Megírta már Veszprém egészségügyi intézményeinek, könyvkötőinek, orvosainak, tűzoltóságának és temetőinek történetét, készített monográfiát a város kórházigazgatóiról és főorvosairól Hogya György, aki javíthatatlan helytörténész. A helytörténeti munkákat a települések, régiók vezetői megköszönik, egy kis pénzt is adnak a megjelentetésükhöz. De vajon tudják-e, mekkora értéket teremtenek ezek a kutatók? Igaz, a helytörténész nem mindig kellemes vendég. Ő ugyanis a település lelkiismerete. Leírja, lefényképezi azt is, ki mit tett tönkre, miről nem gondoskodott, mit hibázott az évtizedek folyamán. Nyilvántartja és felsorolja a régi értékeket, számon kéri a hagyományok eltüntetését. Magyarországon negyvenöt év „múltat végképp eltörölni” időszak után van mit számon kérni.
Hogya György most megírta Cigányprímások és szórakozóhelyek Veszprémben című könyvét. Ahogyan azt a szerző előszavában rögzíti, a gyűjtőmunka a 24. órában történt. Nehezítette a helyzetet még, hogy a városi levéltár anyaga a II. világháború alatt megsemmisült. Hogya György azért nekilátott, régi fotókat kutatott fel épületekről, zenészekről, főpincérekről, eközben nemcsak Veszprém egykori mulatóhelyei és ivói bukkannak elő a múltból, hanem az a világ is felidéződik, amikor az emberek még esténként elmentek zenét hallgatni, egy jót vacsorázni, táncolni és beszélgetni. Mostanra eltűntek a zenészek, a zenekarok ugyanis jóval drágábbak az igénytelen gépeknél. Eltűnik lassan a népzene, a magyar nóta is. A régi, szép múltú épületek többsége pedig gondatlan állami gazdához került, lassan lepusztult, de nem is maradt már, aki meg tudta volna menteni a buldózer elől. Győzött az üveg és a beton. Van-e, aki sajnálja az eltűnt Veszprémet, akinek hiányoznak a régi épületek és a ledózerolt városrészek? Hogya György és helytörténész kollégái figyelmeztetnek, bánjunk előrelátóbban a múltunkkal.
(Hogya György: Cigányprímások és szórakozóhelyek Veszprémben. Veszprém, 2004. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
„Félsz már?" – Kulja megfenyegette Takács Péter kolléganőjét
