Eltökélten polgárnak lenni

A demokrácia a társadalmi szisztémák legjobbika. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy minden ízében tökéletes – az athéni demokráciát is csupán a felvilágosodás óta eszményítik a gondolkodók, Platón kifejezetten őrültségnek tartotta. Tökéletes társadalom csak a mennyben létezik, ebben a tapintható világban be kell érnünk a demokráciával.
A demokratikus társadalom a népfelség elvén nyugszik, s ezt az alkotmány is kimondja. Mi kell a demokráciához? Először is démosz, azaz nép. A nép pedig nem egyszerűen emberek összessége, hanem közösség; identitása, hazája, nyelve, kultúrája van. Nép és nemzet: ugyanaz. A nemzet nagy, erős, és ezt tudja is magáról. Ezért mondhatta Kossuth az első népképviseleti országgyűlésen: leborulok a nemzet nagysága előtt. Ez a demokrácia. Kossuth demokrata volt, s persze maga is a nép fia.
Az emberek összessége nem nép, csak tömeg. Az elhülyített, tenyérből etetett népet legfeljebb így lehet nevezni. Még kér a nép, de tombol és pusztít a tömeg. A tömeg brutálisan kivégezte a cári családot 1917-ben. A nép szépen hazament ebédelni március tizenötödikén délben, aztán összegyűlt és folytatta a forradalmat. A nép ötvenhatban az Üllői úton rózsát dugott a szovjet tankok csövébe; a Csepel-szigetről kórházba vitte a megsebesített orosz tisztet, mert „nehogy azt mondják, fasiszták vagyunk”. A tömeg menetelt kinyújtott karral a Führer előtt, s menetelt a majálisokon. A nép fiai bújtatták a zsidókat életük kockáztatásával, a nép szavazott igennel arra, hogy a határokon túli magyarokat magyaroknak tekintsük. A tömeg a gyomrát akarja tölteni, benyomul a kastélyokba és az országházakba, betolakszik az éléskamrákba, tróntermekbe és hálószobákba. Ez az Isten ellen lázadó sokaság Góg és Magóg a Jelenések könyvéből. A nép ellenben olyan értékeket is ismer, amiket nem lehet megenni.
A mai Magyarországon igen sok embernek kéne elmagyarázni – éhes és dühös embereknek –, hogy nemcsak kenyér és cirkusz van a világon, hanem úgynevezett posztmateriális, transzcendens, magyarul minket meghaladó értékek és célok is. Bátorítani kellene őket, hogy nyugodtan felejtsenek el mindent, amit a marxista szemináriumon, a világnézetórán vagy az MSZP-s lakossági fórumon hallottak – a világ sokkal több és gazdagabb. Meg kellene nyugtatni őket: ne féljetek, nem kell lóra ülni és hátranyilazni, nincs tarsolylemezünk, harcsabajszunk, nem vedeljük fakupából a vért, mégis ugyanahhoz a furcsa és bonyolult nemzethez tartozunk. El kéne mondani, hogy népnek lenni jobb, ha nehezebb is.
Korgó gyomrú ember azonban ritkán óhajt mennyei kincseket. Van, aki csak azért faragatlan, mert soha nem engedték az ajtóban előre. Nincsenek értékei, mert nem tartják értékesnek. Az állampolgárok ugyanis bő három éve megint nem kapják meg a népnek járó tiszteletet, csak – olykor – egy kis koncot. Konc helyett pedig tisztességes munkát kéne adni; lyukak helyett, ahol meghúzhatják magukat, otthont; csengőfrász helyett (jesszusom, a végrehajtó?!) biztonságot. Ha a lakosságot népként tiszteljük, előbb-utóbb népnek fogja érezni magát, és azzá is lesz. Ezt a tiszteletet megadni többek közt annyit tesz, mint betartani a demokrácia alkotmányban rögzített szabályait.
