A délszláv háborúkban részt vett valamennyi jugoszláv utódállamnak meggyűlt a baja a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Elsősorban persze Szerbiának, amely Milosevics vezetésével elindította a szörnyű vérontást, amelynek végül a nemzetközi közösség vetett végett. A horvátországi, boszniai és a koszovói háborúkat végigkísérték a legkegyetlenebb bűncselekmények. Az is bizonyos, hogy nem kapja meg minden vétkes a büntetését.
A politikának a legnagyobb fejtörést éppen a főbűnösök okozzák. Az eddig kézre került „kicsiket” kiadták, kiadják, jó részük már le is ülte a maga öt-tíz évét. Mint a többi köztársaság esetében, Szerbiában is csak a belpolitikai vonatkozásainak vizsgálatával tudjuk megérteni, hogy miért próbálnak kitérni a hágai törvényszék követelései elől. Milosevics kiszolgáltatása abban a politikai helyzetben – valamiféle forradalmi hangulatban – megvalósítható volt, s a közvélemény is tudta, hogy elkerülhetetlen. Ám úgy érezték, ezzel a nagy „vezéráldozattal” mindenki mást megváltottak. A politikai helyzet közben merőben megváltozott.
A hágai törvényszékkel való együttműködés – a bűnösök kiszolgáltatása – mára már minden Szerbiát érintő fontos kérdés alfája és omegája. Ettől függ a békepartnerségi programhoz, a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledés, s közvetve hatással van az államközösség fennmaradására. De a koszovói rendezésre is, hiszen Koszovó az államközösséghez tartozik, nem pedig Szerbiához. Még az életszínvonal alakulását is befolyásolja, s ne csak a szankciókra gondoljunk, hanem a beruházók bizalmatlanságára, a pénzintézetektől való elzártságra. A szerb kormány most azt a taktikát választotta, hogy azt szolgáltatja ki, aki feladja magát. Ezzel pedig a nemzetért és az államért magát feláldozó hőst csinál a súlyos háborús bűncselekményekkel vádoltakból, így pedig értelmét veszti a nemzetközi igazságszolgáltatás, s Szerbia továbbra sem tud szembenézni múltjával.
Hágai leltár.
