Pógár

Kedves Jezovics bácsi!
Nem ismerlek eléggé, de annyira talán igen, hogy tizenöt éves fruska létemre tollat ragadjak, ha valami nagy marhaságot olvasok rólad. Egy hírhedt, ám tehetséges esztéta azt írta rólad, hogy akkora polgár vagy, hogy csak na. Na nem így, körülírta, tudod, ahogy szokták a fontoskodó okoskodók, hogy Jezovics ahhoz a nemzetréteghez (?) tartozik igazándiból (?), mely az ország legfontosabb része, s mely az újdondász kommunizmusban igencsak kiveszőfélben van.
Nem tudtam, hogy országréteg vagy, s azt sem, hogy kiveszőfélben lévő, mint afféle vadállat (őstulok? körmös macska? vadfajd?), hamar kérlek is, ne vessz ki, s ne légy réteg sem! Én úgy ismertelek meg mint keresztapámat, s noha ritkán látlak, mégis örülök, hogy cigány (bocs, „roma”) létemre kissé, hajszálnyira hozzád is tartozom. Szeretlek-é, nem tudom, fater, de te elég jó gádzsó vagy, ahogy nagyanyám, hajdani Péli Hilda mondaná.
Az is szeretett téged. Emlékszem, mit készült, hogy jöttök azzal az ifjonti s elég szép fehér arcú feleségeddel, s megeszitek az ő áldott mosolyú paprikás csirkéjét, mellesleg túrós csuszával. Meg kell hogy mondjam, bármely csávó böcsületére vált volna, ahogy bepakoltad azt a három és fél tányér (ne haragudj, hogy számoltam, de akkor tanultam számolni a sulajban), kissé hatalmas adagot. Na, már akkor láttam, hogy nem vagy pógár. Mert nálunk, Hódban (nagy tanyaság) – tunyaság? – pógárnak ejtik az úriembert. Akinek kelletett vóna lenned már akkor. Nem voltál az, bár tisztességes kéztartással (előkelően, királyian?) etted a szaftos húsokat, és nem nyaltad le a kést, ahogy a mi cigánykáink, bizony, megteszik – mégsem voltál pógár, se kis p-vel, se nagy P-vel (nagyanyám most rám szólna, hogy kétértelmű vagyok).
No, én éppen azt szerettem s szeretem benned, Keresztpapi, hogy nem vagy pógár. A tanyaságban járta akkor egy nótácska: „nincsen nagyobb kár, / mint a pógár…” Még dallamot is csináltak hozzá, de hát dallamot még a Himnuszhoz is csináltak, igaz, Berzsenyiék szerint (ugye, miket tudok én, kis poronty, ahogy hívsz?!) Kölcsey – lehet – a „megismerni a kanászt, / cifra járásáról, / tűzött-fűzött bocskoráról, / tarisznyaszíjáról” dallamára írta, valahogy így:
„Isten, áldd meg a magyart,
jókedvvel, bőséggel,
nyújts feléje védő kart,
ha küzd ellenséggel…”
Próbáld meg erre énekelni, ha nem tartod basz… bocsánat, blaszfémiának, vagy mi a nyavalyát mondanak szentségtörés helyett a tudósok. Szóval sokkal elevenebb és jobb, mint az erkeles dallam. No, ez csak vicc, a Himnusz szent.
Azt hiszem, ilyen kanásznótás-himnuszos manus vagy te inkább, mint pógár. Hallottam osztályos társaidtól, hogy már a piarista gimnáziumban dzsesszesítetted a „Máriát dicsérje lelkünk, / Máriát dicsérje szánk, / Őt, ki által Isten annyi / szeeent – itt egy hajlítás van – malasztja száá…lla ránk, / kit Fiának nagy kegyelme / kezdet óta őrizett, / akihez a legparányibb / bűűűn, homály se férkezett” éneket.
Jól tudom? Hol volnál te pógár? Akik itten zsírosan lettek a földparasztok gazdagabbjából. Jó kálomisták, gazdák, kiskufárok, de hogy te ilyes lennél? Keresztesapa!
Ám úgy gondolom, az a fajta kikupáltan szolid Márai-féle városi hólyag sem, aki maga Márai Sándor is volt. Bocs. Ő írta, én itt a Hódban kaptam kézhez az Egy polgár vallomásait, de meg kell hogy mondjam, már a németes „egy” névelője sem tetszett, bár itt számnévként tünteti föl kassai úrhatnámságát. Kolozsvári Grandpierre bácsitól hallottam róla a „nagy hólyag volt” kifejezést, de polgárdicsőítő iratainak naftalinszagától én is elbódultam, s örömmel állapítottam meg, nem vagy polgár, még ilyen európai sem. Azt hiszem, a történelemben szeretnek skatulyákat csinálni, s valójában így jött létre a polgár is, amibe beleejtették – fejre – a városi manuszokat. Mert hát a nemes kiveszett, s kellett egy újabb félember.
Szűkös gimnazista ismereteim szerint a polgár jóféle karakteréhez legközelebb talán a francia forradalom citoyenjei álltak, akik már öldögéltek is egy kicsit, hogy kiváltsák magukat a proletariátus mélységeiből vagy a… Apropó, mi lett volna, ha József Attilát egyszerűen leproletározták volna (megpróbálták szegény zseninket), s benyomták volna a marxista terminológia osztályvizébe? Papuskám, örülök, hogy cigány vagy, anarchista, betyár, nomád, ádáz népforraló, antiklerikális, mélyhívő, egyszóval Jezovicsok Jezovicsa, s nem holmi kivékonyodott polgár!
Ide mindig hazajöhetsz, hallom, most küldött nagybátyám neked arany oklevelet mint tiszteletbeli cigánynak. „A hű barátság arany oklevelét” – itt mindig megvan a helyed a történelemben és a finnyás irodalomban. Ez az a közösség, hová a nomádok tartoznak. Szeretünk, s esztétikai magányodból itt otthonra találsz. Örülj, hogy nem vagy polgár, add át nékik ezt a helyet, akik álnyelveken írnak kozmopolita nyavalygásokat, mert nincs hova tartozniok.
Hej, burzsoá, hej, proletár – én csak egy honpolgár vagyok!
Igaz, Papusek?
Csókol kis keresztlányocskád.