A költségvetési helyzet és a vállalkozók adóterheinek ismeretében lehetetlen megkerülni a kérdést: miként tudja ilyen körülmények között egy kis- és középvállalkozókat tömörítő egyesület érvényesíteni az érdekeit? Ha hozzávesszük a most zajló gazdatüntetés követeléseit, amelyek zömében arról szólnak, hogy a kormányzat tartsa be az ígéreteit, még nagyobb a kérdőjel: mit remélnek?
– Elöljáróban le kell szögezni, hogy az állam az adókat azért is szedi, hogy a nemzetgazdaság szempontjából létfontosságú ágazatokat fenntartsa és támogassa. Nálunk ilyen többek között a mezőgazdaság, ezért elképzelhetetlen az a hozzáállás, amit ebben a kérdésben a jelenlegi országvezetés tanúsít. A kis- és középvállalkozásokat is egy kézlegyintéssel intézi el a kabinet, pedig a nagyvállalatok halálra lennének ítélve, ha nem rendelkeznének megfelelő minőségi beszállítói körrel. Ugyanígy a kiskereskedelem fennmaradása is létfontosságú, hiszen alapvetően befolyásolja a munkahelyteremtést és a lakossági ellátást. Az Európai Unióra sokszor csak formaságból, tartalom nélkül hivatkozunk, és közben elfelejtkezünk arról, hogy e vállalkozási formáknak milyen nagy szerepük van a vezető uniós tagállamok gazdaságában. Mert lehet, hogy a lakosság számarányához képest túl sok a vállalkozás Magyarországon, ám a német példa mindenkit elgondolkodtathat. Az ottani felmérések szerint az adóbevételek hatvanöt-hetven százalékát az úgynevezett kicsik adják. Mindebből következik, hogy a kormányzat saját maga alatt vágja a fát, ha szembemenetel a józan paraszti ésszel is felfogható európai trenddel, és elpusztítja saját éltető forrásait.
– Ne felejtkezzünk el a vállalkozóknak járó általános forgalmi adó központi visszatartásáról sem, ami lehetetlen helyzetbe hozott prosperáló vállalatokat. Milyen következményekkel járhat ez az intézkedés?
– Fogalmam sincs, hogyan képzeli el a vállalkozói tisztességet, a számlák pontos kifizetését, egyáltalán, a magyar gazdaság kifehérítését az állam, ha maga sem teljesíti a kötelességét. Azt még el tudom képzelni, hogy ha húsz-harminc nappal késik a kifizetés, akkor egy osztályvezetői szintű aláírás kíséretében elnézést kérnek a vállalkozóktól a késedelemért. De ha az állami késlekedés gyakorlattá válik – ez történik most –, akkor a vállalkozói közterhek befizetése körüli pontatlanságok is óhatatlanul megszokottá válnak majd.
– Ekkor viszont már kíméletlenül lecsapnak a hatóságok, így a gazdaságban is uralkodóvá válhat a kettős mérce. Amit szabad Jupiternek…
– A folyamat sajnos afelé halad, hogy a nehezen megszoktatott, ám végre tiszteletben tartott rendszer, az állam és a vállalkozó korrekt viszonya lassan felbomlik.
– A kormányzat képviselői immár napi rendszerességgel hivatkoznak arra, hogy ha kifizetnék a gazdáknak járó összeget vagy a vállalkozók áfa-visszatérítését, a költségvetés látná kárát, s a családi pótlékra jogosultakat vagy a nyugdíjasokat rövidítenék meg. Ugyanígy a 3500 milliárd forintos adósságnövekedést is az a kormányzati legenda övezi, hogy bérnövekedésekre, szociális juttatásokra és más hasonló tételekre kellett fordítani.
– Elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy ha például azt a magyarázatot kapnánk: rosszul kalkuláltuk az EU-csatlakozás bevétel-kiadási oldalát, s ezért áldozatot kell hoznunk, ha nehezen is, de elfogadnánk. Még akkor is, ha lassanként úgy dobálóznak már a milliárdokkal, mint régen a milliókkal. Az viszont elfogadhatatlan, ha azt mondják a gazdáknak és a vállalkozóknak: nektek nem fizetünk, inkább álljon le minden, akár csődöt is jelenthetnek a cégek. Ezek a vállalkozások ugyanis tönkre fognak menni, ezáltal viszont az állami büdzsé szociális kiadásai is szükségszerűen és ugrásszerűen megnövekednek.
– Úgy látszik azonban, hogy a baloldali kabinet nemigen tud elszakadni a gyökereit jelentő paternalista állampárti szemlélettől. A gazdák esetében sem járandóságról, hanem igényekről és támogatásokról beszél, holott ez a szóhasználat ismeretlen az unióban.
