Két kilométerre a kettes és huszonkettes főutak elágazásától, a Cserhát lankái közt bújik meg a hétszáz lelkes Tereske. A település neve először az 1219 és 1239 közt készült Váradi regestrumban tűnik fel, amely említi a község XI–XII. századi, a Boldogasszony tiszteletére szentelt bencés apátságát is. 1383-ban a falu „Thereske” alakban szerepel. Nógrád megye legrégibb ismert kolostora az 1400-as évek második harmadában még lakott volt: II. Pál pápa 1466-ban kelt oklevelében szerepel „Monasterium Derecke” és annak apátja. Később – 1490 körül – Mátyás király kedvelt diplomatája, Bajoni István váci kanonok lett a falu kegyura, aki római küldetéséből visszatérvén újjáépítette az akkor már elhagyott rendházat. Ekkor készült a templomhajóval azonos szélességű, tágas diadalívvel elválasztott, négyszögletes szentély és a tőle északra lévő sekrestye. Az épületnek eredetileg páros nyugati tornya volt, amelyek az 1711. évi canonica visitatio szerint állottak. Ezeket a váci püspöki levéltárban őrzött, 1804-ben készült rajz is megörökítette, az ikertornyos nyugati homlokzatot tehát valamikor az 1800-as évek első évtizedében alakították át a most látható, a hajó fölé magasodó egyetlen tornyúvá, amelyhez a déli oldalon megmaradt csigalépcsőn lehet fölkapaszkodni.
A település keleti szélén, tágas téren található templom kváderkő homlokzata több évszázad építkezéseinek lenyomatát őrzi. A hajó déli oldalán a gondosan faragott kőfalban két egymás mellett lévő félköríves, tölcsérbélletű ablak még a román kort idézi, a mellettük nyíló magas, tágas, csúcsíves világítóablak és az egyenes szemöldökű, befalazott kapu a XV. század végi átalakításról tanúskodik. Az 1500-as esztendő tájáról származik a szentély keleti zárófalának tengelyében látható hármas halhólyagdíszes ablak is, ám ugyancsak a Bajoni által pénzelt renováláskor készült a szentély északi belső falában elhelyezett egy méter széles, 1,60 méter magas, vörös márványból faragott pastoforium. Ezt biztosan egy Itáliából magával hozott mesterrel készíttette a mecénás, az érett hazai gótika tehát szépen megfér a tisztán olasz reneszánsz stílussal e kis nógrádi faluban.
A tereskei templom legfőbb nevezetessége azonban az a szenzációs freskólelet, amely 1970-ig az északi hajófal mészrétegei alatt rejtőzködött. A Pálos Frigyes apátplébános szorgalmazására Rády Ferenc restaurátor által háromévi munkával feltárt és helyreállított, tíz méter széles falmezőn ott látjuk az országszerte sok helyen ismert Szent László-legendák egyik legfrissebb darabját, az 1330 és 1350 között keletkezett, majd a XV. század fordulóján kiegészített képregénysorozatot. Balról elindulva a szélen Nagyvárad bástyáit és a székesegyház tornyát látjuk, majd a koronás-glóriás királyt, amint lovával a hátrafelé nyilazó, leányrabló kunt üldözi. A párviadal jeleneténél jól látszik, amint a megszabadított leányzó csatabárddal a kun vitéz lábszárára sújt, sőt utána a legyőzött rabló lefejezésében is közreműködik. A történet záróképén a leány az ölében pihenő Szent László „fejébe néz”, azaz: a kor szokása szerint bizalmasan tetvészi uralkodóját. László Gyula professzor (1910–1998) szerint a leányt Anjou-kori magyar népviseletben örökítette meg a freskók ismeretlen mestere.
Tereske a török hódoltság idején több, név szerint ismert hűbérúr szpáhi birtoka volt; 1720-ban tizenkét magyar és négy tót háztartást írtak össze benne. A romos templom szentélyét 1725-ben boltozták újra, 1847-ben, majd 1896-ban renoválták, végül 1970 és 1973 között végezték el a műemléki helyreállítását.
origo.hu
Szorcsik Viki metróbalhéba keveredett
