A jövő kontójára

Sajnos nem szerzett túl nagy meglepetést az Eurostat jelentése, miszerint az eredeti uniós – tehát az euró bevezetése szempontjából mérvadó – elszámolás alapján az államadósságunk mértéke tavaly túllépte a kritikus értéket. Sőt a 2004-es, ráadásul a kormány részéről többször is módosított deficitcél ellenére az államháztartási hiány is nagyobbnak tűnik Brüsszelben, mint idehaza. Az Európai Unió statisztikai hivatala által publikált adatsor azt is világossá tette: hazánk az úgynevezett maastrichti kritériumok egyikét sem teljesíti – ez tehát az alapvetően elhibázott kormányzati gazdaságpolitika eszenciája.

A követelményekről annyit: ahhoz, hogy bevezessük a közös nyugat-európai pénzt hazánkban – amely az egyetlen gyakorlati haszna csatlakozásunknak –, mérsékelni kell a költségvetési deficitet, a folyó fizetési mérleg hiányát, le kell szorítani az inflációt, valamint csökkenteni kell a bruttó nemzeti termékben kifejezett államadósság szintjét. Mindeddig utóbbi volt az a küszöbérték, amit ha guggolva is, de Magyarország tudott teljesíteni. A tárgyilagosság miatt megjegyezzük, hogy az Eurostat a kimutatást a magán-nyugdíjpénztári tételek nélkül készítette, vagyis figyelmen kívül hagyta a budapesti trükközést. Aki ugyanis nem tudná, a magyar kormány egyfajta „hiánypótlás” címén manipulál: ha magas a hiány, akkor azt különböző módon kiszervezi az egyenlegből, azaz a költségvetési tételeket a büdzsén kívülre csoportosítja át. Ennek tipikus példája az autópálya-építések finanszírozása, amely hosszú időre megbénítja majd a következő kormány(ok) lehetőségeit, s eladósít bennünket, magyar állampolgárokat.

A gondot persze nem az okozza, hogy Brüsszelben rájöttek a valóságra, sokkal inkább az, hogy nemcsak azokon a területeken katasztrofális a pénzügyi helyzet, ahol a kormány felelőssége tetten érhető – lásd: önkormányzatok, költségvetés, folyó fizetési mérleg hiánya, államadósság, állami bürokrácia és a regionális különbségek –, hanem ott is, ahol a jelenlegi negatív állami szerepvállalás kikerülhető vagy legalábbis tompítottabb lehetne.

Igaz, bővül a gazdaság, ám az üteme lehetne gyorsabb is: a nagy jóindulattal négyszázalékosra jósolt idei gyarapodással ugyanis a régió sereghajtói vagyunk. Arról nem beszélve, hogy egyre több az állástalan, s alig négymilliónyian dolgoznak-adóznak a tízmilliós Magyarországon. Ezzel a foglalkoztatási „aktivitással” ugyancsak az utolsók vagyunk, még kelet-európai viszonylatban is.

A jelek nem biztatók. Hazánk ellen uniós deficiteljárás folyik, eközben a Pénzügyminisztérium máris számol az idei hiánytúllépés lehetőségével. Olyannyira, hogy februárban megemelte az első negyedévre várt deficit összegét, az EU pedig 200 milliárd forintos vésztartalékképzést sürget. Hiába tehát a trükkök, a manipuláció és a könyvelési segédlet, immár a jövő kontójára „dolgozik” a Gyurcsány-kormány, és próbálkozik a konszolidációval.

Emlékezetes, amikor a Népszabadság az 1998-as választás nyomán elsiratta a baloldali kormányt és az MSZP-t, így fogalmazott: „…demokratikus körülmények között konszolidálta az ország gazdaságát”. Nos, ez az, amit a napilapnak a következő „búcsú” idején – valószínűleg 2006-ban – nem lesz könnyű leírnia az ország várható gazdasági helyzetében. Az ellenzéki padsorokban a választás után helyet foglaló, most még kormánypárti képviselőknek – az elhibázott gazdaságpolitika és a jövő felélése kapcsán – viszont lesz kire mutogatniuk. Saját magukra.