Amerikai félálom

Nem is olyan régen még elképzelhetetlen volt bármilyen szervezet létrehozása az Egyesült Államok részvétele nélkül. Nemcsak az amerikaiak tartották magukat igazodási pontnak, hanem a világ többi része is úgy tekintett rájuk. A fiatalok számára világszerte az amerikai életmód szolgált mintául, 1989-ben még a kínai diákok is a Szabadság-szobor mását állították fel a Tienanmen téren. Ez azonban mára megváltozott.
Januárban már hiába mondta beiktató beszédében George Bush, hogy „Amerika újra a világ népeihez szól”. A világ népei már nem igazán figyeltek. A Financial Times cikkírója szerint új világrend van kialakulóban. Ennek szerkezetét pedig már Ázsiában és Európában tervezik azokon a találkozókon, amelyekre az Egyesült Államok vezetőit meg se hívják. Michael Lind szerint ma már szinte minden hosszú távra tervező nemzetközi intézményből kihagyják az Egyesült Államokat.
„Gondoljunk csak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségére, amely – kiegészülve Kínával, Japánnal és Dél-Koreával – hamarosan a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja lehet, messze megelőzve az Európai Uniót és az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulást – emlékeztet Lind. – Ennek az új formációnak a kialakulása jelentős csapás az Egyesült Államokra, amely az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködést akarta felhasználni arra, hogy korlátozza a térségben erősödő gazdasági regionalizmust.” Az Egyesült Államok háttérbe szorulását mutatja az újságíró szerint az Európai Unió gyors katonai függetlenedése is.
„Amerika tiltakozása sem tudta megakadályozni a közösséget abban, hogy létrehozza saját – a NATO-tól, így Washingtontól független – Európai Védelmi Ügynökségét, és hogy saját gyors reagálású egységének létrehozásán dolgozzon. Az EU önálló műholdas rendszert is fejleszt Galileo néven, amely hamarosan megdöntheti az Egyesült Államok műholdas helymeghatározó rendszerének monopóliumát. Washingtont különösen az aggasztja, hogy a Galileo-projektben Kína is részt vesz” – írta a Financial Times.

Bush „forradalma”

A térvesztést vetíti előre a világ országaiban erősödő Amerika-ellenesség is. A BBC által készített felmérés szerint az amerikaiak több mint 70 százaléka úgy gondolja, hogy Amerika a jó forrása. Több mint 50 százalékuk tartja üdvösnek a világ biztonságára nézve, hogy a novemberi elnökválasztás George Busht erősítette meg tisztségében. 70 százalékuk hisz az amerikai intézményekben, 80 százalékuk egyenesen úgy véli, hogy világszerte terjeszteni kell az amerikai eszméket és szokásokat.
A brit közszolgálati csatorna felmérése szerint ugyanakkor a megkérdezett nem amerikaiak csaknem 58 százaléka szerint Bush újraválasztása egyenesen veszélyezteti a világbékét. Ennél is meglepőbb, hogy a hagyományosan az Államok szövetségesének számító Németországban a megkérdezettek 77 százaléka, Nagy-Britanniában a 64 százaléka, Törökországban pedig 82 százaléka gondolkodik így.
A Newsweek újságírója, Andrew Moravcsik szerint azonban a növekvő Amerika-ellenesség nemcsak a Bush-adminisztráció külpolitikájának köszönhető. Akkor is bekövetkezett volna, ha John Kerry nyeri az elnökválasztást. A cikkíró úgy véli, hogy az egyes országok ma már nem az amerikai modellben látják fejlődésük kulcsát. Az amerikai álom mellé megszületett a társadalmi jóléten, kulturális sokszínűségen és a nemzetközi jog tiszteletben tartásán alapuló „európai álom” vagy az autokratikus kapitalizmuson alapuló kínai modell. Moravcsik szerint az, hogy a világ nagy része már kiábrándult az Egyesült Államok politikai, gazdasági és diplomáciai modelljéből, csak egyet jelenthet: a modell nem is olyan tökéletes.
Amerika alkotmánya egykor valóban forradalmian új dokumentumnak számított, tele olyan fogalmakkal, mint szabad választás, föderalizmus, vagy ami a legfontosabb, az alapvető jogokat tartalmazó „Bill of Rights”. A XIX–XX. században ezt a dokumentumot másolták a világ országai. Ma már az új alaptörvények megfogalmazásánál ritkán veszik figyelembe ezt az írást. A legtöbb ország nem kér a demokrácia mai amerikai változatából.

