Egbert Bülles ritka mintapéldája a „bátor jogász” kategóriájának. Kevés választotta el attól, hogy hivatalának hatalmát kihasználva házkutatást rendeljen el a szövetségi bel- és külügyminisztériumban, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a két tárca szabotálja a vízumbotrány lavináját kiváltó eljárást. Bülles közreműködése óta felgyorsultak az események, és meglepően rövid idő alatt odavezettek, hogy a német politikusok népszerűségi ranglistáját három év óta vezető külügyminiszter leszorult a második helyre. A kölni csempészbanda elleni eljárás kilépett a bíróság kapuján, és politikai szintre tornázta fel magát, megingatva a szociáldemokrata– zöld koalíció mindaddig legbiztosabb lábakon álló tagját.
A tárgyalások során a kölni bűnszövetkezet feje, az ukrán származású Anatoli Barg mindössze ötéves szabadságvesztést kapott az ötvenkilenc esztendős főállamügyésztől azzal az indoklással, hogy Barg nem tudta volna elkövetni a bűntettet, ha nem használja ki a külügyi hivatal intézkedéséből fakadó előnyöket. Bülles a döntés meghozatalakor arra hivatkozott, hogy a Joschka Fischer vezette tárca utasította a köztársaság keleti képviseleteit, így a kijevi nagykövetséget is, kezeljék nagyvonalúan a benyújtott vízumkérelmeket. Az ötvenhét napos tárgyalássorozat után Alexander Hagen védőügyvédnek a tárgyalás során mindig az volt a meggyőződése, hogy „sem a belügyminisztérium, sem a külügyi hivatal nem ismerte fel a helyzetben rejlő robbanóanyagot”. Az ukrán embercsempész ügyvédje kijelentésével végleg alátámasztotta Egbert Bülles hónapok óta ismételt állításának jogosságát, hogy a tömeges embercsempészés nemcsak a külügyminisztérium tudomásával, hanem egyenesen annak támogatásával folyt. „Ezért tartózkodtak hosszú időn keresztül attól, hogy rendelkezésemre bocsássák a tőlük kért aktákat” – vélte a főállamügyész, és kilátásba helyezte a mindeddig példa nélküli házkutatások lehetőségét. A fenyegetés azután meghozta gyümölcsét.
Mint ismeretes, a vádak szerint a Fischer vezette német külügy 1999-ben a vízumkiadás liberalizálásával lehetővé tette, hogy feketemunkások, prostituáltak és bűnözők jussanak az országba. Az embercsempészek elsősorban a kijevi nagykövetséget használták az Európai Unióba vezető kapuként. A botrány kirobbánasa után az ellenzék Joschka Fischer lemondását követelte és bűnrészességgel vádolta magát a koalíciót is, legújabban még a szociáldemokraták is nyomást gyakorolnak a német külügyminiszterre.
Kenőpénzért svájci vízum. Németország után Svájcban is kitört a vízumbotrány, miután a Matin Dimanche című lap nyilvánosságra hozta az ország perui nagykövetségének ügyleteit. Amint az a későbbiek során kiderült, nem egyedül a perui külképviseleten fordultak elő visszaélések, Ománban, Oroszországban és egy meg nem nevezett afrikai országban is feketén lehetett vízumhoz jutni. A szövetségi államügyészség szóvivője szerint az okmányokat háromszáz és ezerötszáz dollár közötti összegekért árusították a különböző nagykövetségeken, az illegális vízumokhoz jutók számáról azonban még nincs információ. Az ártatlanságát hangoztató külügyminisztérium mellett a pártok is az ügy mielőbbi tisztázását követelték a nagykövetségektől. (B. A. I.)
