Zenei anyanyelv

Godán Sándor zenész, zeneszerző és zenetanár nem érti a panaszokat. Miközben a szakemberek a Kodály-módszer magyarországi halálán sóhajtoznak, ő vette a fáradságot, és megértette a lényegét. És csodák csodája, a módszer működik. A gyermekek boldogan és észrevétlenül tanulják meg általa a zenei anyanyelvet.
Való igaz, egyre kevesebb az iskolai zeneóra, az oktatásirányítók nem érzékelik, nem ismerik fel, hogy a művészeti nevelés elsorvasztása egyben a gyermeki személyiség megcsonkítása. A pragmatikus, örökösen számoló tantervrendezők a nagy túlterhelés, sok óra, nehéz táska csapdájában vergődve mindig ugyanarra a következtetésre jutnak: a leggyengébb irányba kell kitörni. Szemükben a művészeti és a testkultúrára nevelés látszik a legfeleslegesebb tudománynak, hisz azt rendes családok amúgy is elvégzik odahaza. Ettől persze a táska nem lesz könnyebb, a tananyag sem ésszerűbb, de legalább csökken a statisztikákban szereplő óraszám. Most már az iskolán kívüli művészeti oktatásra is csapás készül: negyven százalékkal csökkenti az állam a művészeti alapképzés támogatását. A léte tehát attól függ, hogy a szülők meddig és mennyit tudnak és akarnak gyermekük zene-, tánc- vagy képzőművészeti órájára költeni.
Godán Sándor bepakolja nagy bőröndjébe a hangszereket: csöngőket, triangulumokat, dobokat, faütősöket, és elviszi csomagját és módszerét az iskolákba. A gyermekek pedig, kezükben az egyszerűen kezelhető hangszerekkel, egy fél órára maguk is hangszerré válnak. Felfedezik, hogy a testük is zenél, ritmusokat alkotnak, majd dallamokat, egyszóval meghallják és átérzik a világ zenéjét. Észrevétlenül megtanulnak zenét olvasni, javul a ritmusérzékük, és amit Godán Sándor fontosnak tart, megtapasztalják az anyagot, és általa érkeznek a muzsikához.
„Az emberek, főként a fiatalok rengeteg zenét hallgatnak, csakhogy a tökéletesre fejlesztett elektronikus hangzás bűvöletében élnek. Ezért unják a kevésbé tökéletes természetes hangokat. Nem is mennek hangversenyre, operába, mert otthon szebb hang jön le a zenegépről. De ha valaki idejekorán ráébred arra, hogy a zenélés és a hangszeres játék között nincs szakadék, ha megtalálja a természetes kapcsolatot a népdallal, ami Kodály számára sem szolmizációs feladatot jelentett, akkor az beépül az agy tevékenységébe. Nem kell mindenkinek művésszé, de még zenekari zenésszé sem válnia. Nem lehet ez a zeneiskolai képzés lényege. Mi lesz azokkal, akik nem felelnek meg a felvételin, akik elrontják a ritmust, hamisan énekelnek? Mi lesz a zenei képzésből kimaradó kilencven százalékkal?” – kérdezi Godán Sándor, akit saját sikerei győznek meg arról, hogy jó úton jár. Hogy megértette Kodály Zoltán tanítását, és a kodályi alapokon kidolgozott, óvodás korra és az iskola első nyolc osztályára kidolgozott módszere működőképes. Ő is azt vallja, mint tanítómestere: fontosabb, ki a zenetanár Balmazújvárosban, mint hogy ki az Operaház igazgatója.