Kettős mércét alkalmaznak Irán esetében

Ali Alhani nagykövet hazáját, Iránt képviseli a belga királyságnál, a luxemburgi nagyhercegségnél és az Európai Uniónál. Brüsszeli állomáshelye előtt az amerikai és európai országokért felelős helyettes külügyminiszter volt. Egy olyan országé, amelyet Bush elnök második elnöki periódusát bevezető beiktatási beszéde alkalmával alelnöke, Dick Cheney megfenyegetett, hogy annak nukleáris berendezéseit Izrael elpusztíthatja. Erről kérdeztük Ali Alhani nagykövetet.

Nagykövet úr, védelmi célokra kell önöknek atomfegyver?
– Egyszerűen nem igaz, hogy nukleáris fegyvereket akarunk kifejleszteni. Szerintünk az atomfegyverek nem biztosítják országunk védelmét. Éppen mi kezdeményeztük, hogy a Közel-Kelet tömegpusztító fegyverektől mentes legyen.
– Annak ellenére, hogy olyan országokkal vannak körbevéve, ahol amerikai katonák néznek farkasszemet önökkel?
– Igen. Ami pedig az izraeli fenyegetést illeti, hatékonyan vissza tudunk csapni minden fenyegetéssel szemben.
– Azért arra emlékeztetném, hogy Izrael az iraki Ozirak atomreaktort egy pillanat alatt eltörölte a föld színéről.
– Csakhogy Irán nem Irak, amellyel ellentétben mi tudunk válaszolni. Nem félünk tőlük.
– Annak ellenére, hogy az amerikaiak rakéta-elhárítórendszert adtak nekik? Nem is akármilyet.
– Ez egyértelmű. Ennek ellenére nem aggódunk.
– Mi az oka annak, hogy Amerika naponta aggodalmaskodik az önök állítólagos nukleáris potenciálja miatt, míg Európával együtt hallgatnak arról, hogy Izraelnek több száz atomtöltete van?
– Ez a kettős mérce eredménye. A nukleáris fegyverek terjedését megakadályozó szerződést mindenkinek alá kellene írnia. Izraelt nyomás alá kellene helyezni, hogy ezt a szerződést aláírja. De tudja jól, hogy a kettős mérce nemcsak a nukleáris fegyverek területén létezik, de az emberi jogok területén is. Egyik törekvésünk, hogy ez a kettős mérce megszűnjék.
– Felolvasom önnek az AFP január 26-i értesülésének első mondatát, amely szerint az EU Irántól azt követeli, hogy urániumdúsító berendezéseit szerelje le, s ezzel az unió keményítette álláspontját, mert eddig csak Teherántól követelte az ilyen irányú tevékenysége egyszerű felfüggesztését. Igaz ez?
– Nem. Az értesülés nem igaz. Jó együttműködést és hasznos párbeszédet folytatunk az Európai Unióval, főként a párizsi egyezményt követően. A magunk részéről mindig is hangsúlyoztuk, hogy megértjük tárgyalópartnereink aggodalmát, amely azonban nem származhat az iráni atomenergiát termelő berendezésekből. Azt is elmondtuk, hogy hajlandók vagyunk kidolgozni egy olyan folyamatot, amelynek keretében a Nemzetközi Atomenergia-ügyi Bizottság ellenőrizheti, hogy berendezéseink megfelelnek a nukleáris fegyverek terjedését akadályozó szerződésnek és az azt kiegészítő jegyzőkönyv követelményeinek.
– Nagykövet úr, felolvasom önnek azt, hogy mit mondott Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági tanácsadó az amerikai félközszolgálati PBS csatornán január 21-én. Ennek a lényege, hogy Dick Cheney alelnök beszédében még szinte bátorította is az izraelieket az önök nukleáris létesítményének elpusztítására. Brzezinski hozzáteszi: „…ez a térséget igen erősen destabilizálná”. Brzezinski a levegőbe beszélne?
