Egy rugóra járó régió

Nem tudom, ki hogy van vele: Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak nem feltétlenül egy médiaperformansz keretében kellett volna jogi álláspontját hivatalossá tenni, amikor is a provokatív ügynöklistát a kamerák kereszttüzében ledarálta. A Political Capital cégreklámhadjáratának újabb állomása e happening révén ugyanis a vártnál is sikeresebb lett: Szegvári Katalin szavával élve „a cinikus yuppie-k” (Gyurcsány Ferenc zsoldjában vagy anélkül) remek ingyenes médiafelülethez jutottak az ombudsman jóvoltából.
Mindeközben a Kossuth tér betonja majdnem beszakad a felsorakozott traktorok alatt, a gazdák jogos járandóságának utalása pedig éppúgy késlekedik, mint az elhalasztott áfa-visszatérítések. A kormányfő cáfolja, hogy az ügynökügy puszta figyelemelterelés volna a gazdasági és belpolitikai gondokról. De ha a listabotrány nem figyelemelterelés, s nem a hazai politikai játszmák eszköze, akkor vajon micsoda?
Közép-Európa Kafka földje: itt szemlátomást tobzódnak a véletlenek. Milyen érdekes: valahogy mindig egy ütemben vet tajtékot az ügynökhullám Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában meg nálunk. Még a világháló is regionális sajátosságokat mutat, amikor spiclilistákról van szó. Merő véletlenségből éppen a volt szovjet blokk visegrádi országainak NATO-belépése körül tetőztek a romaproblémák is: a mi cigányaink Strasbourgba vágytak, a bohémiaiak Kanadába, amiként a szlovákiai telepeken is akkor érett meg a helyzet a lázadásra. Ez valahogy olyan egy rugóra járó régió. Mindeközben nyílt titok, hogy Budapest hovatovább átvette Helsinki szerepét a nemzetközi titkosszolgálatok aktivitását illetően – e ténytől pedig nehéz függetleníteni azokat a támadásokat, amelyek a magyarországi diktatúra titkosszolgálatait célozzák ugyan, de a tökéletlen rendszerváltozás folytán a magyarországi demokrácia titkosszolgálatait találják el.
Ráadásul a titokzatos „amerikai lista” ügyében egymásra mutogatnak a tizenöt évvel korábbi szereplők. Németh Miklós közleményben erősítette meg, hogy létezett lista, el is olvasta, de nem emlékszik a részletekre – állítja viszont, hogy a Belügyminisztériumból került az átadás-átvételi dossziéba, így végeredményben Antall Józsefhez. Idősb Gál Zoltán akkori belügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy volt ilyesmi az Antallnak átadott több száz oldal között, de azt mondja: ő a pakkot nem nézte végig.
Aki egyedül emlékszik a lista egyes részleteire, s ezt a nyilvánossággal meg is osztotta, az Nagy Lajos, a frissen előléptetett nyugalmazott vezérőrnagy, aki a Nemzetbiztonsági Hivatal első embereként vehette kezébe a talányos dokumentumot.
Az egész ügyet napirendre vevő miniszterelnök tehát aligha érte el a célját: tisztázás helyett csak még mélyebbre hatoltunk az átláthatatlannak tetsző pártállami dzsungelbe. Ám Szegvári Katalinnak a Gyurcsányhoz intézett nyílt levelében olvasható egy tanács: a kormányfő a tisztánlátás érdekében forduljon rokonaihoz. Nos, Nagy Lajos, a listaszakértő vezérőrnagy a nyugalmazása után az ifjabb Apró Antallal, Dobrev Klára nagybátyjával alapított közös biztonságpolitikai céget S-Komplex néven, amiben átmenetileg maga Apró Piroska is felbukkant. Ilyesféle összefüggéseket még Rejtő Jenő sem tudott volna kifundálni. Talán csak Kafka. A Kastély szerzője.