Duzzadó ikerdeficit

Magyarországon a legnagyobb az úgynevezett ikerdeficit, azaz a folyó fizetési mérleg és az államháztartás együttes hiánya az újonnan csatlakozott európai uniós országok közül. A számos, hazánk által produkált negatív rekord – magas infláció, dagadó államadósság, regionális különbségek és alacsony foglalkoztatási szint – mellett a szóban forgó „közös hiány” kialakulása jelzi, hogy mekkora baj van a gazdasággal. Sajnos a magyar „ikerdeficit-recept” amúgy a klaszszikus ismérvek szerint alakul, hiszen egyszerre nő a külső és a hazai finanszírozási igény, amely tartós feszültséget hordoz. De ne szaladjunk előre.
A Fitch Ratings – mint a legnagyobb európai hitelminősítő – rövid idő alatt kétszer is megkérdőjelezte a magyar gazdaságpolitika hitelességét. Első körben január közepén egy fokozattal visszaminősítette hazánk hosszú futamú, szuverén forintadósságát „a gazdasági egyensúlyt megbontó, makacs költségvetési egyensúlyhiányra” hivatkozva, és meghagyta a most még megerősített devizaadósság leminősítésének lehetőségét is. Rá egy hónapra a Fitch azt hangsúlyozta: egy-két évvel is csúszhat Magyarország euróövezeti csatlakozása. Ide kívánkozik, hogy a magyarországi euróbevezetés kapcsán azóta már pesszimistább vélekedés is napvilágra került: a tavaly már egyébként is két évvel kitolt euróbevezetési dátumhoz képest ugyanis további négyéves késést tart lehetségesnek a Goldman Sachs magyar gazdaságról szóló legújabb jelentése. Ezek szerint euróval csak 2014-ben fizethetünk? A Dow Jones által idézett elemzés szerint hazánkban a veszélyt az jelenti, hogy a pénzügyi politikán nem látszik a maastrichti követelmények felé való közeledés.
Visszatérve a Fitch-jelentés részleteire, a hitelminősítő a szuverén forintadósság visszaminősítését indokoló közleményében azt is kifejtette, hogy a jelentős költségvetési deficit – amely gyarapította az államadósságot – kibillentette egyensúlyából a gazdaságot, rontotta a folyó fizetési mérleget, kikezdte a gazdaságpolitika hitelességét, ezzel együtt pedig késlelteti az euró sajnos gyorsnak már aligha minősíthető átvételét. Mindemellett a tavalyi lesz a harmadik év egymás után, amelyben a kormány jelentős mértékben túllépte saját deficitcéljait – hívta még fel a figyelmet a Fitch, amely arra számít: a 2006-os országgyűlési választások további kockázatokkal járnak a költségvetési konszolidációra. Persze sokatmondó az a kitétel is, miszerint a folyómérleg-hiány a Fitch számításai szerint 2004-ben (is) a GDP 9 százalékán maradt, és a cég 2005-ben sem számít 8,5 százalékos mértéknél kevesebbre. S miközben a kormányzati hurráoptimizmus a vállalati források érkeztét dicsőíti, addig a Fitch szerint a nettó működőtőke-beáramlás visszaesése miatt Magyarország erősebben függ a portfólióbefektetőktől és a hiány hitelből történő finanszírozásától.
A magyar gazdaságpolitika hitelességének „kikezdése” amúgy nem új keletű: az Európai Bizottság, vagyis az EU legfőbb döntéshozó testülete még tavaly deficiteljárást kezdeményezett hazánk és Görögország ellen, múltkor pedig lényegében ezen téziseit duplázta meg. Sőt azt a szégyent is megértük, hogy nem Budapesten, hanem Brüsszelben készül az a javaslatcsomag, mely szerint csökkenteni lehet a hiányt. A legnagyobb gondot persze az jelenti, hogy ez a negatív folyamat tartósnak ígérkezik, s nem pedig átmeneti ingadozás, miként azt a Pénzügyminisztérium (PM) jósolta. Ha esetleg valaki elfelejtette volna, az elmarasztalás és leminősítés idején Draskovics Tibor, a tárca vezetője leszögezte: nem változtat a pénzügypolitikán, s egyúttal cáfolta azt, hogy rossz állapotban lenne a gazdaság, sőt nem is értette, „miért pont most lépett a londoni intézet”. Pedig a Fitch-jelentéshez az államháztartás 2004. évi hiányára vonatkozó számok szolgáltatták az adatokat. Ide tartozik, hogy a legutóbbi uniós elmarasztalás kapcsán a PM első számú vezetője úgy nyilatkozott: „Az Európai Bizottság – a kiadott sajtóközleménnyel ellentétben – nem ajánlotta, hogy az államháztartási hiányt további 0,5 százalékponttal csökkentse Magyarország.” No comment.