Mindent visz a győztes?

„Bush elnöksége alatt az Egyesült Államok képmutatóan csak arra használja a demokrácia elterjesztésének szólamát, hogy megmagyarázza a stratégiailag útjában álló államok elleni támadásait” – véli a Financial Times idézett újságírója. „Washington elítéli a zsarnokságot Iránban, megtűri viszont Pakisztánban. Irakban a demokratizálás mint cél csak azután került szóba, hogy megszállták az országot arra hivatkozva: Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverrel rendelkezik, és együttműködik az Al-Kaidával – állítja Michael Lind. – Az Egyesült Államok jelenlegi »egypártrendszere« ráadásul azután alakult ki, hogy mesterségesen újrarajzolták a politikai körzeteket olyan módon, hogy az a republikánusoknak kedvezzen, megerősítve a pénz uralmát az amerikai politikában. Amerika túlhaladott választási rendszerét, amelyben a »győztes mindent visz«, már a legtöbb demokrácia lecserélte az arányos képviselet elvére” – folytatja elemzésében.
Lind szerint az Egyesült Államok az emberi jogok terén is inkább csak kullog a többi demokrácia után: „Miközben Európa betiltotta a halálbüntetést és a foglyok kínzását, az Egyesült Államok a kivégzések első számú gyakorlója” – magyarázza, hozzátéve, hogy Bush elnök alatt az USA létrehozta a nemzetközi katonai gulágot, ahol rendszeres a gyanúsítottak kínzása.
A The Wall Street Journal egykori szerkesztője, Paul Craig Roberts ugyanakkor úgy véli, az amerikai demokrácia – 2001 szeptembere óta különösen – inkább egy rendőrállamra hasonlít, amely jobban szemmel tartja állampolgárait, mint Irakban a Szaddám-rezsim tette. Az újságíró szerint az amerikaiaknak megszűnt a magánéletük. Nincs olyan személyes adat, amelyhez a központi hatalom ne férhetne hozzá. A bankoktól és légitársaságoktól kezdve az egészségügyi intézményeken át az internetszolgáltatókig kormányzati kérésre mindenki köteles bemutatni ügyfelei adatait. A hatóságok figyelhetik, milyen internetes oldalakat böngésznek az amerikaiak. Ehhez már bírósági végzésre sincs szükségük. A legtöbb országban az is visszatetszést kelt, hogy az Egyesült Államok a világ csendőrének szerepét játssza.
„Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az USA – lábbal tiporva a nemzetközi jogot – vonakodik alkalmazni a genfi egyezmény rendelkezéseit bizonyos terroristagyanús személyekre, valamint nem ismeri el az emberiség elleni, illetve háborús bűntetteket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) illetékességét – írja Moravcsik –, akkor azt mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok demokráciában messze lemaradt a világ többi részétől.”
A gazdaság sem tökéletes, mint amilyennek évekkel ezelőtt látszott. Évértékelő beszédében George Bush megígérte ugyan, hogy az Egyesült Államok a világ vezető gazdasági hatalma marad, ezt azonban az elnök szavazótáborán kívül már kevesen hiszik el. Való igaz, hogy az amerikai gazdaság rendkívül termelékeny volt az elmúlt évtizedekben, az egy főre jutó éves jövedelem pedig a világon az egyik legmagasabb. A gazdasági növekedés ütemét tekintve azonban már lekörözik az Egyesült Államokat az ázsiai, latin-amerikai, sőt a kelet-európai térség országai is. A jelenlegi állás szerint 2040-re Kína gazdasága meghaladja az amerikait. A túlszabályozottsága miatt sokat kritizált Európai Unió gazdasága is sokkal jobb mutatókkal rendelkezik, mint az amerikai. Az Egyesült Államok helyett ma már az EU Kína legfontosabb kereskedelmi partnere, az uniós Airbus pedig a kereskedelmi légi forgalomban használt gépek eladásaiban megelőzte az amerikai Boeinget. A világgazdasági fórum a legversenyképesebb gazdaságok tízes listájába az idén öt észak-európai országot sorolt be, köztük első helyen Finnországot.
