Egy kis történelem. Ugyanannak a napnak – 1945. február 13. – az éjszakáján, amikor a szovjet hadsereg szinte teljesen lemészárolta a budai Várban rekedt és onnan kitörni akaró magyar és német katonákat, sok száz kilométerrel arrébb egy még véresebb csata kezdődött. Illetve dehogy csata – leszámolás, vérfürdő.
Este tíz óra után három perccel kezdte meg az angol és amerikai légierő a közel félmilliós Drezda bombázását. Eredetileg Berlint támadták volna a szövetségesek, ám előzetes felméréseik szerint Drezda látványosabb sikert ígért számukra. A masszív kőépületekből álló főváros nem éghetett volna annyira a bombáktól, mint a rengeteg faszerkezetből épült patinás Drezda.
Drezda ekkor már nem lehetett úgymond katonai célpont. A menekülő németek már kivonultak a városból, ott csak a sebesültek maradtak. És a rémült lakosság. Vagyis a szövetségesek jól tudták, hogy katonai ellenállásra nem számíthatnak. Őket ide rombolni küldték kizárólag. (Német légvédelem nem volt a városban.) Három hullámban támadtak az angolszászok, vadászgépeik a harmadik hullámban már egész alacsonyan szálltak, a még élő emberekre vadásztak…
Hajnalra nem volt ép ház Drezdában – illetve mégis. A laktanyákat, katonai objektumokat épségben hagyták, meg az Elbán átívelő Karolina hidat. Utóbbit azért, hogy legyen hol átjönniük a folyón az érkező oroszoknak, a laktanyákat meg azért, legyen majd hol megszállniuk. (Ott is maradtak évtizedekig.)
Történészek nagyjából ötvenezerre becsülik a lakosság veszteségét. Hirosima után Drezda a második…
A műemlékváros porrá lett. Az angolszászok még az Elbát is felgyújtották. Hatvan esztendeje ennek.
origo.hu
Korábbi polgármester a szombati halálos baleset áldozata
