Szegény színház, zörgő mentőautó

Ha nem lenne a közrádiónak archívuma, már nem tudná megtölteni a hétköznap délelőtti irodalmi műsoridőt, a folytatásos helyét. Most éppen Piszkos Fred tarol Darvassal, Kern Andrással, Szarvas Józseffel, Kaszás Gergővel, Helyey Lászlóval. A tizenöt részes rádiófeldolgozás még 2001-ben készült, Csizmadia Tibor rendezte. Ez még „drága”, sokszínészes darab, a friss termék, Michael Korda önéletírásának a múlt héten befejeződött rádiós adaptációja már jóval szerényebb: egyszínészes (Szacsvay László). És már ennek is örülni kell. A politikusokban ugyanis, akik a pénzt osztják, talán fel sem merül, hogy a közrádió nemcsak politikai szócső, hanem fontos kortárs kulturális műhely is. Volt.
És már örülnünk kell annak is, ha a közrádióban riportműsort hallunk, még ha az csak álriport is, egy vállalkozó kedvű újságíró kiruccanása. Willi Krisztina beült a Csernyi-koraszülöttmentő hátsó ülésére, és magnóra vette, amit hallott. Beszélgetett a szolgálatot megálmodó és megalapító orvossal, ápolókkal, hallhattunk sírni néhány aprócska gyermeket, néhány aggódó anyát. Riport volt? A mai sajtófogalmak szerint már annak nevezhető. Pedig a Kisember – jó ember című műsor igazából életkép.
Magyarországon a környező országokhoz képest másfél-kétszer magasabb a koraszülések aránya. Aligha genetikai örökség ez, inkább az anyák felkészületlensége, nemtörődömsége az oka. Bőséggel van tehát dolguk a koraszülöttek megmentésére szakosodott egészségügyi intézményeknek, szolgálatoknak, és bőséggel lenne még dolga e témakörben a tájékoztatást, a felvilágosítást végzőknek. Normális világban a szponzorok nem Frei Tamás luxusútjait támogatnák, hanem például egy olyan sorozatot, amelyik nemcsak tanít, de ha kell, sokkol is, észre térít. Megmagyarázza a tudatlan lányoknak és aszszonyoknak, mire figyeljenek, mit tegyenek, és mit ne, hogy csökkentsék a koraszülés kockázatát. Hogy ne az inkubátor mellett állva kelljen rádöbbenniük, hogy vágyott és imádott gyermekük életét, egészségét tették kockára, amikor a terhesség alatt dohányoztak, amikor ifjan és bohón küretről küretre jártak, és nem nézték, kivel, mivel bújnak ágyba.
A kereskedelmi média – tévé és rádió – ehelyett Bochkor Gábor és társai ajzott lihegésétől hangos. Persze nem a médiának lenne elsődlegesen a dolga, hogy megnevelje az ifjúságot, ám éreznie kellene, hogy lassan már ő maga a gyermekek anyja és apja, egyetlen terelgetője. És ez felelősséget ró rá. De Magyarországon nincs felelősségvállalás, csak felelősséghárítás. Willi Krisztina legalább akart és tett valamit. Például lehet, most elérte, hogy többen adják adójuk egy százalékát a Péter Csernyi Alapítványnak.
(Kisember – jó ember – Petőfi rádió.)