Decemberben már-már úgy látszott, sikerült meggyőzni a hitetlenkedő európai kormányokat, hogy Zágráb, ha akarná, se tudná letartóztatni a Hágába várt tábornokot, mert ismeretlen helyen, külföldön tartózkodik. Nagy-Britannia és Hollandia többéves halogatás után ratifikálta a Horvátország uniós csatlakozását előkészítő stabilizációs és csatlakozási szerződést, amivel elismerte, hogy Zágráb maradéktalanul együttműködik a hágai bírósággal, és Brüsszelben végre-valahára kitűzték a horvát csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját március 17-re. Az események azonban váratlan fordulatot vettek. Nagyjából Szvetozar Marovics szerbia-montenegrói elnök januári londoni látogatása után Nagy-Britannia és Hollandia néhány skandináv országgal együtt úgy találta, mégis helytelen dolog lenne Európától keblére ölelni a horvátokat, amíg Gotovina szabadlábon van.
Olli Rehn, az EU bővítési biztosa Zágráb tudtára adta, ha március 17-ig nem kerítik elő Gotovinát, nem kezdődnek el a csatlakozási tárgyalások, és fuccs a 2007-es, a Bulgáriával és Romániával együtt tervezett belépésnek az Európai Unióba. Carla del Ponte Szarajevóból azt is megüzente, tudja, hogy Zágráb tisztában van Gotovina hollétével. A tábornok időnként horvát területen is megfordul, sőt a kormány meg is próbált egyezkedni vele, hogy ugyan adja fel magát, mert ez válna a haza üdvére. Az utóbbit a horvát kormány tagadja, de Zágrábban mindenki alatt megingott a bársonyszék, akit az üggyel kapcsolatba hoztak. A fordulat új megvilágításba helyezte annak a fél tucat újságírónak az ügyét is, akiket a hírszerzés azóta leváltott főnöke Gotovinával kapcsolatos álhírek terjesztése, illetve brit titkosszolgálati kapcsolataik miatt megfigyelés alatt tartott. Ezért-e, vagy más oka is volt rá, a kétkulacsossággal vádolt horvát kormány éppen a brit titkosszolgálatot hívta segítségül a tábornok felkutatásában, akinek egyébként, mint az idegenlégió egykori tagjának, francia útlevele is van, vagyis könnyűszerrel átlépheti az uniós belső határokat.
Hogy a brit hírszerzés csakugyan tudja-e, hol van Gotovina, majd elválik, annyi azonban bizonyos, hogy minden más társszervezeténél serényebben dolgozik a térségben. Ez a buzgalom ellenlábasainak és szövetségeseinek egyaránt feltűnt, olyannyira, hogy a múlt nyáron – valószínűleg több utódállam titkosszolgáira kiterjedő összefogással, és talán amerikai „áldással” is – újságcikkben, fényképekkel illusztrálva buktatták le a belgrádi, szarajevói és zágrábi nagykövetségeken diplomatamundérban működő, szorgos angol kémeket. Az eset valószínűleg nem növelte Nagy-Britannia rokonszenvét a bosnyákok és a horvátok iránt, ahogyan nem változtatott azon a meggyőződésén sem, hogy Horvátországnak európai uniós és NATO-csatlakozásával be kell várnia Szerbiát. Ezt a nézetet azonban az unióban többen nem osztják. A horvát sajtó itt összefüggést gyanít a turizmussal, mondván, általában azok az országok szorgalmazzák Horvátország uniós tagságát, amelyeknek sok polgára tölti szabadságát az Adria partján, illetve szívesen vásárol ott üdülőingatlanokat.
Ivo Sanader jobbközép kormánya sok tekintetben elkötelezettebbnek bizonyult az euroatlanti integráció iránt, mint elődje, a balközép Racan-kabinet. Egyformán nehéz helyzetbe kerül, akár képes lesz kiadni Gotovinát, akár nem. Az előbbi eshetőségre készülve most igyekszik letaszítani a tábornokot
a piedesztálról, megszellőztetve, hogy Franciaországban köztörvényes bűnökért ítélték kilenc év börtönbüntetésre. Félő azonban – mutatnak rá elemzők –, hogy saját magának többet árt vele, mint Gotovinának, akit a viszonylagossá vált erkölcsi értékek – mint például a hazaszeretet –, a növekvő szegénység és az európai elutasítás miatt önbizalmát vesztett lakosság továbbra is makacsul tisztelni fog, hiszen az ő közreműködésével megvívott területfelszabadító háború volt az utolsó fényes pont napjaink horvát történelmében. Egy biztos, bukásából nemcsak a baloldal profitál majd, hanem a szélsőjobb is.
origo.hu
Karácsony Gergely szerint, ha nem tetszik a Pride, vidd el a gyereked máshova