– Nem. Éberek vagyunk. Minden mozdulatra odafigyelünk. De – ismétlem – nem hisszük, hogy ilyen támadásra sor kerül. Bármilyen agresszív támadás Irán ellen valóban az egész térséget veszélybe sodorja, és annak beláthatatlan következményei lesznek. Reméljük, hogy a bölcsesség uralja a gondolkodást. Azt pedig garantálom önnek, hogy bármilyen támadásra megfelelő válaszban részesítjük az agresszort.
– A brit külügyminiszter, tartva attól, hogy az amerikaiak ismét táncra hívják őt, egy kétszáz oldalas dossziét adott át Bushnak, óva intve őt az önök elleni támadástól. Hogyan értelmezi ezt az intő jelet?
– A britek nagyon jól ismerik térségünket, gondolkodásmódunkat és helyzetünket. Sokkal jobban, mint az amerikaiak. Nagyon is tisztában vannak az olyanféle mentalitással, amelyet az amerikaiak képviselnek. Az amerikaiakhoz fűződő barátságuk révén természetesnek tartom, hogy figyelmeztetik őket: ne kövessenek el hibát Irán ellen. Reméljük, hogy az amerikaiak megszívlelik barátaik tanácsát.
– E beszélgetésünk előtti napon a BBC jelentette, hogy egy amerikai internetes szerver minden magyarázat nélkül megszüntette egy iráni fiatalok csoportjának internetes honlapját. Az közismert, hogy az amerikaiak többször is bombázták a nekik nem tetsző arab adókat Kabulban, majd Bagdadban. Legutóbb pedig a francia bíróság parancsolta le – a brit Independent szerint izraeli nyomásra – az egyik műholdról az arab al-Manar televíziót, hogy azt ne tudják Franciaországban fogni. Miközben a Nyugat – ha jól emlékszem – a hidegháborúban és utána is folyamatosan az információk határokon túllépő szabad áramlása mellett kardoskodott. Csak nem azért, mert eddig hegemón helyzetben terjeszthette információit?
– Kérdezze meg tőlük! Iránt azzal vádolják, hogy korlátozzuk a kifejezés és a szólás szabadságát. Miközben az ön által felsoroltakat követik el a mi újságíróink ellen. Nem tudják elviselni, hogy ezek az emberek nem függenek tőlük. Azt szeretnék, ha ezek az újságírók és médiumok is az ő normáik szerint dolgoznának. Ha ezt nem teszik, nem tolerálják őket. Az Egyesült Államokban azt hangoztatják, hogy a szólás szabadságát tisztelik, miközben a saját újságíróiknak nem engedik meg, hogy azt mondják, amit akarnak. Még az amerikai katonai áldozatokról sem. Kérdezze meg tőlük, hogy ezzel a paradox helyzettel miként élnek!
– Ön említette a kettős mércét az emberi jogok területén is. Nagykövet úr, elképzelhető-e a Nyugat által a „zsarnoki” Iránnak nevezett országa fővárosában, Teheránban, hogy ott egy rádióállomás büntetlenül olyan politikusok és újságírók meggyilkolására buzdítson, akiket a kormány nem kedvel?
– Iránban van szólásszabadság és van demokrácia. Újságírók, újságok azt írnak, amit akarnak. Bírálhatják a kormányt és minden elképzelhető témával kapcsolatban élénk vita folyik az újságokban. De ugyanakkor a törvényt tisztelniük kell. Ha megsértik mások jogait – például az élethez való jogot –, akkor a törvény előtt felelnek érte. Az ítéletet pedig a bíróság hozza meg. Európában is megsértik az emberi jogokat. A strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság évente több mint ötszáz esetet vizsgál. Európában is kellett idő a demokrácia kikristályosodásához, mint ahogyan nálunk, holott nem egy európai országban a demokrácia már több száz éves múltra tekint vissza.
Kész szerencse, hogy az Iránt zsarnokinak nevező és azt megtámadni akaró országok szabad országnak nevezik Magyarországot, ahol az említett eset – vagyis rádiós uszítás ellenzékiek meggyilkolására – minden következmény nélkül megtörténhet.