A Newsweek újságírója szerint az európaiak magasabb adót fizetnek ugyan, de országaikban jobb a szociális ellátás, magasabb színvonalú az oktatás, és nagyobb a munkahelyi biztonság. Az amerikaiak ezzel szemben többet dolgoznak, de korántsem annyira termelékenyek. Nagy a felhalmozott adósságuk, és kevesebb szabad idejük marad.
„Az amerikai álom kezd rémálommá válni” – véli Andrew Moravcsik. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az USA a világ egyetlen fejlett demokráciája, amely nem biztosítja az egészségügyi ellátást minden állampolgárának. Csaknem 45 millió amerikainak nincsen egészségbiztosítása. S azok sem lehetnek elégedettek, akik hozzájutnak a közegészségügyi ellátáshoz, mert az a fejlett országokéhoz képest alacsony színvonalú. Az Egészségügyi Világszervezet az USA egészségügyi rendszerét a kubaival egy szintre, a világ 37. helyére sorolja, míg például Kolumbia a 22., Szaúd-Arábia pedig a 26. helyen áll. A gyermekhalandóság az USA-ban az egyik legmagasabb a fejlett országok közül. Egy átlag francia pedig – a legtöbb európaihoz hasonlóan – négy évvel tovább él, mint az átlag amerikai.
Moravcsik szerint a közelmúltban még az Egyesült Államok volt az első számú célország a tovább tanulni vágyó fiatalok számára. Ma már azonban egyre többen fordulnak Európa vagy Ázsia oktatási intézményei felé.
A dollár mélyrepülése is világosan mutatja az amerikai gazdaságban végbemenő negatív tendenciákat. „Az amerikai társadalom hosszú ideje pazarlóan bánik erőforrásaival, és mára odáig fajult a helyzet, hogy nem termelünk eleget, de a megtakarításunk sem elegendő – nyilatkozta Peter Schiff, a tekintélyes Euro Pacific Capital brókercég vezérigazgatója az amerikai Forbes magazinnak. – Ennek következtében az általunk fogyasztott termékeket külföldiek állítják elő. Sőt nemcsak előállítják, hanem a pénzt is ők előlegezik meg ahhoz, hogy ezeket a javakat megvásároljuk. Márpedig ezzel az amerikai gazdaság egyre inkább a világ más országainak adósává válik – magyarázza Schiff. – Az amerikai ipar az utóbbi időben annyit vesztett termelékenységéből, hogy ma már nem tud annyit gyártani és eladni, hogy csökkentse ezt az adósságot.”
Schiff szerint ha ez a tendencia folytatódik, a dollár nagyon sokat veszít még értékéből. A szakember úgy véli, hamarosan eljön az az idő, amikor az amerikaiak kénytelenek lesznek csökkenteni kiadásaikat: kevesebbet költeni autóra, ruhára vagy éppen elektronikai cikkekre.
„Be kell majd ismernünk, hogy a hiba az amerikai módszerben van. A hitelezőink nem fognak a végtelenségig várni. Lehet, hogy nagy veszteségeik lesznek, de belátják majd ők is, hogy ez a folyamat nem tartható fenn. Akkor majd elérkezik az az időszak, hogy például Ázsia népei sokkal többet fogyasztanak, mert termékeik sokkal kevesebb hányadát küldik az Egyesült Államokba. Nem nekünk fognak termelni, hanem saját maguknak” – jósolja Peter Schiff.