– Pedig ez valóban jár, hiszen
– miként a vállalkozóknak is – nem segélyként utalja át ezeket a kifizetéseket egy modern állam, hanem azért, mert ők tartják lendületben a gazdaságot. Emlékezhetünk rá, annak idején az EU illetékesei mondták: a magyar gazdák a régi tagországokhoz képest csak huszonöt százalék szubvenciót kapnak, ám a magyar kormány kiegészítheti ezt további harminc százalékkal. Ezt a magyar kabinet óriási sikerként könyvelte el, és ígéretet is tett a teljesítésre. Ha tehát az EU és a kormány is elkötelezte magát a kifizetés mellett, nem lehet apelláta, oda kell adni a gazdáknak járó pénzeket, mégpedig gyorsan, mert senkinek nincs joga arra, hogy ezeket az összegeket megállítsa, és kamatot kasszírozzon be utánuk.
– Az imént a lendületet emlegette, azt a szót, amelyik a legtöbbször hangzik el a kormányzati kommunikációban. A magyar gazdaságban ez a lendület mintha negatív előjelűvé válna, és hátramenetbe fordulna. Mi állhat ennek hátterében?
– 2001–2002-ben még a honi gazdaság minden szereplője optimista volt, mára azonban újra általánossá vált a szférában a körbetartozás. Ez homlokegyenest ellenkezik az európai trenddel, ahol mindenki azt keresi, hová tudna befektetni. Nálunk azonban a vállalkozónak még becsülete sincsen. Nem juthat pénzhez akkor sem, ha tartozásait már rég kifizette a bankoknak. Ez az abszurd magyar valóság. Tőlünk nyugatabbra elég, ha egy fiatal szakember bemegy a pénzintézetbe. Nem kell befizetnie semmit, pusztán iskolai végzettsége alapján megkaphatja a hosszú lejáratú kölcsönt, amellyel lakáshoz juthat, egzisztenciát teremthet magának.
– Mi lehet az oka annak, hogy még a környező országok is sorra lehagynak bennünket, a régióban sereghajtóvá válunk? Szerepet játszhatnak ebben a vállalkozókat sújtó adókulcsok?
– Ha csakugyan versenyképessé akarunk válni, az államnak nem szabad a rövid távú haszonszerzés reményében a vállalkozókkal befoltoztatni a költségvetés lyukait. Ezt a régió más országaiban, például Szlovákiában, Romániában már felismerték a kormányok. Jórészt ennek köszönhetően virágoznak szomszédainknál a vállalkozások, áramlik befelé a külföldi tőke, prosperál a gazdaság.
– Mivel tudnak önök hozzájárulni ahhoz, hogy a kis- és középvállalkozások mégse legyenek kiszolgáltatottjai a kormányzati balfogásoknak?
– Tagjai vagyunk az Európai Néppárt mellett működő, kis- és középvállalkozásokat összefogó SME Unionnak, jómagam pedig az SME Central nevű közép-európai szövetség alelnökeként tevékenykedem. Tartjuk a kapcsolatot a környező országok szövetségeivel, felkészítőkonferenciákat szervezünk, s közös európai projektekben veszünk részt.
Új gazdaságpolitika kell. Az államigazgatási szervek lassúsága miatt hátrányba kerülnek a hazai kisvállalkozások, az állami intézkedések ugyanis vargabetűket írnak le – mondta Szűcs György. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke aláhúzta: több versenyképességi programból a kicsiket eleve kizárják. Nem tudják elfogadni, hogy egy állami hatóság döntse el, ki a versenyképes. Kassai Róbert alelnök hozzátette, hogy új gazdaságpolitikára van szükség, amellyel a mikrovállalkozásokat helyzetbe lehet hozni. Elhangzott, hogy gyakran az uniós szabályokra való hivatkozásokkal szembesülnek az érdekvédők és a cégek. A magyar túlbuzgóságot jól szemléltetik a következők: az Iposz megkérte az unió állásfoglalását, miért kellett például a 20 milliós és a 12 milliárd forintos árbevételű vállalkozói kört is a kis- és középvállalkozói körbe sorolni, ez ugyanis hátrányt okoz a kicsiknek. A válasz szerint e szabályozást nem kell kötelező érvénnyel átvenni. Az is a magyar hatóságokon múlik, hogy teret adnak-e az előfinanszírozásnak az uniós projektekben, vagy sem. Így a strukturális alapokban lehetőség lenne a szakaszolásra, az előfinanszírozásra. Az érdekvédők szerint a II. Nemzeti fejlesztési tervben nemcsak a pénzfelhasználásra kellene koncentrálni, hanem a nemzeti prioritásokat is ki kellene jelölni. (Cs. A.)
