A vegetatív létezés lecsupaszítja a lelket

Egy délután érkezett ide, hogy munkát kérjen, bár hogy miért éppen ide, el nem tudom képzelni, hiszen nincs a világnak olyan A és B pontja, amelyek közt útba esnénk – mondja John Maxwell Coetzee A semmi szívében című könyvének elbeszélője Hendrikről, a szolgáról és a helyről, ahol él. Itt, az isten háta mögötti dél-afrikai farmon játszódik a regény cselekménye.
Dacára a 2003-ban megkapott irodalmi Nobel-díjnak, J. M. Coetzee művei mintha nem vertek volna túl nagy hullámokat itthon. Megjelent néhány írás, aztán csend. Pedig az 1940-ben, Fokvárosban született író meglehetősen sikeres és gazdag pályát tudhat maga mögött. Az említett kitüntetés előtt munkásságát kétszer – vele fordult elő először – ismerték el Booker-díjjal. Tanított és tanít irodalmat több dél-afrikai, ausztrál és amerikai egyetemen, komoly lapokban működik közre kritikusként a New York Review of Bookstól a Journal of Modern Literature-ig, nemrég éppen Amerikában megjelent könyvei kapcsán Márairól írt eszszét. Keveset nyilatkozik az életéről, egy, ennek okát firtató kérdésre egyszer azt válaszolta, a könyvei mindent elmondanak.
A semmi szívében hősnője egy földbirtokos korosodó, magába forduló lánya, aki kirekesztve érzi magát a világból, az életből. Apja tudomást sem akar venni a létezéséről, a cselédek félelemmel vegyes megvetéssel tekintenek rá. A megkeseredett, érzékeny és okos nő írja le az őt körülvevő világot, az ő lecsupaszított, pontos szavai nyomán ismerhetjük meg a közeget, amiben élni kénytelen, és bensejében munkáló indulatokat. S mindezt már-már kegyetlenségnek tetsző őszinteséggel. „A vegetatív élet olyan vegetatív állapotra csupaszítja le az embert, mint a puszta indulat, a puszta falánkság, a puszta restség?” – kérdezi egy helyütt, majd később, mintha csak saját kérdésére válaszolna, azt mondja: „Túl sok nyomorúság, túl sok magány bárkit ösztönlénnyé változtatna”. S mikor apja ajándékokkal ágyasává édesgeti szolgájuk fiatal feleségét, ez utolsó cseppnek bizonyul, elindul a bosszú motiválta események láncolata. A főhős rálő a hálószobába zárkózott párra, megsebesíti apját, aki belehal a sérülésbe. A szolga előbb a feleségén áll bosszú, majd az őt elcsábító gazda lányán, a főhősön.
Coetzee regénye szikár, pontos mű. Érzékenyen, élettelin rajzolja meg egy zárt világban jellemzően fellelhető elfojtásokat, a magány mélyén felgyülemlő indulatokat, amelyek rombolnak, ha nem tudnak kitörni, ám semmivel sem jobb, ha felszínre kerülnek. Nekünk, közép-európaiaknak alapvonásaiban ismerős ez a világ, hiszen Kafkát idézi, de hogy közelebbi példát is említsek, ott van Móricz Barbárokja, vagy a Tiszazugi méregkeverő asszonyokról írott számos riportja, és a végkövetkeztetéseit tartalmazó nagy írás, amely a Nyugatban jelent meg és még a címe is hasonlít: A senki szigete.
(J. M. Coetzee: A semmi szívében. Fordította: Babits Péter. Art Noveau, Pécs, 2004., 285 oldal. Ármegjelölés nélkül.)