A szabadság szólamai

Addig azonban egyre több ország nemzeti bankja fontolgatja, hogy az elértéktelenedő dollár helyett euróval tölti fel tartalékát. A Central Banking Publications felmérése szerint 65 vizsgált országból 39 növeli euróállományát, 29 pedig dollártartalékának csökkentéséről döntött.
„Az Egyesült Államok vezetői már hosszú ideje úgy gondolták, hogy a katonai hatalom és az amerikai álom egymással karöltve jár” – írja elemzésében a Newsweek újságírója. Andrew Moravcsik szerint a második világháborút nemcsak a tengelyhatalmak legyőzéséért vívták, hanem azért is, hogy biztonságosabbá tegyék a világot az ENSZ, a Kereskedelmi Világszervezet, az EU és más intézmények előfutára számára.
„A probléma az, hogy az amerikaiak még ma is úgy gondolják, a katonai hatalom feljogosítja őket a háborúra, vagyis a hadsereg a külpolitika legfontosabb eszköze – véli a szerző. – Ezzel szemben az Európai Unió úttörőnek számít az olyan polgári eszközökön alapuló külpolitikájával, mint a kereskedelem, a segélyek, a békefenntartás, valamint a nemzetközi jog és a monitoring.”
Élesen látszik a különbség az Iránnal kapcsolatos elképzelésekben. Amíg George Bush még mindig nem tartja kizártnak az erő alkalmazását, az Európai Unió következetesen azon dolgozik, hogy tárgyalásos úton rendezze az ország urándúsítási programja miatt kialakult konfliktust.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ugyanakkor évek óta figyelemmel kíséri a nemzetközi segélyezés folyamatát. Annak megállapításához, hogy az egyes országok mennyire bőkezűek, a kormányok által hivatalosan odaítélt adományokat az országok bruttó nemzeti jövedelméhez (GNI) viszonyítja. Az így kiszámított érték a fejlett országoknál általában 0,41 százalék, vagyis a bruttó nemzeti jövedelem egy százalékának négytizede. 1980 körül az ENSZ a GNI 0,7 százalékában határozta meg a segélyezés ajánlott mértékét. Ezt az értéket azonban csak Dánia, Norvégia, Luxemburg és Hollandia teljesíti, míg Belgium, Írország és Franciaország néhány éves haladékot kért a kitűzött cél eléréséhez. A legnagyvonalúbbnak egyébként Norvégia bizonyult bruttó nemzeti jövedelme 0,92 százalékával. Ezzel szemben az Egyesült Államok GNI-jének mindössze 0,14 százalékát fordítja segélyezésre.
„Egyetlen politikai döntés sem járult hozzá annyira a nyugati béke és biztonság megteremtéséhez, mint az Európai Unió májusi bővítése, amelyet még több ország csatlakozása követ majd” – véli Moravcsik, aki azt is bátor lépésnek tartja, hogy az unió fontolóra vette a török tagságot. Szerinte ugyanis ezzel a közösség az iszlám világban is hozzájárulhat egy stabil demokrácia kialakulásához. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindezek az eredmények a huszadik század közepének amerikai álmában gyökereznek. A demokrácia terjesztése, a szabadpiacok, a társadalmi mobilitás, valamint a sokoldalú együttműködés – ezekből az eszmékből fejlődött ki minden ma ismert modell. Moravcsik szerint a gond az, hogy az amerikaiak még mindig nem látták be: „az amerikai álom ennek ellenére nem tökéletes. Belefeledkeznek a nemzeti nagyság és a szabadság szólamaiba” – írja.
Teszik ezt ráadásul úgy, hogy a világ többi része már rég másról álmodik.