Nem győzzük hangsúlyozni: ha az államháztartásban nem teljesülnek a kitűzött célok, az a gazdaságpolitika hitelességét ássa alá, vagyis nő az államadósság után fizetendő felár. Ezzel párhuzamosan nő a külső finanszírozási igény; a fizetésimérleg-hiány már rekordokat dönt, amiért a magas költségvetési deficitet hibáztatják. Tulajdonképpen ez az ikerdeficit klasszikus esete: az állami bevételeket meghaladó költekezés az import elszaladásához, így a fizetésimérleghiány megugrásához vezet. Amikor tehát egyszerre nő a hazai és a külső finanszírozási igény, azt a kockázatok emelkedéseként élik meg a pénzpiaci szereplők, emiatt az államháztartás csak növekvő felár mellett finanszírozható. Ilyen szituációban pedig a jegybank az alapkamatot magasan kell hogy tartsa, máskülönben azonnal megindul a nemzeti valuta elleni spekuláció, illetve alacsonyabb hozamok mellett a külföldiek sem finanszírozzák az államadósságot az állampapírok felvásárlása révén.
Magyarország legnagyobb problémája tehát az ikerdeficit, valamint a kormányzat reformok iránti elkötelezettségének hiánya. Ez azért rossz, mert nem egyszerűen csak az államadósság belföldi „elszaporodásáról”, hanem a folyó fizetési mérlegen keresztül a külföldi megtakarítások bevonásáról van szó, amelyek ahelyett, hogy a vállalati felhalmozásokat szolgálnák, a költségvetési túlkereslet által teremtett többletfogyasztást finanszírozzák. A problémát tetézi, hogy a jelenlegi – éves szintre vetített 3,6-4 százalékos GDP-bővüléssel tupírozott – konjunktúra valóban „mutatós”, ha a nyugat-európai uniós tagországokban elért gazdasági növekedéshez hasonlítjuk. Az Európai Unió korábbi 15 tagállamában a bővülés éves mértéke kétszázalékos. A helyzet azonban merőben más, ha a Magyarországgal együtt csatlakozott volt szocialista országok, továbbá a két 2007-ben csatlakozó ország gazdasági növekedését vesszük összehasonlításul. Ezt tekintve kiderül, hogy Magyarország gazdaságilag relatív leszakadásban van, hiszen Szlovákiában 5,5, Romániában 6,6, Lengyelországban 6,8, a balti államokban pedig 7-8 százalékos GDP-növekedést regisztráltak tavaly. A többi országhoz hasonlóan gyors növekedés elmaradásának az oka alapvetően a reformelkötelezettség hiánya, s követhető példaként Szlovákiát és a Baltikumot említhetjük. Sajnos a a gazdaságpolitika hiteltelensége – amely most már a nemzetközi hitelminősítők és az Európai Unió előtt is világosan mutatkozik – tovább gyengíti a magyar versenyképességet.
Véleményünk szerint tágítható a magyar gazdaságpolitika horizontja: az ikerdeficit megszüntetésére és a gazdasági növekedés élénkítéséhez alapvetően szükséges a lakosság pénzügyi megtakarításainak ösztönzése és az államháztartás fenntartható finanszírozási pályára állítása, a büdzsé kiadási oldalának átfazonírozása. A magyar költségvetés és a folyó fizetési mérleg együttes hiányát hosszú távon nem fogják finanszírozni a piacok – vagy csak igen-igen magas kamatszinten.