Álomország

Nesztelenül simult a parthoz a bárka az éjszakában. Itt kezdődik az élet másik oldala. A vén bárkás sorra kirakja utasait. Én vagyok az utolsó. Véreres szemével rám néz, vigyorog, olyan mozdulatot tesz, mint aki a borravalót várja. A baksis itt, Kharón ladikján csak a halottak zsebéből kilopott obulus lehet. Mivel nekem ilyen pénzem nincs, arany karórámat csúsztatom a markába. Megnézi: áll az óra. De ez itt nem számít, ezen a parton már nem mérik az időt.
Különben is én potyautas vagyok csupán, csak kirándulni jöttem, és azért maradtam utolsónak, hogy felvilágosítást, útbaigazítást kérjek Kharóntól. Ő ismeri a szándékomat, s jobbra mutat, amerre lejtős ösvény vezet. Útjelző tábla nincs sehol. Errefelé ilyesmire már nincs szükség.
Az álomvárost keresem. A mennyek országának éneklő karában az igazak élnek, valahol balra terül el a pokol, közöttük a tisztítótűzben várják szabadulásukat a kisebb vétkesek. Az álomváros pedig elkerített, kies település, azok lakják, akiket a fantázia szült. Ők nem anyától származnak. Íróknak köszönhetik létezésüket. Mesehősök és regényfigurák, költemények és ódák alanyai, akik sosem halnak meg. Az ő sorsuk az öröklét.
Hozzájuk jöttem látogatóba, szeretnék szétnézni kicsit közöttük, reggelre, mire megvirrad, visszatérek az ágyamba, régi életembe.
Felkapaszkodom egy dombra, egyre izgatottabb leszek. Valaki rám kiált: „Hová?” Meghökkenek. Nyomban megismerem: őrt áll a bejáratnál. Igen, ő az: a három testőr egyike Dumas regényéből. Elmondom neki jöttöm okát, int, hogy beléphetek. Mintha csak a pesti Váci utcán járnék, annyi az ismerős. Az egyik utcasarkon a Notre-Dame púpos toronyőre, hirtelen nem jut eszembe a neve. Nini! Itt jön Szép Ernő Azrája, mellette egy sápadt kisgyerek. Csak nem Kosztolányi aranysárkányt eregető hőse, aki ő maga volt?
Madách-, Babits-, Mikszáth-, Jókai-hősök, az előbb kerékpározott el mellettem Kárpáti Zoltán, rám is csöngetett. Az egyik ablakból port ráz egy bájos teremtés, Németh László Égető Esztere. A fagylaltot szopogató lányban Édes Annát ismerem fel.
Csodálatos világ a képzelet szülötteinek élete, ahol mindenki más szeretne lenni, mint amilyennek az író elképzelte. Új életet álmodik magának, átformálja egyéniségét: a jókból gonoszok válnak, a gonoszokból meg példamutató emberek. Itt másmilyen a boldogság, mint egy regényben, a valóság megkeseríti az embereket.
Elképedve hallom, hogy Sherlock Holmes, a híres detektív börtönrács mögött csücsül, mert bankrabláson érték. Miss Marple is apróbb szélhámosságok elkövetésével tengeti az életét.
A szerelem is más itt, új értelmet kap a regényalakok élete. Mesélik például, hogy itt van Rómeó és Júlia is, de már vége közöttük az eszményi szerelemnek, Rómeó megcsalta, és egy idegen erkélyre mászott fel éjszaka a kötélhágcsóján. Rajtakapták.
Valami perpatvar zavarja meg a nyugalmat az egyik utcasarkon. Pont Juliska mosodája előtt. Mert Juliska mosodát nyitott, nem a patakban mossa már a réklijét, és durcásan elfordítja a fejét, ha János vitézzel találkozik. „Egy rózsaszál szebben beszél…” – emlékszem vissza a dalra, s nézem a sokadalmat. Godot is megérkezett valahonnan. Én meg Beatricét keresem, mint régen, amikor Firenzében jártam, és az Arno partján figyeltem a sok kócos hajú leányt. Dante Beatricéja vajon milyen?
Az egyik kifőzdében találkoztam Raszkolnyikovval, megcsodáltam Don Quijote sápadtságát: cipőtisztító az utcasarkon. Valaha szebb, igazabb világért harcolt, de a világ egyre sötétebben örvénylik. Hamis és romlott, nem olyan, amilyennek az írók valaha megálmodták.
Aase anyó ül egy ligeti padon egymagában, talán Peer Gyntre gondol éppen. Tamási Ábelja gereblyézi mellette a park füvét. Hol járhat most Solvejg, a hűséges? Mert Peer a zöld ruhás manólánnyal kezdett ki. És találkozik olykor Ingriddel és Anitrával is. Hűség? Csak Solvejg feledhetetlen dalában él még tovább!
Mozartot hallom, amikor távozni készülök, a Varázsfuvolát, Paminát látom és Papagénát. Az éj királynője! Feltűröm a gallérom, intek a parton Kharónnak. Ülök csendben a bárka sarkában, és arra gondolok keserűen, hamis ez a jó szándékkal épített fantáziavilág is. Akárcsak a mi világunk…