Európa elcsábítása

Elmúltak már azok az idők, amikor Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó azt javasolta főnökének, hogy Franciaországot büntesse meg, a németekre meg ne figyeljen oda. Rice, most már mint az Egyesült Államok külügyminisztere, francia politikai főiskola diákjai előtt mondott beszédében Franciaországot a szabadság szülőföldjeként emlegette, egy a német Bild magazinnak adott interjújában pedig Schrödert – aki, mint emlékezetes, Amerika-ellenes retorikával nyerte meg a legutóbbi német választásokat – „Amerika barátjának” nevezte. „Ideje, hogy hátat fordítsunk az egyet nem értésnek… Amerika készen áll, hogy a közös programunkon Európával együtt dolgozzon, és Európának is készen kell állnia, hogy Amerikával együtt dolgozzon” – mondotta. Hogy mi ez a közös program, azt Rice csak nagyjából körvonalazta, de a lényege az, hogy egy új közel-keleti kezdeményezéssel, Marokkótól Pakisztánig közel két tucat országban kellene közösen bátorítani a politikai pluralizmust és a gazdasági nyitottságot, felgyorsítani a politikai, gazdasági és kulturális reformokat. „Igaz, hogy a szabadságnak, természete folytán, hazai gyártmányúnak kell lennie, és nem lehet csak úgy adni vagy rákényszeríteni valakire” – ecsetelte Rice aszszony, de azt is hozzátette, hogy „a szabadság terjesztése az arab és mozlim világban igencsak sürgető feladat, és nem szenvedhet halasztást”.
A Franciaországot és általában Európát illető számos bók után a diákok nem kérdezték meg, hogy vajon a kibékülés jegyében Amerikában a sült krumplit újból French friesnek nevezik-e (amit a korábbi egyet nem értés idején Freedom friesnek kereszteltek át), így a találkozó nagy egyetértésben ért véget.
Rice-nak igaza van abban, hogy Európát és Amerikát számos közös érték és érdek is összeköti, ugyanakkor nem elhanyagolhatók a különbségek sem. Nyugat-Európa és Amerika szoros kapcsolata a fasizmus, majd a kommunizmus terjeszkedése elleni közös harcon alapult. A fasizmus felett aratott katonai győzelem, majd a kommunizmus összeomlása után azonban új helyzet alakult ki. Mindenekelőtt Európa önálló világhatalmi tényező kíván lenni, partnere ugyan Amerikának, de nem fegyverhordozója. Eltérés van Európa és Amerika között egyes világgazdasági kérdések megítélésében is. Nyilvánvaló például a különbség az arab világgal kialakítandó viszony természetében és eszközeiben. Hasonlóképpen a terrorizmus megítélésében is lényeges a nézetkülönbség. Európában a terrorizmust sokan nem pusztán minden ok nélküli emberi gonoszságként fogják fel, hanem olyan indulatoknak, amelyek társadalmi problémákból, például a fejődő országokkal folytatott egyenlőtlen gazdasági kapcsolatokból fakadnak. Európának a megváltozott Oroszország, illetve Kelet-Európa is stratégiai partnere lehet, hiszen a gazdasági együttműködés érdeke mellett még számos probléma megoldásában is hasonló az érdekük. Mindebből következik, hogy jóleshet ugyan az amerikai külügyminiszter udvarlása, a tényleges együttműködés azonban csak az érdekazonosságok mentén képzelhető el.
Brüsszelben az Európai Tanács épületében, a Justus Lipsiusban fogadják majd Bush elnököt. Az épület előtt egy görög mitológiából vett szobor áll, azt ábrázolja, amint Zeusz bika alakjában éppen elcsábítja Európát. Nem lehet tudni, hogy aki a szobrot oda helyezte, mire gondolhatott, figyelmeztetésnek azonban mindenképpen felfoghatjuk.