Baltával a kukoricásban

Számtalan irodalmi munkában él tovább a szabadságharc anekdotakincse, de 1911-ben önálló kötetben is megjelentetett egy gyűjtést Farkas Emőd újságíró-költő. Új történetek, anekdoták ma már csak levéltári kutatások alapján találhatók. Az alább közölt pécsi históriákat Ángyán Aurél (1861–1938) ferences szerzetes jegyezte fel a huszadik század elején Eger Zsigmond (1838–1918) szóbeli visszaemlékezései alapján kéziratban maradt rendtörténeti összefoglaló munkájában.
„A szabadságharc idejében Pécs városa is részesült a haza viszontagságaiban: 1848. szeptember 12. Batthyány Kázmér gróf, Baranya főispánja jelenti a közgyűlésnek, hogy a horvátok betörése minden órában várható, s azért az önkéntes nemzetőröket a védelmi vonalba a határra helyezte. A nemzetőröknek szükséges fegyvergyakorlatok oktatására Csanádi Pál alezredes, a harmadik hadmegye főparancsnoka a pécsi és szentlőrinci járásban Molnár József őrnagyot, a hegyhátiban Jauska Ödön őrnagyot, a mohácsiba Schmeltzer István őrnagyot, a baranyavári járásba pedig Kisfaludy György nemzetőr századost rendelte ki.
1849. június 15-én horvát határvidéki katonai parancsnokok bombázással támadták meg Pécs városát. A város minden lakosa, papjai és papnövendékei is fegyvert ragadtak.
A mi franciskánus teológus növendékeink is kényszerítve voltak fegyvert ragadni, és a betörő horvátok ellen harcba menni. Szegény horvát klerikusaink is kénytelenek voltak fegyverre menni saját horvát véreik ellen. Klerikusaink között két horvát volt: fr. Michael Kósz – később zágrábi gvárdián lett – és Xaverius Pemecz – később ivanicsi gvárdián.
Igen ám! Csakhogy hol a fegyver? Hol a puska? Fr. Xaverius Pemecznek egy baltát adtak a kezébe, a másiknak is csak ilyen valamit, s ezzel mentek az ellenség elébe. A városon kívül valahol a barakkok (jelenleg a köztemető) körül, a kukoricásban rejtőzködtek el, és várták az ütközetet, ami azonban nem következett be, mert Jelacic enélkül is bemehetett. Ezeknek az atyáknak később többször emlékezetükbe hoztuk ezt a híres csatározást, de nem dicsekedtek vele.
A szelíd lelkű Zsikó István akkori szemináriumi spirituális is fegyvert fogott a város védelmére. Igen kedves dolog történt ezen szomorú napokban fr. Vajda Fecundus klerikusunkkal. Ő mint gyengébb és fiatalabb klerikus nem ment a botos hadseregbe, de a testvérbátyja, Vajda Ödön mint erősebb és világi diák kényszerülve volt kivonulni. Vajda Ödön a zárdában lakott mint zárdai deákfiú. Vajda Fecundus szomorúan siratta testvérét, féltette életét, s miután pár nap múlva sem tért haza, bánatában a templomunk előtt lévő kis térre ment ki imádkozni a kereszt előtt. Hangosan kérte az Úr Jézust, hogy testvérét hozza vissza épen a veszedelemből. Amíg így hangos és buzgó imában volt elmerülve, hátulról valaki megszólította, amire visszatekint, és testvérét látta maga mögött! Fecundus Vajda később kanizsai gvárdián lett, Vajda Ödön pedig zirci apát.
Jelacic megszállta a várost… A mi pécsi atyáink közül egyet elfogtak és börtönbe vetettek, de ott senki sem törődött vele… A megszállás után találták meg az éhhalállal küszködve.”