A demokrácia lényege az a jog, hogy beleszólhatunk az életünket érintő döntésekbe. Miért busonganak a Medgyessy–Gyurcsány-vonal politikusai azon, hogy túl sokat foglalkoznak az emberek a politikával? Mert zavarja őket, hogy a tömeg néppé szeretne válni. A tömegnek nincs joga ígéreteket számon kérni, petíciókat fogalmazni, aláírásokat gyűjteni, polgári köröket szervezni, demonstrálni vagy sztrájkolni, a népnek azonban van. Dávid Ibolya nyilatkozta a baloldali pártsajtónak: „a politikának vissza kellene térnie oda, ahová való, a Parlamentbe, és végeznie kellene a dolgát” (sic!). Csakhogy a legutóbbi választások után épp azért kerültek az utcára a közélet kérdései, mert kitűnt, hogy a parlament kormányoldali traktusában nincs helye a népakaratnak.
A demokráciával ellentétes irányú kormánymozgások az utcára sodorják a politikát. Ilyen mozdulat volt például, amikor a szocialisták úgy verték át a kórháztörvényt, hogy az a magukra valamit adó balliberális újságíróknak is csípte a szemét – de lehetne sorolni az efféle akciókat kolumnaszám. Ezért mutatják a legújabb közvélemény-kutatások, hogy az emberek kiábrándultak a parlamentből. Melyik buszvezetőnek jutna eszébe egyáltalán a sztrájk, ha el tudná tartani a családját a fizetéséből? Melyik gazda vonulna traktorral az útra, ha normális jövedelmet nyerne a munkájából? Ma a lakosság zöme nem tudja, ki a választott képviselője, s elég riasztó elképzelése van arról, hogy hová mehet a panaszával. Pedig egy igazi demokráciában az emberek igenis politizálnak, s ez nem merül ki abban, hogy a jelszavaktól bűvölt tömeg balra szavaz, majd hazamegy, és várja a jutalomfalatokat.
Amikor azonban a tömeg hatalomra kerül, az nem demokrácia, hanem káosz. Jó illusztrációja ennek a Gyurcsány–Hiller páros. Góg és (de)Magóg. Dolgukat végzik, nyilvánosan. Gyurcsány elődje, Medgyessy Péter hosszú diplomáciai pályafutása során sem tudott úriemberré válni. A mostani kormányfő sima yuppie-ként szaltózott be a parlamentbe; hiába magyaráznánk neki, hogy a protokoll nem valami elektromos készülék, hanem a diplomaták etikettje; hiába mondanánk, hogy ne edd le magadat folyton, Ferike, mint egy malac. Le fogja enni magát, és egyúttal minket is.
Gyurcsány azt is képtelen megérteni, hogy a demokráciában az állam független – független! – intézményrendszert működtet, amelynek működésébe a kormány nem avatkozhat be. Az olyan intézmények, mint a bíróságok, a PSZÁF, a jegybank vagy az Alkotmánybíróság, éppen annyira függetlenek a kormánytól, amennyire maga az állam független tőle. A miniszterelnök ezt képtelen átérezni. Viselkedése mutatja: úgy véli, az állam ő maga. S talán sosem fogja megérteni, hogy az állam mi vagyunk, hétköznapi emberek. Az a folytonos igyezekezet, ahogy a balliberális kormány az állami intézményeket a saját szája íze szerint átszervezi, a saját embereit odanyomja, és az ennek ellenálló köztisztviselőket eltávolítja, államellenes tevékenység. Gyurcsány azt nyilatkozza, hogy át kell alakítani a teljes közéletet és politikát. Tényleg át kell alakítani, de hogy ezt ő nyilatkozza, az nagyon riasztó. A tömegember saját képére igyekszik átformálni mindent. Vadkapitalista utópiává. Egy trágár és zülött országgá, a tömeg országává, mert a tömeg terelhető, átverhető, kifosztható.
A demokráciának egyetlen alternatívája van: a zsarnokság. Ahol pedig zsarnokság van, ott csak zsarnokság van. A demokrácia felváltására tett kísérletek csődöt mondtak, ez a történelem nagy drámájának szüzséje. Az utolsó felvonás azonban még hátravan. Ha valaki tökéletes országra vágyik, Isten országában lehet kettős állampolgárságért folyamodni; ezt ezer Gyurcsány sem tudná megakadályozni, és nem kell hozzá népszavazás – Krisztus még egyetlen kérelmet sem utasított el. E földön azonban nincs más lehetőségünk, mint néppé lenni és demokráciában élni. S ezt most csak a velejéig romlott hatalommal szemben teheti, aki akarja. A választás szabad. Maradjunk szelíd, de kérlelhetetlen ellenállók.