Farsang

Dolgozóinkat hat hónapja tölti el határtalan boldogsággal, hogy az egykori községi filmszínház épületében működő varrodánkat a tenyerére emelte egy multinacionális cég, sőt, zökkenőmentesen áttértünk az EU-szabványnak megfelelő sízokni gyártására. De ez még semmi! A múlt héten mi nyitottuk meg a báli szezont, ugyanis a drága igazgatónk kibérelte a bécsi Operaházat (Staatsoper), ahol hajnalig tartott a mulatság.
A program a Hofburg egyik szárnyában kezdődött, mégpedig a spanyol lovasiskola (Spanische Reitschule) nagytermében, ahol már késő délutántól fogadták a vendégeket, akik mindjárt a bejáratnál átvehették a libériás inastól cégünk ajándékát, a nemzetiszín tarisznyát, benne az EU-csillagokkal hímzett luxus sízoknival. Ott osztották ki az egyik nagydíjunkat is, mégpedig a Mozart-hangverseny szünetében. A legszorgalmasabb sízoknivásárló címért járó elismerést varrodánk igazgatótanácsa egy szudáni háziasszonynak ítélte, aki hatszázegy zoknicímkét küldött be a pályázatra.
A díjkiosztás után a vendégeket valódi Hajdu-féle hortobágyi mangalicakolbásszal, disznósajttal és foszlós kenyérrel vendégelték meg. Aranyos igazgatónk nem törődött a pénzzel, a magyar csemegéket különrepülővel szállíttatta Bécsbe. A finom falatokhoz Veuve Cliquot pezsgőt szolgáltak fel. Már a lovasiskolában is ragyogó volt a hangulat, néhányan megpróbáltak keringőzni a terem homokján, de azt csak a cipők bánták, és Mozartra amúgy sem lehet keringőzni. Az évadnyitó bál első helyszínéről átvonultunk a kapucinus templomba (Kapuzinerkirche), ahol igazgatónk felolvasta az elsejétől kirúgottak listáját, mégpedig nagy derültség közepette, ugyanis töri a magyart a drágám. Kovaksz Susa meg Szarközi néni, ezeket úgy tudja mondani, hogy tényleg meg kell halni rajta. Tapsvihar fogadta azt a bejelentését, hogy tavasztól síszemüvegpántot is fogunk gyártani, hamarosan megérkeznek hozzá a leszerelt gépsorok a Tonga-szigetekről, ahol állítólag nagyon megdrágult a munkaerő. A beszéd végén felpattant az altemplomba vezető rejtekajtó, és elénk penderült a minap lezárult Ne kopogj, meztelen vagyok! című tévévetélkedő győztese, és kötetlenül elbeszélgetett a vendégsereggel. Megtudtam, hogy a leselkedős műsort esténként negyvenhatmillió magyar nézi önfeledten!
A kapucinusoktól az elegáns Kohlmarktra vezetett az utunk. A bálozók fiákerbe szálltak, és az Operához hajtattak, ahol óriási meglepetés várt ránk. Az előcsarnokban a bál alkalmából felépítették az Ad-Dajr nabateus műemlék pontos mását, s a burnuszos rendezők valódi tevék hátán poroszkáltak az épület folyosóin és termeiben. Este hét órakor megszólaltak a fanfárok, a száz bajor tangóharmonikás tust húzott, és a színpadra robbant a szibériai Szoljanka népi együttes. Őket egy albán hárfatrió, majd egy afgán tűznyelő követte. A műsor után magyar manökenek mutatták be üzemünk sízoknimodelljeit, aztán még a vacsora előtt igazgatónk átadta varrodánk további nagydíjait az év tévészakácsának, a legerotikusabban jövendölő meteorológusnak, a legszebb szemű agrárműsor-szerkesztőnek… Nem is sorolom. Száztizenhét díj talált gazdára! Ilyen sztárparádét sohasem látott Bécs városa, pedig Napóleon is járt itt! Gyorsan idemásolom a menükártyáról a magyaros vacsorát: tőkehalpüré, Potages aux truffes, Capretto al forno, Muszakasz és a desszert: Hedgehog puding. Borok: Bourgueil és Rousette de Savoie.
Az Operaház előtti téren a kíváncsi osztrákok kordonok mögé szorítva bámulták az estélyi ruhás forgatagot, a drága bundákat, ékszereket, mert ha még nem mondtam volna, vendégeink java részét médiaszakemberek, tévés személyiségek (hogy mást ne mondjak, hatvankilenc élő műsorvezető tisztelte meg a bálunkat) és persze a magyar humor világítótornyai alkották. Igen, ott volt pezsgő szellemi életünk összes bálványa. Sajnos, a varrodából csak egyedül én vettem részt a saját bálunkon. Beretvás bácsival (aki a cérnaraktár lelke) és feleségével hármasban vágtunk neki az útnak, de Győr után elfolyt a vén Lada hűtővize, és ha engem nem vesz fel egy Grazba tartó török kamion, hát sose tudom meg, milyen fontos Európa számára a mi kis varrodánk.