Ha én Gyurcsány lennék

Ha én lennék a magyar miniszterelnök, bizony csak leülnék tárgyalni az elégedetlenkedő gazdákkal, mert a napnál is világosabb, másképp esélyem sincs a megbékélésre. A fölény, a gőg és az arrogancia eszközeivel már csak azért sem élnék, mert az csak olaj a tűzre. Ha én lennék a magyar miniszterelnök, nem képzelném magam Winston Churchillnek, de még Vasladynek sem, már csak azért sem, mert annyira vagyok tőlük, mint Baktalórántháza Rio de Janeirótól.
Ha én lennék Gyurcsány Ferenc, akkor most hatástanulmányokat készíttetnék arra nézve, milyenek a népszerűségi mutatóim a gazdaháború óta, mennyire ülepedtem bele a közröhejbe, meg hogy jól áll-e nekem a csörgősipka. Tudomásul venném, hogy bizony körülöttem beszántották a terepet, s ha nem vagyok elég szemfüles, már zúdul is rám a komposzt meg a tehéntrágya.
Ha én lennék a kormány első embere, már rúgnám is ki páros lábbal a tárcavezér Németh Imrét, aki ahelyett, hogy hallgatna, mint műtrágya a gyepen, lenyálasozza a pénzükért tüntető gazdákat. Legyen valami teher az ő vállán is, ha már a zaboszsákot nem cipeli.
Ha én lennék Gyurcsány, nem a szóvivőm útján üzengetnék a becsapott gazdáknak, mert a szóvivő legfeljebb a körmondatából tud kijönni, de a ki nem fizetett járandóságából ő sem. Felelős politikusként még élne bennem a pártom 2002-ben tett ígérete, mely szerint a lelkére veszi a parasztság gondjait, vállára a terheit – a kérés csak annyi, hogy ikszeljük be a választási papíron azt a kockát, hogy MSZP.
Ha én lennék a kormányfő, aggódva várnám 2006 tavaszát, már amennyiben addig kihúzom.
A gyufát már sikerült…