Gyurcsány Ferenc vagyok, Nikike, elszúrtad, az előző vonattal kellett volna jönnöd, mert akkor még világos volt, tudod, a tévések miatt. Egyébként is a feleségemnek kellett volna rád találni, de most már üsse kő. Nikike ezek után egy egész éjszakát eltöltött a rezidencián, ahol szorgalmasan gyakorolták, mit kell majd mondania, ha a csúnya újságírók faggatni kezdik. Csak ezután telefonáltak anyunak, akinél spontán ott volt a családsegítő szolgálat helyi vezetője, aki véletlenül a helyi MSZP alelnöke, és nem győzték köszönni a miniszterelnöknek, hogy éppen Ceglédet tisztelte meg ezzel a mélyen emberbaráti gesztussal. Elveszett gyermeket meglelni? Csoda! Azért figyelmeztették, hogy Niki zsebéből szedjék ki a cédulákat, amelyeken pontosan vázolták, melyik buszra kell felszállnia és hol kell leszállni, majd étlen-szomjan bolyongania.
A történet formálisan igaz, ezt megerősítették a ceglédiek is. A hitelességgel van egy kis baj, ugyanis a véletlenek ilyesfajta egybeeséséről Lovász professzor, a matematikai zseni sem adna igenlő szakvéleményt.
Ami egész idő alatt ott motoszkál a fejekben, hogy az egész megrendezett cirkusz szánalmas utánzata a Népszabadság hajdan előadott népmeséjének, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök lazán elhagyta a fiúgyermekét egy nap a teniszpálya előtt. A gonosz alcsúti traktoros paraszt, aki arra sem képes, hogy porontyait számon tartsa. Vele szemben az érző szívű Gyurcsány, aki lehozza a szomszéd macskáját a fáról, fél kézzel megállítja a cunamit, visszaparancsolja a rákot a levesbe, testével védi meg a szüzeket a Vörös Hadsereg nőket megbecstelenítő hordájától… Ez utóbb Apor Vilmos püspök volt, de nem kizárt, hogy egy év múlva már ezt Gyurcsánynak tulajdonítják, mint a honfoglalást vagy a ’48-as tavaszi hadjáratot.
Hazugságban olyan edzettek vagyunk, mint az acél, de azért az ilyen Niki-eset eszembe juttatja zseniális kedvencemet, Stephen Kinget és a Menekülő embert. Minél ordenárébb egy hazugság, minél többször találkozol vele, minél abszurdabb, minél jobban megfizetett médiaszemetek adagolják be neked, annál könnyebben rád nő. Mint egy letéphetetlen páncél. És végül elhiszed, hogy ez a valóság.